Kereső toggle

Karácsony az utcán

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Hogyan telik itt a karácsony? – kérdezem egy átmeneti hajléktalanszálló
félhomályában K. Jánost. – Csöndesen. Mindenki magában vészeli át ezt az
időszakot – válaszolja. – Az emberek ilyenkor a családjukra figyelnek, csak
rohannak az utcán bevásárolni.



Fotó: Somorjai László

Az Európai Unió normái alapján minden ötödik ember minősül hajléktalannak
hazánkban. A magyar besorolás szerint ez a szám 10 ezer körüli, de a pontos
adatot még megbecsülni sem tudják. A fedél nélküliek problémája Magyarországon
Budapestet érinti a leginkább. Míg vidéken könnyebben tudják kezelni az utcán
élők helyzetét, addig a fővárosban a legutóbbi felmérés alapján 8 ezren élnek az
utcán, más források szerint azonban a valós szám ennek háromszorosa. Ráadásul a
vidéki városok hajléktalanjainak többsége előbb-utóbb a fővárosba kerül
valahogy, mert itt – ahogyan egy szakember fogalmazott – „több minden van a
kukákban”. A hajléktalanok ellátására létrehozott intézmények körülbelül 7 ezer
férőhelyet tartanak fenn, de ezek zöme csupán átmeneti megoldást nyújt.

„Van munkám, nem fizetnek túl sokat, de vannak terveim. A karácsony általában
azokat viseli meg, akik az első ünnepüket töltik az utcán. A magány az utcán is
csak magány” – mondja K. János, aki öt éve lakik az Előd utcai szállón. Szerinte
az a baj, hogy több millió magyar ember egyik napról a másikra élve tartja el
magát, így ők is bármikor az utcára kerülhetnek. János csak azt tartja igazán
hajléktalannak, aki egy telet már eltöltött az utcán, de azt is hozzáteszi, hogy
a hajléktalanság rövid ideig tartható állapot, nem lehet sok telet kihúzni a
mínuszos éjszakákban.

Az utcára kerülésnek sok módja van. A válás és az alkoholizmus, mint gyakori
okok mellett a rendszerváltáskor bezáró gyárak munkásainak egy része, valamint a
lakásmaffia áldozatai is hamar a szabad ég alatt találják magukat. Emellett
számos, 18 évesen állami gondozásból kikerülő fiatal bolyong a városi
forgatagban, de a statisztikák szerint a magas képzettség sem biztosíték: sok a
diplomás ember – tanárok és mérnökök is – a „sokcsillagos” szálló, azaz a
csillagos ég vendégei közt.

„Azok, akik börtönből szabadulva pár ezer forinttal kerülnek az utcára, már
szabadulásuk órájában hajléktalanokká lesznek, mivel a családi háttér nem
biztosított. Ha szétesett a család, szétesett minden” – mondja Oros István, az
Üdvhadsereg átmeneti szállásának vezetője. Elmondása szerint az embereknek
fogalmuk sincs arról, mekkora kihívást jelent az utcán élni, az átmeneti
szállások pedig a törvény szerint csak egy évig adhatnak helyet az otthont
keresőknek. Ez a szabályozás azon a feltételezésen alapul, hogy ennyi idő alatt
végleges elhelyezést találhatnak a rászorulók, ám Oros úr szerint ez lehetetlen.
Az átmeneti szállásokon az emberek bizalmatlanok egymással, gyakori a lopás, és
a kialakult állapotok nem nyújtanak igazi alternatívát az utcával szemben. „Itt
minden elképzelhető” – értékeli a helyzetet az egyik szociális munkás.

A hajléktalanok világa tulajdonképpen társadalom a társadalomban, mivel itt is
érvényesek például az alá-fölérendeltségi viszonyok. A jogot viszont az utca
törvényei helyettesítik. Hol bandavezérek, hol éppen a kéregetőmaffia „futtatja”
a hajléktalanokat, a begyűjtött pénzt követelve. A nyugdíj ellopása mellett nem
ritkán kecsegtető ígéretekkel csábítják, majd tartják fogva mondjuk egy tanyán
dolgoztatva őket. A szerencsésebbek megússzák egy-két veréssel, és sajnos
legtöbbjük megszokja ezt az életformát, és nem keresi már a kitörés lehetőségét.
Ismerik az étel- és ruhaosztó bázisokat, és valahogy eltelik a nap. A morális
süllyedés drámai gyorsasággal zajlik le még akár a diplomás „homleszek” között
is. Persze vannak sikertörténetek is, melyek lakáshoz jutásról szólnak, de
sajnos van ellenpélda is, amikor egy hirtelen jött örökség után három hónap
alatt halálra itta magát az illető.

Olvasson tovább: