hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Elfogadhatatlan határmódosítás

1999. 06. 14.
"A győztes és jó oldalon állunk" – jelentette ki a Jugoszlávia elleni NATO-csapások felfüggesztésével kapcsolatban Martonyi János külügyminiszter egy vitaesten. A politikus szerint az elmúlt 79 nap arról szólt, hogy egyetlen kisebbség jogait sem lehet büntetlenül lábbal tiporni.

A Vajdaság jövőjével kapcsolatban Martonyi megerősítette, hogy a magyar kormány
számára továbbra is elfogadhatatlan bármilyen határmódosítás, ugyanakkor az "autonómiát
a területekért" elvet támogatandónak tartja. Elképzeléseik szerint a kezdeti személyi
autonómia a későbbiekben a tartományi autonómia létrejöttéhez vezethet, azonban
annak elérését a vajdasági magyaroknak kell kidolgozni, hiszen kisebbségi létükből
fakadóan ők viselnek kockázatot.

Váradi Tibor, Jugoszlávia egykori igazságügyi minisztere kijelentette, hogy a vajdasági
magyar kisebbség elégedett a magyar kormány mértéktartó külpolitikájával,
ugyanakkor a Csurka István által szorgalmazott határmódosítást irreálisnak tartja.
Ezzel kapcsolatban Váradi emlékeztetett a második világháborúra, amikor is 1941-ben
Bácska magyar fennhatóság alá került, de a vereség utáni szerb megtorlásnak
1946-ban 40 ezer magyar esett áldozatául. A politikus reméli, hogy a NATO nem tisztán
albán Koszovót akar létrehozni, ugyanakkor nem zárja ki annak lehetőségét, hogy egy
esetleges albán visszavágás miatt a koszovói szerbek a Vajdaságba menekülnek. Szabó
Tibor, a Határon Túli Magyarok Hivatala elnöke a vitaesten elmondta, hogy a nyugat-európai
autonómia-modellek azért nem alkalmazhatóak a Vajdaságban, mert ott a kommunizmus időszakában
megfosztották az embereket tulajdonuktól, így jelenleg nincsenek eszközeik egy autonómia
fenntartására.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!