Kereső toggle

Döntött a nép

A politikusokon a sor

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A december 5-ei népszavazás eredménytelenül zárult. Sem a kettős állampolgárság, sem a kórház-privatizáció leállításának ügye nem kapott kellő választói támogatást. Cikkünk az eredmények elemzésével arra kíván rámutatni, hogy az események milyen következményekkel járnak a politikai mező két oldalán.



Határon túli magyar vezetők a stúdióban: nem hatottak eléggé a választókra Fotó: MTI

A kezdeményezők sikeréhez az kellett volna, hogy vagy az összes választópolgár több mint fele részt vegyen a szavazáson, vagy legalább az összes választópolgárnak legalább egynegyede azonos választ adjon a feltett kérdésre. December 5-én ezek a feltételek nem teljesültek. Az eseményeket követően mindkét politikai oldal a saját sikeréről beszélt, de csak az egyik mondott igazat. Annak eldöntése, hogy a baloldal vagy a jobboldal sikere volt-e a népszavazás eredménye, nem túl bonyolult. Mindössze meg kell néznünk, hogy melyik oldal mit akart elérni, és hogy sikerült-e azt elérnie.

A jobboldal mindkét ügyben az "igen" szavazat mellett kampányolt. Azt akarta elérni, hogy a választópolgárok elfogadják érveiket, és olyan helyzetet teremtsenek, melynek eredményeként a parlament köteles legyen törvényt alkotni a kettős állampolgárság automatikus megadásáról (amely folytatása lehet a Fidesz státustörvény ügyben elkezdett politikájának), illetve a kórházak privatizációjának leállításáról (amely összhangban van a Fidesz privatizációt leállítani akaró népszavazási kezdeményezésével). Bár mindkét kérdésben egy szélsőséges szervezet, az állampolgárság ügyében a Magyarok Világszövetsége, a kórház-privatizáció ügyében a Munkáspárt kezdeményezte a népszavazást, a Fidesz mindkét ügyben teljes erejével beszállt a kampányba.

A baloldal azzal érvelt, hogy mindkét ügyben rossz kérdésfelvetés történt, ezért az lenne a jó, ha a népszavazás nem kötelezné a parlamentet arra, hogy rossz kérdésekre rossz választ adva törvényt alkosson. 

Ha mindennek fényében vizsgáljuk az eredményeket, akkor azt látjuk, hogy a baloldal elérte, amit akart, a jobboldal viszont nem. Ez pedig – még egyszer?bben fogalmazva – a baloldal politikai győzelmét és a jobboldal súlyos politikai vereségét jelenti.

A baloldalon világosan kell látni, hogy az eredmény Gyurcsány Ferenc sikere. Gyurcsány négy hónap alatt háromszor lepte meg a magyar közéletet.
Először szeptemberben, amikor váratlan és dinamikus offenzívával, az MSZP rendkívüli kongresszusán óriási többséget nyerve megszerezte a miniszterelnöki posztot, a párt vezető elitjének akarata ellenére. Sikere nemcsak a helyzetre felkészületlen pártvezetést lepte meg, hanem az elemzőket is. 

A második meglepetést október végén, november elején okozta, amikor baloldali elődjeinél nagyságrendekkel dinamikusabb és jobb kommunikációs készségével képes volt politikai offenzívát kezdeni és nem várt fordulatot létrehozni a belpolitikai helyzetben. Ennek eredményeként a nyár végéig folyamatosan növekvő jobboldali előny rohamosan fogyni kezdett, nem csekély pánikot keltve a Fidesz hívei körében. 

A harmadik meglepetést Gyurcsány a népszavazási kampányban okozta. Szakítva a magyar politikai elit tizenöt éves gyakorlatával, hajlandó volt elvi politikát folytatni. Ha elődjei példáját akarta volna követni, akkor felmérést végeztet arról, hogy a lakosság többsége melyik álláspontot képviseli, majd élére áll a tömeghangulatnak. (Ezt teszi Orbán Viktor, amikor harcot hirdet a privatizáció leállítására, pusztán azon az alapon, hogy a felmérések szerint a lakosság többsége elutasítja a még meglévő állami tulajdon privatizációját.) Ehelyett Gyurcsány azt képviselte, amit legjobb meggyőződése szerint képviselnie kellett, és ez – ahogy mondani szokták – átjött. Őszintének tűnő kételyei és vívódása sokakat győzött meg. 

A kezdetektől fogva népszerűtlennek tűnő álláspont bátor felvállalásával új színt hozott a magyar politikába, elődjei közül senki nem tette ezt meg. Senki nem vállalkozott arra, hogy államférfiként nemcsak követi a tömeget, hanem megpróbálja meggyőzni.

Gyurcsány sikere a baloldal megerősödését jelenti, hiszen a rendszerváltás óta ő az első olyan baloldali politikus, aki kritikus helyzetekben nem elmenekül, vagy elvtelen kompromisszumot keres, hanem vállalva a meggyőződését elvi politikát folytat. Sokak szemében nagyot nőtt a miniszterelnök azzal is, hogy bár megtehette volna, hogy távol tartja magát a kampánytól, és a küzdelmet rábízza a kormánypártok vezetőire, ő mégis vállalta a vitákat, és ezekben sikeres volt. Sikeres volt a kampányt lezáró televíziós vitában és sikeres volt a parlamenti szereplésekben is, amivel szintén szakított elődjei gyakorlatával, hiszen az elmúlt hónapokban többet tett annak érdekébe, hogy a politikát
visszavigye a parlamentbe, mint bárki korábban.

Külön említést érdemel a határon túli magyar vezetőkkel folytatott televíziós vitája, ahol meglehetősen egyenlőtlen feltételek mellett, három az egy elleni vitában tudott győzedelmeskedni. Tőkés püspök és Duray Miklós buta, érvek nélküli, önmutogató és agresszív fellépése többet ártott az "igen"-ek ügyének, mint bármilyen kormányzati propaganda. A vitában a miniszterelnök – az eredményekből is jól láthatóan – tulajdonképpen a választók eszére és érzelmeire is jobban hatott, mint ellenfelei.

Azzal, hogy Gyurcsány Ferenc mindkét ügyben élére állt a kampánynak, sokat kockáztatott, de sokat is nyert. Kétség nélkül nagy lépést tett a 2006-os választások megnyerése érdekében.

Ugyanakkor néhány fontos körülménnyel a baloldalnak is őszintén szembe kell néznie. Az első figyelmeztető jel, hogy Gyurcsány meglehetősen egyedül maradt a kampányban, nem számíthatott minisztereinek hathatós támogatására, akiknek többsége nem tudott felnőni a feladathoz. Az MSZP-t tizenöt éven keresztül irányító, minden kritikus helyzetben elvtelen kompromisszumokba beleszorító pártelit ezúttal sem mulasztotta el a lehetőséget, hogy újabb hibát kövessen el: a népszavazás előtti kritikus napokban látványosan hátba szúrta pártját, azzal, hogy az állampolgársági ügyben az "igen" szavazat melletti kiállásra buzdított. 

Elgondolkodtató kell hogy legyen Hiller István pártelnök szerepe is, aki Gyurcsánytól eltérően nem tudta növelni tekintélyét a megválasztása után. Azzal pedig, hogy a népszavazási kampány meghatározó időszakában fontosabbnak tartott egy indiai hivatalos utat, mint az egész baloldal jövőjét kockára tevő kampányban való aktív részvételt, újabb kérdéseket gerjesztett vezetői elhivatottságát illetően. A párt testületi döntésével szembehelyezkedő platform álláspontja pedig a minden korábbinál egységesebb pártot ígérő pártelnöki program látványos bukását is jelenti, ami tovább növeli azt a kockázatot, amit a párt jelenlegi állapotában jelent Gyurcsány mögött. 

Ezekkel a kockázatokkal azért is fontos szembenézni, mert bár ezúttal a baloldal megnyerte a politikai küzdelmet, és ezzel lényegesen javított helyzetén, néhány kedvezőtlen tendencián azonban még nem tudott fordítani. Ezek közül az egyik Budapest helyzete. Tizenöt év után a júniusi európai parlamenti szavazáson nyert először választást a jobboldal Budapesten, és most a népszavazási eredmények szerint a jobboldal ismét nyert Budapesten. Hasonló a helyzet a fiatalok megnyerése ügyében is, a jobboldal még mindig lényegesen nagyobb tartalékokkal rendelkezik a fiatalok, különösen pedig a fővárosi és a városi fiatalok között. A baloldal Budapest visszahódítása és a fiatalok megnyerése nélkül még komoly nehézségekkel szembesülhet 2006-ban.

Orbán bukása

Orbán Viktor ezzel szemben nagyon nagy bajban van. A Fidesz vezetői ugyan úgy nyilatkoznak, hogy mivel az "igen" szavazatok száma meghaladja a "nem" szavazatok számát, tulajdonképpen ők nyertek, de valószínűleg ezt maguk sem hiszik. Aki a választások estéjén, az első eredmények megjelenésekor tájékozódni akart, az hiába kapcsolt a Magyar Televízió közszolgálati csatornáira, ott csak Lagzi Lajcsit láthatta, az MTV valamilyen rejtélyes okból csak akkor kezdett a népszavazás eredményeivel foglakozni, amikor az már senkit sem érdekelt, mert már minden eldőlt, akkor is a már szinte minden csatornán egyszer megbukott Hajós András idétlenkedéseivel pótolta az érdemi mondanivalót. Ezzel szemben, aki a népszavazási kampányban az "igen" szavazatok mellett elképesztő aktivitással résztvevő Hír TV-re kapcsolt, első pillantásra megérthette a helyzetet. A képernyő alján futó adatoknál is világosabban tudósított a helyzetről az a jeges rémület, ami a stúdióban ülők arcán az eredmények láttán megjelent. Ez a döbbenet nem ok nélküli. A kudarc, amivel a Fidesz vezetőinek szembesülnie kell, sokkal nagyobb, mint aminek az első pillanatban látszik.

A Fidesz, mint tudjuk, a mai napig nem tudta feldolgozni 2002-es választási vereségét. ("A nemzet nem lehet ellenzékben" mondta akkor Orbán Viktor, ezzel bátorítva híveit, akik tényleg elhitték, hogy csak csalás, vagy valamilyen fatális véletlen eredménye lehet a szocialista-szabaddemokrata parlamenti többség.) 2004 elején azonban úgy látszott, hogy Medgyessy Péter vezetésével a baloldal simán megbuktatja magát, anélkül, hogy a Fidesznek bármit is tennie kellene. Medgyessy menesztése és Gyurcsány színrelépése új helyzetet teremtetett. A Fidesz érzékelte, hogy új fordulatot kell vennie, ha életben akarja tartani 2006-os győzelmi reményeit. Ezért kezdett népszavazási kampányba a felmérések szerint népszerűtlen privatizáció leállítására (amit azért is fontos ügynek tartott, mert így a privatizációban meggazdagodott Gyurcsányt is támadni akarta). És ezért állt ki a Magyarok Világszövetsége és a Munkáspárt által kezdeményezett népszavazási törekvések mellett is.

A kettős állampolgárság ügyében jobboldali nemzeti retorikával, a kórházprivatizáció ügyében baloldali szociális demagógiával. A döbbenetet és a jeges rémületet mindenekelőtt a kettős állampolgárság ügye hozta be a Hír TV stúdiójába. Ebben az ügyben ugyanis a Fidesz mindent megmozgatott. Mint azt az utcai plakátokon, szórólapokon, médiahirdetésekben láthattuk, nagyon sok pénzt és energiát fordítottak a kampányra. Az "igen" szavazatok érdekében a Fidesz, a Polgári körök, a KDNP, az MDF, a kisgazdák maradékai, Csurka István és a MIÉP, a Magyarok Világszövetsége, a határokon túli magyar politikai szervezetek és azok vezetői, a Magyar Ipari Kamara, a jobboldalhoz kötődő értelmiségiek, sportolók és közéleti szereplők, Mádl Ferenc köztársasági elnök, a katolikus egyház, a református egyház, (egy kicsit kisebb intenzitással az evangélikus egyház), a Heti Válasz cím? hetilap, a Magyar Nemzet cím? napilap, a Hír TV, és nem utolsósorban maga Orbán Viktor kampányolt. (Elnézést azoktól, akiket kihagytam.) Ez a nagykoalíció és az általa megmozgatott pénz és energia együttesen a magyar választók kevesebb mint egy ötödét – pontosan 18 százalékát – tudta mozgósítani! Mindezt egy olyan ügyben – a határokon túli magyarság ügyében –, amit a jobboldal tizenöt éve próbál kisajátítani, és amit szimbolikus politizálásának középpontjában tart. 

Nem túl biztató perspektíva Orbán Viktor számára, ha ez az összefogás egy – a számukra ilyen fontos ügyben – ilyen nagy kampány eredményeként ilyen csekély
eredménnyel jár. A legkevesebb, amit ebben a helyzetben megtehet, hogy nagyon alaposan megfontolja azt, hogy mindebből mi következik.

A szlovákiai magyarok nincsenek elkeseredve

A magyar kisebbséggel rendelkező országok közül talán Szlovákiát, illetve a szlovákiai magyarokat érintette legkevésbé érzékenyen a kettős állampolgárság kérdése és az ekörül kialakult kampány, hiszen az ország szintén az Európai Unió tagja. A szlovákiai magyar politikusok általában egyetértettek abban, hogy a referendum nem jó megoldás, de ha már kiírták, lélektani szempontból az igen válasz lenne a kívánatos. A népszavazás után üdvözölték, hogy az igenek kerültek túlsúlyba, ugyanakkor sajnálják, hogy a kampányban a külföldi magyarokat sértő hangok is megjelentek. Bugár Béla, az MKP elnöke reményének adott hangot, hogy ezután legalább tárgyalóasztalhoz ülnek a magyar kormány és a határon túli magyarság képviselői a régóta minimumként követelt "rólunk – velünk" elv alapján. A referendum eredménytelenségét nem csalódásként élik meg. 

Itteni vélemény, hogy magyar politikai élet mindkét oldala demagóg módon kezelte a felmerült kérdést. A jobboldal a nemzetmentő populista képében tetszelgett, a baloldal pedig a szociális rendszer kevéssé valós összeomlásával riogatott.

Bugár Árpád, Pozsony

Olvasson tovább: