hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Gönczöl Katalin az Év Embere

2000. 11. 18.

Gönczöl Katalin ombudsmant, az állampolgári jogok biztosát választották idén Év Emberévé. A Magyar Hírlap által alapított Év Embere-díjat immár negyedik alkalommal osztották ki. Gönczöl Katalinnak szerda este ünnepélyes keretek között adta át Jürg Marquard, a Magyar Hírlap tulajdonosa. A díjazott kiválasztása az olvasók és a Magyar Hírlap munkatársainak szavazatai alapján egy szakmai zsűri ítéletét tükrözi. Glatz Ferenc, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, aki egyben a díjat megítélő bizottság elnöke is volt, elmondta, különösen azért tartja jó ötletnek a lap által meghirdetett választást, mert egyéniségeket választ meg a pártatlan zsűri, és ez mindenképpen előnyös társadalmi kezdeményezés. Glatz szerint ez azért fontos, mert a diktatúrák utáni Európában a II. világháborút követően a "szürkék diktatúrája" jött létre, de az új évezred kezdetén látszik, hogy az emberek elismerik az egyéniségeket. 

Gönczöl Katalin az állampolgári jogok biztosaként számos vizsgálatot indított a társadalom leggyengébb, legkiszolgáltatottabb csoportjainak tagjait (gyerekeket, fogyatékosokat, menekülteket, fogva tartottakat) ért jogsérelmek felderítésére. Az elmúlt öt év alatt mintegy harmincezer panasszal fordultak hozzá. A hivatalok, sőt még a politikusok is az esetek 80-90 százalékában elfogadják észrevételeit, hivatalának tevékenységéről szóló jelentését pedig eddig minden évben egyhangúlag fogadta el a parlament.

Gönczöl Katalin azt vallja, nem elég, ha ügyről ügyre vizsgálódik – tevékenységével szemléletváltoztatásra is törekszik. "Ugyan tényleg csak a munkámat végzem, de azt igen komolyan veszem – nyilatkozta. – Ennek az az oka, hogy ha az ember egy posztot a magyar demokrácia történetében elsőként tölt be, akkor szeretné az intézmény tekintélyét, alkotmányos létét jól megalapozni. Az a hit, hogy a hatodik év végére munkatársaimmal felépítjük, amit elterveztünk, minden fáradtságon átsegít." (Hetek)

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!