Kereső toggle

Akikért a harang szólt

Szubjektív riport a szlovák nyelvtörvény elleni budapesti tüntetésről

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Budapesten, a szlovák nagykövetség épülete előtt mintegy ötszázan tüntettek a szlovák államnyelvtörvény ellen kedden, a jogszabály életbelépésének napján. Közfelkiáltással elfogadták a petíciót, melyben  követelik a szlovák parlamenttől, hogy törölje el azt, helyette inkább kisebbségi törvényt alkossanak, valamint vessenek véget a Szlovákiában tapasztalható magyargyűlöletnek és magyarveréseknek. A felvidéki Dunaszerdahelyen ugyanekkor tízezer ember demonstrált a DAC stadionban, ahová érkeztek magyarok a Vajdaságból, Erdélyből, Kárpátaljáról és Magyarországról is. Délután három órakor egész Magyarországon és a világ több pontján megszólaltak a harangok.

„Nem értem, hogy miért ne szólalhatna meg egy magyar anyanyelvű magyar ember magyar nyelven ott és akkor, ahol ő akar?” – mondja a budapesti szlovák nagykövetség épülete előtti megmozduláson egy huszonöt éves tüntető. Taba Emőke idén diplomázott kommunikáció és médiatudomány szakon, Szekszárdról érkezett, egyedül. Azért jött, mert nem lenne a Szlovákiában élő magyarok helyében, együtt érez velük, és mélyen felháborítja, hogy északi szomszédunk „ennyire jog- és emberellenes  dolgot” megtehet velünk az Európai Unió tagállamaként. Egy kordonnak támasztott kis transzparensen ez a szöveg áll: „Az államhatár nem nyelvi határ.” „Szlovákia leeresztette a vasfüggönyt!” – áll egy másik táblán. Tudjuk, hogy vezető hírképek lesznek.
Hídjelenetek

Korán értünk a Stefániára. A kordonok már állnak, talán az utolsókat pakolják le az autóról. A kordon nélkül ma már nem élet az élet. Újabban már nem is Cordon bleu-t rendelünk a pincértől, hanem Kordon bleu-t. Az idők szava.
A rohamrendőrök most még sokkal többen vannak, mint mi tüntetők. Kétszázan lehetnek testpáncélban, gázálarccal felszerelve.
Egy (szerintem minden tüntetésen jelenlévő) idős hölgy csodálkozik, hogy miért van itt ennyi rendőr. A támaszkodó biciklista szerint alapvető, hogy a rendet itt védeni kell, mert az kényes üggyé válhat, ha nem teszünk meg mindent a szomszéd ország követségének biztonságáért. Még az is megeshet, hogy a végén ők vádolnak meg minket.
A néni szerint a vádaskodást már rég elkezdték, mert a szlovákok szerint mi csináljuk a feszültséget. Úgy véli, nem a követség védelme kényes kérdés, hanem az, hogy „betiltják a magyar nyelvet” a Felvidéken. „Igen, mama, de az nem kényes, hanem durva jogsértés, akárcsak a szerdahelyi szurkolók ok nélküli szétverése, amivel Fico csak-is a népszerűséget kereste, a keménykezű szlovákot játszva el
a népnek” – kommentálja a támaszkodó.
Többen is beszélnek az egyre inkább gyűlő emberek között Sólyom László köztársasági elnök kitiltásáról. „Visszafordították a hídon” – foglalják össze az emberek, és Mikulas Dzurinda szlovák miniszterelnök és Orbán Viktor példája idéződik fel, akik átadták az Esztergom és Párkány között álló Mária-Valéria hidat 2001-ben. Mindkettő a másikat méltatta az átadáskor. „De az még az EU-csatlakozás előtt volt. Akkor mindkét országnak fontos volt a hídépítés, amit most tesznek, az inkább hídrombolás” – szól közbe egy közel álló tüntető.

Fico elterelő hadművelete

Robert Fico miniszterelnök 2006 óta van kormányon, és „büntető szavazatokkal” került hatalomra: a Dzurinda-kormány intézkedéseit követő elégedetlenségre alapozott. Gyakran penget kisebbségellenes húrokat. Ez slágergyanús. Olyan kis fütyülni való.
Az 1964-ben Nagytapolcsányban született Fico 1987-ben lépett be a Csehszlovák Kommunista Pártba. 1992-ben már a Demokratikus Baloldal tagja. 1999-ben alapítja meg a Smert, amely Smer-SD (Irány-Szociáldemokrácia) néven 2006-ban huszonkilenc százalékot szerez a választásokon. Az Európai Szocialisták Pártja (ESZP) azonban felfüggeszti a Smer-SD klubtagságát, mert az ESZP szerint faji vagy etnikai alapú gyűlölködést szító szervezet nem tartozhat közéjük. Fico jogászként különben az Emberi Jogok Európai Bizottságának tagja volt 1994 és 2006 között. Miből lesz a cserebogár? Az egykori kommunista, aztán szocdem, az emberi jogok európai harcosa betiltja a félmilliós magyar kisebbség anyanyelvét? Mi, tüntetők, nem vagyunk jó véleménnyel Ficóról.

Megoldatlan bajok

„Mi van már itt, háború?” – méltatlankodik egy átutazó, aki nem tüntetni jött. A Stefánia–Thököly sarkától ötven méterre lezárták a Stefániát  kordonnal. A keresztező-désben rendőr áll, és nem enged be autóval senkit. A lezárt szakasz túlsó végén, úgy nyolcvan méterre ismét kordon, ezzel a rendezvény helyszínét bezárták és elszigetelték. Profi. Fociban: megelőző szerelés.
A kordon mellett ácsorgok, az ott álló nem rohamrendőrnek látszó rendőrtől kérdezem, hogy ide mi mikor mehetünk be, mire megtudom, hogy a beengedő őrök, akik a táskáinkat vizsgálják át, mindjárt megjönnek, és akkor. Kis türelmet.
Fekete nadrágos, hosszú ujjú fehér inges, tán hatodikos fiú érkezik, kezében tankönyv. Megy a kordonhoz, mert itt lakik a Stefánia elzárt részén. Beengedik. Nézek utána, nézem lépteit. Ahogy szabályosan bemegy a járdára az üres úttest közepéről. Mert ő jó gyerek. És arra gondolok, hogy ezt az esetet életében nem felejti el. Tán még a dédunokájának is elmeséli hatvankétszer, hogy 2009-ben öt-hat kétméteres, teknősbékának öltözött rohamrendőr beengedte őt a Stefire. Dédunoka kérdezi, hogy „de miért volt ott kerítés, dédi? Minek volt rohamosztag?”, és ő elmondja, hogy a szomszéd országban a hatalmon lévőknek nem tetszett a magyar nyelv, ezért korlátozták. Ott, ahol szintén élnek magyarok, mert magyarok mindenhol élnek, és magyarul beszélnek, írnak, olvasnak, magyarul tanulnak, tanítanak, szereznek és adnak hírt. De nem ám a távoli Peruban, nem is ám Kamcsatka-alsón, hanem a szomszéd országban hoztak törvényt a magyar nyelv ellen. „Nem volt jobb dolguk? Háborút akartak?” – kérdezi majd a dédunoka, mert okos fiú, mire a dédapja elmagyarázza neki, hogy dehogyis akartak háborút, csak annyi megoldatlan bajuk volt a saját határaikon belül, hogy ezzel a cirkusszal akarták elterelni a figyelmet róluk, mert hatalmon akartak maradni. És azt is elmondja majd ez
a gyerek szépkorában, hogy az akkori Szlovákiában éltek öt és félmillióan, köztük több mint ötszázhúszezer magyar ajkú, ami a teljes lakosság 9,7 százaléka. A magyarság döntő többsége a szlovák–magyar határ menti sávban lakott, legnagyobb számban a Csallóközben. Közel a Dunához. A határfolyóhoz. Ezt a határfolyót persze mindig méltatlankodva mondja az öreg magyar.

Nekik miért fáj?

Egyébként a szlovák államnyelvtörvény alapján száztól ötezer euróig csak jövő év január elsejétől lehet megbüntetni azokat a csúnya magyarokat, akik a családi síremlékre magyarul felírták: „Csak a teste!”,  vagy azt, hogy az „Örök világosság fényeskedjék”. Ez az államnyelvtörvény szerint akkor megengedhető, ha fölé vagy alá legalább akkora betűkkel felírják szlovákul is. Ha magyar anyanyelvű nővér megkérdezi a kómából felépült magyar anyanyelvű beteget Szlovákiában magyarul, megismeri-e az ágya mellett álló édesanyját, a beteg pedig válaszol: „Igen, ő az anyukám!” akkor büntethetők  – ötezer euróig. Mert magyarul ismerte meg az anyját. Sőt. Még a kórház is fizet. A törvény különben „nagylelkűen” nem szabályozza a liturgikus nyelv használatát, azt az egyházak szokásai és előírásai határozzák meg.
A magyar nemzetiségű rendőr nem szólhat magyarul a magyar nemzetiségű autóvezetőhöz. A magyar buszsofőr nem adhat menetrendi tájékoztatást a minden reggel vele utazó magyar diáknak. A magyar postás nem adhat bélyeget magyarul a magyar vásárlónak.  Mert ezt büntetik.
Tüntetőként nem tudom elképzelni, hogy a magyar nemzetiségű felvidéki mentőtiszt, amikor ellátja magyar anyanyelvű szomszédját balesete után, szlovákul fog beszélni hozzá.  Azt sem hiszem, hogy ezért megbüntetik őket. Legfeljebb posztkommunista államhoz „méltón” feljelentési hullám indul ebben az ügyben is. Kedvelt sport volt.
A következő kitétel pedig egyenesen gazdaságos akciónak tűnik: a Szlovák Köztársaság minden állampolgárának joga van arra, hogy keresztnevét, családnevét a szlovák helyesírás szabályainak megfelelő névformára illetékmentesen módosíttassa.
Szarvason jelentős arányban élnek szlovák nemzetiségű magyar állampolgárok. Szarvas volt a történelmi Magyarország kellős közepe. Az alföldi városban szlovák nyelven a Rendőrség felirat nagyobb betűkkel szerepel, mint magyarul. És ez a magyar állampolgárnak nem fáj.
Miért fájna?
(A Jeszenszky Géza volt külügyminiszterrel, diplomáciatörténésszel készült interjú itt olvasható.)

A dómban tiltakoztak

Misével kezdődött, majd tanúságtételekkel folytatódott a szegedi dómban Pünkösdváró Európa címmel vasárnap tartott  ökumenikus összejövetel, ahol egyházi személyiségek és politikusok szólaltak fel a szlovák nyelvtörvény ellen. Az eseményen csaknem kétezren vettek részt, köztük öt felekezet vezetői, európai parlamenti képviselők és hazai politikusok is.
Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyés püspök a rendezvény elnevezését magyarázva pünkösdre utalt, „amikor az egymástól különböző és bábeli nyelvzavarban élő csoportok számára, a Szentlélek segítségével, saját anyanyelvükön hangozhat az ige”.
Az esemény főszervezője, Tőkés László református püspök szerint „nem területet, hanem területért jogokat, emberi és kisebbségi jogokat követelnek a mai magyarok”. Hozzátette: az Európai Uniótól joggal várjuk, hogy elutasítsa az alapelveivel ellentétes szlovákiai államnyelvtörvényt. Rajtuk kívül felszólalt Bábel Balázs kalocsai érsek, Gáncs Péter evangélikus püspök, Mészáros Kálmán, a Magyarországi Baptista Egyház elnöke, és Bálint Benczédi Ferenc, az Erdélyi Unitárius Egyház püspöke is szólt az egybegyűltekhez.
A politikusok közül beszédet mondott többek között Csáky Pál, a szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának elnöke, Schmitt Pál, az Európai Parlament néppárti alelnöke, illetve Surján László néppárti EP-képviselő. Felszólalt rajtuk kívül a szocialista Kozma József is, mint a parlament Külügyi és Határon Túli Magyarok Bizottságának alelnöke.
A padsorokban a tudósítások szerint ott volt több helyi és országos fideszes politikus is, köztük Szájer József és Deutsch Tamás.
A találkozó zárónyilatkozata szerint az összegyűltek „megdöbbenéssel és egymás iránti testvéri szolidaritással” állapítják meg, hogy a volt szovjet tábor országainak legtöbbjében „az egykori nacionál-kommunista rezsimek” szelleme kísért, és azok „elnyomó, jogfosztó, magyar- és kisebbségellenes, intoleráns és diszkriminatív” módszerei is tovább hatnak és érvényesülnek.

Olvasson tovább: