Kereső toggle

Bajnai Gordon korszakváltása

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Bajnai Gordon „visszajövetelére” két éve nagyon sokan várnak.  Bajnait eddig mindig csak hívták, sikeres üzletemberként EU-s pénzeket felügyelő kormánybiztosnak, onnan 2007-től 2009-ig miniszternek, majd miniszterelnöknek is. Sohasem kérte magát pozíciókba, kapta azokat azért, mert az előző helyeken jól teljesített. Ez, a Bajnai Gordon számára eddig kényelmes felemelkedést hozó politikai szituáció mostanra lett más: az első olyan helyzettel áll szemben, amikor elszánást és belülről érkező akaratot igényel tőle a továbblépés. Politikai életében először meg kell küzdenie egy tisztségért.

„Nem gondolom magam politikusnak. Politikus az, aki hivatásszerűen azzal foglalkozik, hogy a közhatalmat megszerezze és megtartsa. Én soha nem akartam sem megszerezni, sem megtartani a hatalmat” – nyilatkozta Bajnai Gordon 2010 májusában a Népszabadságnak. Ez az attitűd lehet persze az, amiért őt sokkal jobban megszerették a „civilek”, mint mást, aki szintén a korábbi establishmenthez tartozott, ugyanakkor a gátja is annak, hogy újra felléphessen a politika színpadára. Bajnai Gordon az elmúlt két évben csendben volt, és csak akkor szólalt meg néha, amikor már tarthatatlanul támadták. Nem tette ezt rosszul. Ma talán ő a legelfogadottabb baloldali politikus a pártoktól távolságot tartók között.

Bajnai Gordon esetében az időzítés a legnagyobb kérdés. Nincs-e túl korán 2012-ben zászlót bontania, kérdezhetik tőle barátai, míg mások pedig pont azt, hogy nem késett-e el. Az időt ugyanis csak ő, vagy talán még ő sem érezheti. Mit tudhatunk mi, kívülállók, hogy hányszor és mivel zaklatták a választók, a politikusok és nem utolsósorban az ügyészség. Azért, hogy jöjjön, vagy azért, hogy ne. Ahol tehát tévedhet, az az időzítés. Volt, amikor az MSZP népszerűsége legalján volt. Majd, innen elemelkedve, mostanában nyeri az időközi önkormányzati választásokat. Ha az lett volna Bajnai stratégiája, hogy az MSZP döntése nélkül legyen az ellenzék együttes miniszterelnök-jelöltje, akkor ma már biztosan elkésett. Ha az MSZP aktív partnerségével, akkor nem. Az MSZP azonban nem hívta soraiba, mert egyre erősebb lett a párton belüli, messze nem teljesen jogalap nélküli hit, hogy azok, akik párttagként végigküzdötték, de inkább szenvedték a 2010 és 2012 közötti kétharmados kormánypártot, elegek lesznek ahhoz, hogy akár egyedül is lecseréljék azt.

Bajnai Gordon elfogadta a koalíciós kormánytól kapott területfejlesztési miniszteri posztot, majd már az egyedül kormányzó  szocialista kormányban, újra Gyurcsány Ferenc vezetésével a fejlesztési és gazdasági miniszterit. Mindezek után, a szocialisták egységes támogatásával miniszterelnök lett. Programját zokszó nélkül megszavazta a baloldal, amihez képest az, hogy egyszer el kellett énekelnie ehhez az Internacionálét velük, nem volt túl nagy ár. És, most ő az, akit a „civileket” képviselő és az elmúlt húsz év politikáját megtagadó Milla csoport büszkén a színpadra hív. Nem akármilyen politikai teljesítmény ez. Azt az embert, aki ilyen politikai  támogatottságot ki tud vívni magának, becsülni kell. Nyilván a Fidesz nem követi el most azt a hibát, amit Gyurcsány Ferenccel 2006-ben még megtett, és nem fogja Bajnai esetleges politikai aktivizálódását lottóötösnek nevezni. Az ő bajuk, ahogy Bajnaié is akár, hogy a Fidesz kétéves teljesítménye után már a baloldalon egyetlen jelölttel szemben sem lehetnek magabiztosak, pláne nem Mesterházy Attila pártelnökkel szemben, aki az elmúlt két évben nemhogy megszervezte az MSZP-t és magabiztosan uralja, de újra meghozta a hitet a párt tagjaiban a győzelem esélyére vonatkozóan.

Nem tudhatjuk most még, hogy a Milla rendezvényén pontosan hányan lesznek. Ugyanakkor az látszik, hogy az elmúlt hetekben a Milla vezetői folyamatosan megsértették a baloldali ellenzéki pártok aktív tagjait. Látszik, hogy amíg Gyurcsány Ferenc  megértette, az MSZP nélkül nem lehet lecserélni Orbán Viktort, addig a Milla, egy egészen más, de messze nem sikertelen stratégiával arra épít, amire 2006-ban az MDF, 2010-ben az LMP eredményesen: a két nagy párttal szemben határozza meg önmagát. Színpadra is szólít mindenkit, aki vagy ezért, vagy azért nem szereti a két oldalt, így lesznek kommunisták, liberálisok, konzervatívok és kapitalisták, akik majd egymás eszméivel jól nem értenek egyet. A Milla ebből a szempontból a felszólalókat eszközként használja ezen a napon a saját politikai programjának népszerűsítésére. Legnagyobb sztárjuk természetesen Bajnai lesz. Ő azonban nem hinném, hogy belelép ebbe a csapdába. Ez a nap nem lesz Bajnai Gordon „zászlóbontása”, még akkor sem, ha a kiéhezett magyar sajtó erre nagyon is vár. Ha eljutunk odáig, hogy bejelenti segítő szándékát az ellenzék együttműködésének megszervezésében, akkor már nagyon sokat is lépett. Ha fellépésével azt is meg tudja mutatni, hogy őt olyan tábor előtt is szívélyesen látják és meghallgatják, akik más politikust nem, akkor ez versenyelőny lehet számára a politikai harcban. Arra kell nagyon vigyáznia mindezek mellett, nehogy emiatt kevésbé akarja majd látni a baloldalnak az a része, amely két éve várja őt, és most csodálkozik azon, hogy nem náluk, az ő rendezvényükön beszél, hanem egy velük szemben ellenséges közeg tapsaira vadászik.

Olvasson tovább: