hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Az állam hasznot húz a prostitúcióból

1999. 03. 20.
Dr. Várhelyi András kisgazdapárti országgyűlési képviselő a közelmúltban, a médiatörvény módosítása kapcsán benyújtott törvényjavaslata után – amelynek az a lényege, hogy a magyar televízióban legyenek világosan megjelölve a pornográf és erőszakos jeleneteket tartalmazó filmek – most újabb kérvényt kíván benyújtani a magyar parlamentnek, amely azt célozza, hogy Magyarországon a szex- és pornófilmek forgatásátörvényben tiltsák be – értesült a Hetek.

A közelmúltban derült ki ugyanis, hogy Budapest egyik legrégibb gimnáziumában, a
Toldy Ferencben, tanítási idő után pornográf filmet forgattak. Az I. kerületi Toldyt
1854-ben alapították, s a több mint másfél százados iskola falai között tanult
például Antall József néhai miniszterelnök is. Ráadásul az iskolának mélyen
vallásos tradíciói vannak: az első igazgatója egy bencés szerzetes volt. Az iskola
vezetősége kedden tett feljelentést az I. kerületi rendőrkapitányságon azok ellen
az ismeretlen, feltehetőleg külföldi személyek ellen, akik az iskola falain belül
engedély nélkül, a tanítási időn kívül közerkölcsöt sértő filmet forgattak.
Lapértesülések szerint a forgatócsoport a portást fizette le.

Magyarországon nem ez az első eset, hogy botrányt okozott egy ilyen film forgatása,
hiszen évekkel ezelőtt a Festetics-kastélyt használták efféle "m?"
helyszínéül. Annak ellenére, hogy az állam kulturális járadékot is szed a pornó-
és szexfilmek után, azaz közvetve hasznot húz a prostitúcióból. Senki nem tudja,
hogy hazánkban hány ilyen film készül. (Ez a járulék jelenleg a Nemzeti Kulturális
Örökség Minisztériumába folyik be.) Az amerikai Time magazin két éve Szex,
hazugságok és Budapest cím? cikkében pornófilm-producerek véleményét idézte,
mely szerint a magyar főváros nemcsak azért vonzó a filmkészítők számára, mert
bőséges itt a munkaerő, hanem azért is, mert teljes a szabadság a forgatási
helyszínek kiválasztásában. Információik szerint hazánk 150 ilyen filmet dob piacra
egy évben, ami az európai össztermés 10 százaléka – és ez egyben az ország egyik
leggyorsabban növekvő exportterméke is.

A Btk. szerint büntethető mindenki, aki pornográf felvételeihez kiskorúakat használ
fel, legyen szó akár fényképek, akár videofilmek készítéséről, s ezt bármilyen
módon közzéteszi. Ebbe az Internet is beletartozik. Ám jelenleg nincsen érvényben
olyan törvény, amely bármely módon korlátozná a felnőttek pornográfiáját, ami
nyilvánvalóan prostitúció, hisz juttatásért szerepelnek ilyen filmeken.

Dr. Várhelyi András kisgazda politikus a Heteknek kifejtette: nemcsak az a probléma,
hogy sok esetben a könyvtárak és a múzeumok egy kis plusz bevétel reményében a
filmkészítők használatára bocsátják az épületet anélkül, hogy
tájékozódnának arról, hogy ott valójában mit fognak forgatni, hanem az is, hogy az
országban az erkölcsi szint rettenetesen mélyre süllyedt. Szerinte az egész
szabályozást újra kell gondolni, s az ilyen filmek forgatását be kell tiltani. Erre
tesz előterjesztést, s jelenleg a szövegezésnél tartanak.

Dr. Szilágyi Vilmos szexuálpszichológus lapunknak elmondta: a pornófilmek terjedése
és könny? hozzáférhetősége rengeteg kárt okoz a fiataloknak, leginkább
felkészületlenségük miatt. Az ilyen jelleg? filmek rendszeres nézése, de még
egyszeri megtekintése is személyiségükben akár egy életen át tartó torzulást
okozhat. A magyar pornóiparnak mindemellett van egy még sötétebb oldala is, mégpedig
amikor a filmekben gyerekeket szerepeltetnek – s ez bizony elég gyakran előfordul.


A pornográfia, amit elsődlegesen férfiak készítenek férfiak részére, az
aberrált szexualitás filozófiáját terjeszti, egy olyan felfogást, amely a személyt
tárgy szintjére alacsonyítja, vagy rabszolgává teszi egy személy egoista vágyainak
szolgálatában. A szexuális partner egy olyan tárgy, amelyen uralkodni lehet, ki van
szolgáltatva egy hatalomnak és az erőszaknak. A prostitúció a gyakorlatban valósítja
meg azt, amit a pornográfia az illúziók szintjén ajánl. A film szereplői prostituáltak.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!