hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Szappanopera Vas megyei radikálosok között
A bunda híre

2012. 04. 27.
Miközben az ország keleti részén polgárháborúval fenyeget a Jobbik, nyugaton már-már tragikomikus szappanoperával is felér hírek szivárognak ki a radikális párt háza tájáról. Szervezetfeloszlatás, Wass Albertet nem ismer focista-képvisel, akit legutóbb egy bundaüggyel is összefüggésbe hoztak.

„Áll a bál a Vas megyei Jobbikban” – erősítette meg a párt belügyeit jól ismerő informátorunk, aki elárulta: az elmúlt hónapokban a párt tagságának nagy része lemorzsolódott. Az előzmények a 2010-es választásokig nyúlnak vissza, amikor a semmiből feltűnt Balassa Péter, egykori NB I-es futballista. Ő lett a párt országgyűlésiképviselő-, majd polgármesterjelöltje. A Parlamentbe nem, a városvezetésbe viszont bekerült (egyetlen jobbikosként). Balassáról ekkor csak annyit lehetett tudni, hogy korábban a Haladás csapatát erősítette, és senki sem értette, hogy tulajdonképpen miért a radikális párthoz tartozik.
Egy biztos, a focista képviselővé válása után a Jobbik meghatározó vezetői elhagyták a pártot, így Balassa Péter szerezte meg a városi elnöki pozíciót is. A Jobbik szombathelyi arca akkor került először reflektorfénybe, mikor a városi Távhőszolgáltató felügyelőbizottsági tagjaként belső adatokat hozott nyilvánosságra, azzal vádolva meg a városi Fideszt, hogy pártirodája milliós köztartozást halmozott fel.
2011 szeptemberétől aztán elkezdődött a párt elnökválasztási kálváriája. Történt ugyanis, hogy a radikálisok Horváth Gábort választották a szombathelyi szervezet élére, Balassa azonban etikai vizsgálatot indított ellene. A kifogások között például az szerepelt, hogy „Horváth egyértelműen mutyizik a Fidesszel”. A Jobbik Etikai Bizottsága végül kizárta a karizmatikus katolikus jobbikost, és újabb tisztújítás következett. Balassa Péter azonban ekkor sem futott be, egy korábbi SZDSZ-es, Füzessy Zoltán lett az elnök. Bana Tibor a Jobbik megyei elnökeként hitelesítette az elnökcserét, és közleményében úgy fogalmazott, hogy így kívánták tehermentesíteni Balassát, aki városi képviselőként és megyei alelnökként folytathatja áldásos tevékenységét.
Füzessy Zoltán első lépése az volt, hogy javasolta a városi közgyűlésnek Balassa Péter visszahívását a Távhő felügyelőbizottságából. A fideszes többség ezt meg is szavazta. Sokak szerint Füzessy ezen a ponton vesztette el a Jobbik erős embereinek bizalmát, így ő sem volt már megfelelő elnök. „A szombathelyi Jobbikot végül feloszlatták, majd a Balassához hű emberekkel, tizennégy fővel újjászervezték, így a kiszorult focista immáron legálisan is elnök lehetett” – mesélte lapunknak egy névtelenséget kérő egykori pártkatona.
A városban egyre többször hallani arról, hogy Balassa olyannyira nincs képben a képviselőség mikéntjét illetően, hogy beszédeit is egy szombathelyi újságíró fogalmazza meg. Az egyik testületi ülésen pedig nem tudott felsorolni két Wass Albert-művet a szocialisták frakcióvezetőjének unszolására. Hogy tud mégis a helyén maradni? „Balassa megzsarolta Bana Tibor megyei elnököt, hogy ha nem történik az, amit ő szeretne, akkor nem jobbikosként, hanem független képviselőként vesz majd részt az önkormányzat munkájában” – állítják lapunknak a radikális párt egykori aktivistái, akik úgy vélekednek, hogy a vasi radikális fiatalok többsége nem fogadja el vezetőnek Banát és Balassát, sőt, kifejezetten harcolni fognak ellenük. „A hazafias oldalhoz önzés, nagyképűség, aljasság nem tapadhat. Ezekkel tapadt” – fogalmaz az egyik szélsőjobboldali aktivista.
Balassa jelenleg az NB III-as Répcelak csapatában focizik. Ebben a szakaszban nagyon szoros a küzdelem, fej-fej mellett halad az egyébként szombathelyi Haladás II. és a Csákvár – a győztes csapat egy szinttel feljebb juthat. Lapértesülések szerint a Csákvár egymillió forintot ajánlott fel a répcelaki csapatnak, ha megverik a Haladást. „Folyamatosan hallunk arról, hogy a Csákvár így akar nekünk keresztbe tenni, mi azonban elszántan küzdünk” – mondta el lapunknak Balogh Gyula, technikai vezető, közvetlenül a legutóbbi mérkőzés végén, ahol végül is az utolsó pillanatban, a 87. percben szerzett góllal nyert a Haladás, igaz, akkor már kiszivárgott a „bunda” híre. 
Répcelakon azóta mindenki az egymilliós sztoriról beszél. „A csákvári pénzfelajánlás valós információ, és egy, a Haladással korábban szoros kapcsolatot ápoló személyen keresztül jött a megkeresés a répcelaki klubhoz...” – tudatták az informátorok a bizonyítékokat lobogtatva. Lapunknak azóta többen is megerősítették, hogy a Jobbik szombathelyi képviselőjéről, Balassa Péterről van szó. Vannak, akik azt is tudni vélik, hogy Balassa megpróbálta beszervezni a Haladás játékosait is, ám ezen értesülésünket Balogh Gyula, a csapat technikai vezetője cáfolta, mondván, az ő srácai nem vetemednek ilyenre.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!