Kereső toggle

SZDSZ: az önbizalom napja

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Kuncze Gábor az óráját nézte. "Elnök úr, ugye jónak ígérkezik ez az este – legalábbis az előrejelzések szerint" – szólítottuk meg a Lánchíd mellett álló SZDSZ-bázis fedélzetén este fél nyolckor az ott horgonyzó Táncsics hajón. "Várjuk meg a végét" – felelte feszülten,
s egyben lakonikusan az SZDSZ elnöke, majd telefonált, telefonált, s ezenkívül még telefonált. 



Demszky és Kuncze. Új kezdetben reménykednek Fotó: Somorjai L.

A futball-Eb-t időnként lekeverték a kivetítőkről, jöttek helyette az EP-választási (részvételi)eredmények. Ahogy a párt közel nyolc százaléka – és a két mandátum – egyre biztosabbnak látszott, úgy oldódott a hangulat, a mobilozást felváltotta a széles mosoly, az egymás közötti, fesztelen társalgás. A hajóra pedig egyre csak érkeztek a párt tagjai, tisztségviselői, pártolói, akik – úgy tűnt – nem a futballt nézték délután. "Fiúk, nem tudjátok, mit játszottak a horvátok?" – fordult hozzánk Magyar Bálint művelődési miniszter, de most rossz lóra tett. Alkalom adódott viszont egy-két beállított fénykép elkészítésére. 

Tíz óra után megérkeztek az eredmények, amelyeket egy-kétezer, később beérkező külföldi szavazat biztosan nem fog megváltoztatni. Tehát eljött az ideje a hivatalos bejelentésnek.

"1994 óta az SZDSZ nem ért el ilyen jó országos eredményt, mint ezen a választáson, és a megkapott két mandátummal elég erősek leszünk céljaink megvalósításához" – jelentette ki önbizalomtól duzzadóan Demszky Gábor főpolgármester, frissen megválasztott EP-képviselő. Mint mondta: e célok közé tartozik az alacsonyabb áfa és egy versenyképesebb Magyarország kialakítása Európában. Szent-Iványi István, az Országgyűlés Európai Integrációs Ügyek Bizottságának elnöke szintén mint frissen megválasztott EP-képviselő szólalt meg: "A liberális frakció a mérleg nyelvét fogja betölteni Brüsszelben."

A sajtótájékoztató végén Demszky bejelentette: "Most az MSZP-székházba megyek, hogy egy kicsit biztassam Medgyessy Péter miniszterelnököt."

Olvasson tovább: