Mi lesz, ha az új kabinet nem teljesíti az ígéreteit; Hungáriának vége, éljen Orbánia; kétharmados többséggel a Fidesz végrehajthatja az önkormányzati reformot, és javíthat a határon túl élő magyarok helyzetén – a külföldi lapok vérmérsékletüktől és kiadójuk Magyarországtól való távolságától függően mást és mást hangsúlyoztak a választások második fordulója után. Orbán azt emelte ki, hogy az ország háromharmadát szolgálja, meg azt, hogy nem kér a jegybankelnökből, így első kormányfői eredményeképpen azonnal be is rogyott egy picit a forint.
A leendő kormány az ország háromharmadát fogja szolgálni - mondta a nemzeti ügyek képviseletétől mindössze három nap leforgása alatt a nemzeti konzultációig táncoló Orbán Viktor a köztársasági elnöknek, aki április 28-án, a hivatalos eredmények bejelentése előtt már felkérte a Fidesz elnökét a leendő kormány vezetésére. Sólyom László május 14-ére hívná össze az új ciklus első Országgyűlését, ha addig lezárulnának a választásokkal kapcsolatos jogorvoslati eljárások. A patkóban várhatóan a Fidesz-KDNP szövetségnek 263, a szocialistáknak 59, a Jobbiknak 47, az LMP-nek pedig 16 képviselője ül majd; az edelényi választókat Molnár Oszkár fogja képviselni, függetlenként.
Szinte csak a Fidesz maradt
Az első forduló eredményei után sok meglepetést nem tartogatott az országgyűlési választások második fordulója: mindössze 57 körzetben lehetett újra ikszelni, s szinte mindegyikben behozhatatlannak tűnő előnnyel vezettek a Fidesz-KDNP jelöltjei. A bebetonozott politikai mezőben gyakorlatilag nem volt lehetőség visszaléptetésekre, így a második turnus kérdései csak teoretikusak lehettek: vajon hogyan döntenek az LMP támogatói, elmennek-e a biztos győzelem tudatában a fideszesek szavazni, lesz-e a Jobbiknak nyerő embere egyéniben?
S maradt még egy költői kérdés is: lesz-e a Fidesznek kétharmada. A választásra jogosultaknak csupán 46,64 százaléka járult az urnákhoz, ami jócskán elmarad a négy évvel ezelőtti, 64,39 százalékos aránytól. A Fidesz-szavazók kitartóan és megbízhatóan elmentek voksolni, a párt 263 mandátuma azt jelenti, hogy megszerezte a kétharmadot, s Magyarországon 1990 óta először alakul egypárti kormány. Az MSZP két egyéni körzetben, Újlipótvárosban és Angyalföldön tudott mandátumot szerezni, Tóth József Budapest 20-as választókerületében meggyőző fölénnyel nyert, Szanyi Tibor azonban 120 szavazatnyi különbséggel várja a külföldi szavazás eredményét. Egyéniben Szanyin kívül csak Molnár Oszkár volt edelényi polgármester győzelme nem volt borítékolható, még úgy sem, hogy a két forduló között az itt induló jobbikos Miklós Árpád visszalépett Molnár javára.
Kívülről a kép „egységes"
Szabad kezet kapott a konzervatív Fidesz az alkotmánymódosításhoz, miután kétharmados többséget szerzett a parlamentben a választás második fordulója után - értékelte a választási eredményeket a francia AFP hírügynökség. Orbán Viktor pártja megváltoztathatja a választási- és a médiatörvényeket, valamint csökkentheti az önkormányzati és parlamenti képviselők
számát - emeli ki az AFP mellett a prágai Lidové Noviny hétfői számában is, sőt, utóbbi szerint a magyarok egyfajta „egypártrendszerrel" próbálkoznak. A Reuters bizakodóbb: a kétharmados többség lehetőséget biztosít a Fidesznek a kampányban ígért reformok, így az önkormányzati reform és a szomszédos országokban élő magyarok kettős állampolgárságát könnyítő intézkedések véghezvitelére - írta a londoni székhelyű hírügynökség. A magyarok nincsenek tisztában az abszolút hatalom veszélyeivel, hívja föl a figyelmet a pozsonyi Hospodárské Noviny „Hungáriának vége, éljen Orbánia!" című kommentárjában. A kétharmados győzelmen kívül a Daily Telegraph foglalkozott a Jobbik parlamentbe kerülésével is: szerintük a párt a gazdasági válságot használta fel arra, hogy a zsidókat és a cigányokat tegye bűnbakká a munkanélküliségért és a szegénységért. A német lapok a leendő kormány gazdasági lépéseit latolgatják, a New York Times viszont arra hegyezi ki riportját, hogy az abszolút többségben lévő új kabinet a szavazók reakciójával is kénytelen lesz szembenézni, ha nem teljesíti az ígéreteit, közte azt, hogy kivezeti az országot a recesszióból.
Rögtön nekiment Simornak
Az első konfliktus már eszkalálódott is, az eredmény: a tőzsde zuhan, a forintárfolyam az ég felé tart, a gazdasági szakemberek vérnyomása pedig ugrál e kettő között. Orbán már a nyertes választások másnapján tartott nemzetközi sajtótájékoztatóján üzente Simor Andrásnak, hogy a „Magyar Nemzeti Bank nem lehet off-shore-lovagok szálláshelye", hiszen az MNB-re büszkék szeretnénk lenni. Ráadásul Orbán hozzátette, kétséges, hogy az MNB és a PSZÁF ellátják azokat a feladatokat, amire létrehozták őket. Hogy a befektetők és a nemzetközi közvélemény mennyire aggódik a túlhatalom miatt, mutatja, hogy a piac azonnal reagált a kijelentésre, a londoni elemzők szerint a vita veszélyezteti a kamatcsökkentést, hiszen a „politikai zaj" növeli a kockázatot. A forint pedig egy nap alatt tíz forintot gyengült, aminek alapvető oka a görög és a portugál krízis, megspékelve Orbán kijelentésével - állítják az elemzők.