Kereső toggle

Dilettáns műkincstolvajok

A magánházak védelme jobb, mint a múzeumoké

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A rendőrség két nappal az elkövetés után elfogta a Kiscelli Múzeumból értékes képeket eltulajdonító betörőpáros egyik feltételezett tagját. A nyomozás érdekeire való tekintettel a nyomozók részleteket egyelőre nem árulnak el az üggyel kapcsolatban. Műtárgykereskedők véleménye szerint ugyanakkor csakis dilettáns bűnözők lehettek az elkövetők, az ellopott képek értékesítése ugyanis hazánkban és külföldön is igen nehéz, mondhatni lehetetlen feladat lenne számukra.

Az elkövetők hétfő hajnalban a főbejárati vaskapun keresztül jutottak be a múzeum területére, majd kötéllel másztak fel az első emeletre, innen vitték el mind a négy festményt. A múzeum riasztórendszere azonnal jelezte a biztonsági őröknek a behatolók jelenlétét, azonban mire felértek az emeletre, csak az ablakon kiugró egyik betörőt látták, társa már az udvaron menekült sántikálva, hóna alatt a képekkel. A négy műtárgy közül Czóbel Béla két festménye, a Szakácsnő és a Lila csendélet, és Márffy Ödön alkotása, a Vacsorázó társaság az 1960-as években került a múzeum tulajdonába. A három kép 1930-ban készült. Szobotka Imre Piac cím? festményét pedig 1975-ben vásárolták meg. 

A m?alkotások értéke lapunk által megkérdezett szakértők szerint mintegy hetven-száz millió forint körül van.

Két nappal az eset után a rendőrség őrizetbe vette az egyik feltételezett elkövetőt. Megkeresésünkre a rendőrségen elmondták, az ügygyel kapcsolatban a nyomozás érdekeire való tekintettel senki nem nyilatkozhat. A rendőrök attól tartanak, hogy a tettestársak félelmükben megrongálják vagy eltüntetik a képeket. 

Az eset kapcsán felmerült a kérdés, hogy a betörők miért éppen ezeket a képeket vitték el. A nyomok arra utalnak, hogy nemigen válogattak, a négyből három kép közvetlenül egymás mellett helyezkedett el. Szakértők szerint a tolvajoknak mindenképpen nehéz dolguk lesz a képek értékesítésével.

Polgár Árpád, a Polgár Galéria vezetője szerint ugyanis Magyarországon szinte lehetetlen eladni a szóban forgó képeket, mivel magyar gyűjtőkre nem jellemző, hogy lopott műtárgyakkal üzletelnének. A szakértő szerint nagyobb esély van arra, hogy a m?alkotások külföldön bukkannak majd fel kisebb galériákban, bár Márffy nevét hazánkon kívül nemigen ismerik, és Czóbel és Szobotka képei is valamivel alacsonyabb áron értékesíthetők, mint nálunk. "Ha a képeket nem megrendelésre vitték el, akkor egy-két évig várhatóan »pihentetik« majd azokat, és akkor is csak negyven-ötven százalékos áron tudnak megválni tőlük" – véli Polgár Árpád. 

A galériavezető azt is elmondta, hogy az utóbbi években a műtárgyrablók leginkább magánygyűjteményeket fosztottak ki, de természetesen ezek az esetek nem kaptak ekkora nyilvánosságot. A múzeumokra való "áttérés" ugyanakkor logikus lépés lehet a bűnözők részéről, ugyanis magánházaknál már sokkal magasabb szint? biztonsági rendszerek vannak kiépítve, mint a közintézményeknél. Bár a Kiscelli Múzeumban viszonylag korszer? riasztórendszer volt, Polgár Árpád szerint ennek színvonala meg sem közelítette a magángyűjteményeket védő technikáét.

Kieselbach Tamás, a Kie-

selbach Galéria vezetője úgy látja, az ellopott képeknek – bár Czóbel és Szobotka nevét külföldön is ismerik – csak Magyarországon van igazi piaca, így jó eséllyel kizárólag itt lehetne azokat értékesíteni. Jellemző tendencia ugyanis, hogy a magyar műtárgyak inkább visszaáramlanak hazánkba, mintsem külföldre kerülnének. "A hazai műtárgykereskedőktől viszont meglehetősen idegen, hogy lopott képekkel üzletelnének. Egyrészt a szakmai etika, másrészt a józan ész miatt is, mert ebben a szűk körben mindenki ismer mindenkit és minden műtárgyat is" – állítja a műkincs-kereskedelemmel huszonkét éve foglalkozó művészettörténész szakértő. Mint mondta: a fentiekből következik, hogy csakis dilettáns tolvajok lehettek az elkövetők. Erre utal az is, hogy nem válogattak a képek között, ami a kezük ügyébe akadt, azt vitték el, bár a Kiscelli Múzeumban csak jó és értékes képet találhattak. Kieselbach Tamás szerint egyébként magyarországi műkincsmaffiáról nem lehet beszélni.

Olvasson tovább: