Kereső toggle

Baka terhe

Elmaradt a rendszerváltás az igazságszolgáltatásban – mondja Fleck Zoltán jogszociológus

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Baka Andrásnak feudális és antidemokratikus szisztémák feltörésével kell kezdenie munkáját Fleck Zoltán szerint. A jogszociológus kutató még megmenthetőnek tartja a bíróságok tekintélyét, de ehhez egy emberarcú és „felhasználóbarát" struktúrának kellene létrejönnie, amely nem ül hosszú évekig az ügyeken, és minden tekintetben átlátható az állampolgárok számára.

Miért zajlott ilyen csúnya purparlé a főbíróválasztás körül? És vajon miért üdvözölte Sólyom László ennek kapcsán a Lomnici Zoltán nevével fémjelzett korszak végét?

- Egyfelől azért, mert amikor a köztársasági elnök nem jelölte újra a Legfelsőbb Bíróság (LB) regnáló elnökét, akkor Lomnici Zoltán távozása közben sem engedte ki a kezéből az informális hatalmat, és erősen lobbizott azért, hogy meghiúsuljon az utódlás. Arra játszott, hogy az elhúzódó csatározásokban esetleg újra őt jelölik, de legalábbis olyan embert, aki számára és a garnitúrájának is elfogadható. Az illető pedig legrosszabb esetben is felkínál majd neki, mondjuk, egy elnökhelyettesi pozíciót. Ki is szivárgott egyébként, hogy Sólyom jelöltjének, Baka Andrásnak egy ilyen üzletet ajánlott. Ez a típusú érdekérvényesítés egyébként Lomnici megbízatásának hat éve alatt folyamatosan zajlott, ami azért is borzasztó, mert itt egy olyan közjogi méltóságról beszélünk, aki a bírói karból egyedül volt feljogosítva a politikusokkal való legitim kapcsolattartásra. Kifejezetten nincs jó üzenete annak, hogy ezt a lehetőséget saját befolyásának növelésére használta. Eszközeit és céljait tekintve is igazi kádárista káder volt.

Milyen örökséget hagyott Lomnici az új főbíróra?

- Egyetértek azokkal, akik szerint bizonyos értelemben még nem ért véget a Lominczi-korszak, hiszen a mostani bírói szervezet gondolkodásmódjában, reflexeiben tovább élnek az általa is használt hatalomgyakorlási technikák.

Konkretizálná, mire gondol?

- Arra, hogy áttekinthetetlen és ellenőrizhetetlen a bíróság működése. Elfogadott gyakorlat, hogy a szennyest nem teregetjük ki, hogy el lehet sumákolni és nem kell nyilvánosságra hozni a téves vagy igazságtalan ítéleteket, hogy lehet a háttérben alkukat kötni, zsarolni, ígérgetni. Ezek a reflexek, azt hiszem, nehezebben múlnak majd el, mint Lomnici Zoltán konkrét befolyása.

Ha ez tényleg így van, akkor azt kell gondolnunk, hogy a független magyar bíróság vonatkozásában sem volt teljes a rendszerváltás. Márpedig a Horn-kormány utolsó évében hatalmas eredményként tálalták a bírósági reform megvalósítását.

- Az a modell, amit az 1997-es bírósági törvénnyel bevezettek, az ígéretekkel ellentétben nem a nagy, szervezeti rendszerváltást hozta a bíróságok számára, hanem az előzőleg kialakított feudális és antidemokratikus szisztémák bebetonozását. A legrosszabb hagyományokat mentették át a törvény erejével, mikor kimondták, hogy a végrehajtói hatalomnak, jelesül a kormánynak nincs semmi befolyása a bíróság igazgatására. Ezzel ugyanis nem független, hanem átláthatatlan lett a bíróság. A Kádár-rendszerben - de korábban is - az Igazságügyi Minisztérium befolyása mellett a megyei bíróságok elnökeinek igazgatási hatalma érvényesült. A '97-es bírósági reform megszüntette a kormányzati befolyást, de meghagyta a megyei elnökök hatásköreit egyebek mellett a bírák kiválasztásában, értékelésében, a pénzek elosztásában és az egész igazgatási hatalom ellenőrizhetőségében.

Ismereteim szerint az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) dolga a bíróságok ellenőrzése.

- Na, de kik ülnek az OIT-ban? Nagy súllyal a megyei bíróságok elnökei. Magyarán saját magukat ellenőrzik, és éppen ezért nem volt az elmúlt tizenkét évben egyetlen komoly számonkérés sem a szervezeten belül. Pedig bőven lett volna mit feltárni: gondoljon csak a móri mészárlásban hozott ítéletre. Igazi oligarchikus hatalmi struktúra jött létre, amelyben már semmilyen felettes szervnek nincs szava.

Ez a politikai hatalomtól teljes mértékben elválasztott modell más európai országokban is létezik? Ott mennyire működőképes?

- Mi a dél-európai országok (olasz, spanyol, portugál) modelljét vettük át, ráadásul annak is a legvégletesebb, borzasztó sok bajjal, belső szervezeti anomáliával küzdő formáját. Spanyolországban elég hamar, néhány év alatt rájöttek, hogy a dolog nem működik, a bíróságok elvesztették a társadalom bizalmát a túl hosszúra nyúlt perek miatt, és sok ítélkezési hiba is történt. Írtak gyorsan egy fehér könyvet, amelyben sorra vették a hibákat, és a diagnózis alapján kérték a törvényalkotót, hogy valamit lépjen az ügyben. Vagyis megnyilvánult egy önkorlátozó hajlam. Ennek hazánkban nem nagyon van hagyománya, de a tanulság egyértelmű: nem működnek az ellensúllyal nem rendelkező igazságszolgáltatási rendszerek. Lássuk be, hogy Európa nagy részén az igazságügyi miniszternek konkrét hatáskörei vannak a bíróságok igazgatásában, mivel csak ekkor kényszeríthető rá a bírósági szervezetrendszer arra, hogy a „hatékonyság, függetlenség, átláthatóság, ellenőrizhetőség" követelménye egymás mellett, kiegyensúlyozottan működjön. Magyarországon gyakorlatilag semmi sem kényszeríti a bíróságot arra, hogy hatékonyabban működjön, hiszen nem felelős senkinek. Másik ilyen zárványunk - amely talán még problémásabb - az ügyészség.

Ha a modern demokráciákban nem lehet ilyen dogmatikusan szétválasztani a hatalmi ágakat, akkor a huszonegyedik században mit jelent a bírói függetlenség?

- Egy normális igazságszolgáltatási rendszerben elválaszthatatlan egymástól a bíró hatékony és minőségi jogi munkája a függetlenségétől. Az a bíró nem független, amelyik nem tartja be az adminisztratív szabályokat, nem tartozik felelősséggel senkinek, és nem számol semmilyen retorzióval. És nem független a képzetlen bíró sem, mert folytonosan bizonytalan magában, és nincs annyi szakmai alapja és civil kurázsija, hogy független ítéletet hozzon. Ez látszott végig a legutóbbi Magyar Gárda-perben is. Annyira félt a bíró egy autentikus ítéletet hozni, hogy végül be is dobta a törülközőt. De tudja, mi ennek az üzenete? Az, hogy a magyar jogállam ezzel a kérdéssel nem tud mit kezdeni. Pedig ezt azért lett volna fontos gyorsan elintézni, hogy az állampolgárok eldönthessék: akarnak-e olyan pártra szavazni, amelyik egy alkotmányellenes félkatonai szervezetet tart fenn.

Ahhoz, hogy a magyar demokráciában a szélsőségek így felerősödhettek - többek között - egy másik szimbolikus jelentőségű per „félresikerült" ítélete is vezetett. Ifjabb Hegedűs Lórántra gondolok, aki a „galíciai jöttmentek kirekesztésére" szólított fel. Ebben az ügyben nem az Alkotmány, hanem egy, még az előző rendszerben született Legfelsőbb Bírósági jogértelmezésre hivatkozva alkalmazta a hatályos jogot a bíróság. Egy félreértelmezett bírói szerepfelfogás nyomán azt gondolták, hogy a bírói hatalom akkor politikamentes, ha nem reagál arra a feszültségre, ami a társadalomban keletkezik. Ezzel azonban csak azt érték el, hogy azóta következetesen elutasítják a hasonló személyiségi jogi igényeket. A bíróság a jogalkotóra mutat, hogy törvénnyel szabályozza az ilyen problémákat a társadalomban, holott elvárható teljesítmény lenne a jogállami elveknek elkötelezett bírói kartól, hogy a hatályos jogszabályok alapján olyan alkotmányos értelmezést alkalmazzon ítéletében, amely a politikai közösségnek leginkább megfelel. Ma sok bíró számára fontosabb egy rendszerváltás előtti jogértelmezés, mint az Alkotmány.

Ha megnézzük az Ud Zrt. kapcsán kirobbant, majd gyönyörűen elsikált lehallgatási botrányt, vagy a Fidesznek a hatalomra kerülésük esetére tervezett leszámolásokkal való fenyegetéseit, akkor óhatatlanul is eszébe jut az embernek, hogy az igazságszolgáltatás politikai megrendelésre is dolgozhat. Amiért baloldali kormány idején hallgat az ügyészség vagy a bíróság, azért jobboldali kormány idején kiabálni fognak?

- Egy laikus számára is az látszik, hogy ebből a szövevényes lehallgatási ügyből csak az a szál él tovább, amelyik politikailag valakinek használ. Emellett rossz ízű és nagyon aggasztó, ha egy politikai erő azt üzeni az állampolgároknak, hogy nekem hatalmamban áll befolyásolni az ügyészség érdeklődését és a bírósági ítélkezés irányát. Ezek a kijelentések mind súlyosan és szisztematikusan rombolják a jogállami logikát. Állampolgárként joggal várom el a pénzemből finanszírozott bíróságtól és ügyészségtől, hogy a jogalkalmazók kiválasztása, a vezetők alkalmassága, felelősségre vonása legyen átlátható, racionális és ellenőrizhető, ellenkező esetben azt kell gondolnom, hogy a igazságszolgáltatási hatalom a politika számára elérhető.

Ahogyan azt a felmérések szerint gondolják is az emberek. De nemcsak emiatt növekszik a bíróságban kevésbé bízók aránya, hanem az ügyek elhúzódása és látványos bakik következmények nélkül hagyása miatt is.

- Vannak nemzetközi példák arra, hogy egy jogállami igazságszolgáltatás hogyan kezeli azt a problémát, ha valamilyen nagy hiba történik a rendszerben. Belgiumban például a felső vezetést is érintő pedofilügy kapcsán még a közvélemény is megmozdult, és utcai tüntetéseket szerveztek a bíróság ítélete ellen tiltakozva. Angliában pedig, amikor egy sorozatgyilkosság kapcsán kiderült, hogy nem az elkövetőt ítélték el, egy külön bizottságot hoztak létre a hiba kivizsgálására. Mindkét országban az egész bírósági rendszert megmozgatták ezek az ügyek, hiszen, ha ekkora hiba megtörténhet, annak szervezeti okai vannak. Nálunk mi történt a móri vérengzésben hozott téves ítélet után? Semmi. Pontosabban a sajtót kezdték el hibáztatni, hogy túlságosan szabadjára van engedve, és túl sokat beszél a bíróságról, illetve tessék mindenkinek elfogadni, amit a bíróság mond, akkor is, ha később kiderül, hogy tévedés volt. Ez a fajta védekezés teljesen anakronisztikus a mai világban. Miért bízzak egy olyan rendszerben, amely bármekkorát is hibázik, képtelen tanulni azokból?

Lomnici úr előszeretettel hangsúlyozza, hogy a bíróságon belül keletkező működési zavarok gyökere az alulfinanszírozottság.

- Abban az összehasonlításban, hogy mennyit fordít egy állam költségvetése az igazságszolgáltatásra, kifejezetten nem állunk rosszul. Évente hetvenmilliárdot költünk csak a bíróságokra, és nem ellenőrizhető, hogy miként gazdálkodnak a pénzzel. Jelenleg abszolút irracionális és felelőtlen pénzköltés zajlik, amire már az Állami Számvevőszék is többször felhívta a figyelmet. Voltak olyan évek, amikor több tízmillió forintot költöttek el egy-egy megyében céljutalomra. A finn rendszerben a bíróságoknak biztosított költségvetési források a hatékonyság alapján dőlnek el: minél jobban dolgozol, annál több forrást kapsz, minél rosszabbul, annál kevesebbet. Nálunk fordítva van. Az a megyei bíróság kap több pénzt, ahol nagyobb bajok vannak, így nem érdekelt a rendszer a problémák megoldásában.

A bírósági döntéseknek mekkora szerepük van a politikai kultúra alakításában?

- A nyilvános bírói döntéseknek fontos szocializációs szerepük van. Az ítéletnek két követelménynek is meg kell felelnie. Egyrészt legyen olyan bírósági gyakorlat, amelyik a konkrét ügyben szépen kifejti az alkotmányos elvek és szabályok mentén a jogállam alapját képező értékeket, és ezáltal ő maga is tartalommal tölti meg a jogállamiság fogalmát. Másfelől pedig mindez legyen nyilvános, és a bírósági ítéletek legyenek elérhetők, olvashatók, a tudomány számára folyamatosan kritizálhatók. Németországban régi hagyomány, hogy a tudomány és a jogalkotás együttműködik abban, hogy mi is a jogállam tartalma, hogyan kell értelmezni a jogszabályt. Mivel a jogrendszer tényleges működése a bírói döntésekben van, a tudomány nem a jogszabály kommentálását végzi, hanem folyamatosan kritika tárgyává teszi a bírósági gyakorlatot. A bíró pedig árgus szemekkel figyel, mit írnak a döntéseiről, mert elképzelhető, hogy holnap megjelenik a Spiegelben vagy a Sternben. Ezért nem is a fellebbezési hatóság számára írja a döntéseket, hanem az állampolgároknak az ő nyelvükön.

Az állampolgároknak a bíróságokkal kapcsolatban kialakult bizalmatlansága, illetve csalódottsága befolyásolja az egyén szabályrendszerekhez való viszonyát?

- Ha az ember azt látja, hogy az állam nem kiszámítható intézményeket, nem kontrollálható hatalmakat tart fenn, és az ítéletek csak a kisembert érik el, de a politikai és gazdasági maffiának, a fehérgalléros bűnözésnek nem szabnak gátat, és ennek a játéknak részese az igazságszolgáltatás is, akkor mindez - kriminológiai közhellyel élve - óriási hatást gyakorol egy állampolgári közösség jogkövető hajlandóságára.

Mit tehet az új főbíró az Ön által vázolt körülmények között? Ha jól emlékszem, első jelölésekor ígéretet tett a változtatásokra.

- Két irányban is van feladata. Egyfelől, mivel ezt a tarthatatlan helyzetet egy kétharmados törvényben rögzítették, ennek a korrekciója is csak magas szintű politikai konszenzussal valósítható meg. Az új elnök ebben partnere kell legyen a törvényhozásnak. Úgy tudom, hogy már most létezik a minisztériumban egy erre vonatkozó, kész törvényjavaslat.

Másfelől neki kell álljon a Kádár-rendszerből átmentett reflexek és struktúrák kiseprűzésének a bírói karon belül. Valami olyasmit kell elkezdenie, ami látszatra ugyan szervezeti szabályokra lebontható változtatás, de tényleges megvalósulása valójában mély kulturális és értékrendbeli fordulatot igényel majd a fejekben. Tulajdonképpen végre kell hajtania az elmaradt szemléleti rendszerváltást az igazságszolgáltatásban. Gyors átalakulás e téren azért sem várható, mert a szervezet évtizedek óta - sikeresen - a maga képére formálja az újonnan bekerülőket. De ha zömében az alkotmányos tényező attitűdjével rendelkező bírókat szeretnénk, mondjuk tíz év múlva, akkor a bírói hatalomnak „meg kell erőszakolnia önmagát".

Olvasson tovább: