hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Hazánk fia
Újabb nyilas bukott le Ausztráliában

2005. 08. 30.
A hét elején ismét a volt nyilaskeresztes párt egy tagja miatt kerültek a magyarok a világ figyelmének középpontjába. A nyíltan holokauszt-tagadó, antiszemita Polgár Lajos ötven évig tudott háborítatlanul élni ausztráliai otthonában, amíg ezen a héten az ottani parlament egy munkáspárti képviselője, Michael Danby rá nem akadt. 

"Semmiféleképpen nem aggályos, hogy ilyen idős, nyolcvan éven felüli aggastyánokat is utolér az igazságszolgáltatás keze" – nyilatkozta a Heteknek Karsai László történész, hozzátéve, hogy akiknek megesik a szívük az ilyen embereken, gyakran elfelejtik, hogy azok fiatalkorukban hajtották végre véres rémtetteiket.

A jelenleg 89 éves férfi 1949-ben emigrált Ausztráliába, mivel a Nyilaskeresztes Párt egyik ifjú vezetője és a nyilas kormány egyik vezéralakjának, Gera Józsefnek a titkára volt. Nyilas nézeteit továbbra sem adta fel, a The Australian napilapnak adott hosszú interjúban elmondta: szerinte a Nyilaskeresztes Párt nem volt antiszemita, "mert Magyarországon a háború idején mindenki zsidóellenes volt". A nyilasok felakasztott vezetőiről az a véleménye, hogy a zsidók kezei közé került társadalom teljesen ártatlan tagjairól van szó. 

Állítása szerint a Nyilaskeresztes Párt uralma alatt egyetlen zsidót sem deportáltak. "Egész egyszerűen hazugság. Amikor a zsidókat deportálták, nem az a párt volt hatalmon. Hogyan tudtunk volna deportálni, ha nem mienk volt a hatalom?" – szólt a kérdése. Egy másik lapnak nyilatkozva elmondta, hogy magát magyar nemzetiszocialistának, nem pedig nácinak tartja: "Hungarizmus, nem fasizmus, nem hitlerizmus és nem antiszemitizmus" – magyarázta. 

A The Australian cikkében ugyanakkor megszólaltatott több ott élő zsidót is, akik felháborodásuknak adtak hangot. A napilapnak nyilatkozó Nick Gardos holokauszttúlélő több mint hazugságnak minősítette az állítást, felelevenítve, hogy több társával együtt őt is egy nyilas parancsnok, Endre László parancsára deportálták Budapestről, és vitték kényszermunkára, majd 1944. július 3-án Auschwitzba.

Karsai szerint úgy tudtak a "Kardos" álnéven bujkáló Polgár nyomára bukkanni, hogy idős kora ellenére meglehetősen aktív szerepet vállalt a helyi szélsőjobboldalban, egy ausztrál honlapon például még most is elérhető az az induló, amit ő maga írt bajtársai számára, dolgozószobájában pedig ott lóg Szálasi Ferenc egykori hungarista vezető képe. 

Mint az ismeretes, Polgár nem az első magyar származású nyilaskeresztes párttag, aki Ausztráliában keresett menedéket a háború után, és akit az elmúlt fél év során lelepleztek. Társa, Charles Zentai (Zentai Károly) kiadatását a múlt hónapban kezdeményezték a magyar hatóságok Balázs Péter tizennyolc éves magyar zsidó fiatalember meggyilkolásában való részvétele miatt. 

A mindkét ügyet nyilvánosságra hozó The Australian ausztrál napilap és a Heteknek nyilatkozó Karsai szerint is a magyar népbíróság által 1948-ban kiadott körözésben ennél jóval többel vádolták a gyilkosság megtörténtekor csupán huszonöt éves fiatalembert: e szerint ugyanis 1944. október 15-e, a nyilaskeresztes hatalomátvétel után a 101. transzporthadosztály tiszthelyetteseként több ízben önként részt vett zsidók összegyűjtésében és bántalmazásában.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!