hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Elkezdődött az egyházi kárpótlás

1998. 09. 05.
Várhatóan rövidesen lezárulnak a szakértői vizsgálatok a református és az evangélikus egyház által járadék formájában visszaigényelt ingatlanok ügyében. Fedor Tibor, az Egyházi Tulajdonrendezési Főosztály vezetője elmondta: a Magyarországi Református Egyház összesen 392 ingatlan járadékra váltását kérte, ezek általuk becsült értéke mintegy 6,5 milliárd forint. A Magyarországi Evangélikus Egyház 50 egykori ingatlanát igényelte vissza az államtól járadék formájában, csaknem 4 milliárd forint összértékben. Fedor tájékoztatása szerint az eljárás a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségét (Mazsihisz) illetően már befejeződött. A zsidó felekezet mintegy 150 ingatlant jelölt meg a listán, ezek összértéke mintegy 13,5 milliárd forint. A járadék mértéke az ingatlanok értékének 4,5 százaléka. Az egyházak által összeállított jegyzékek vizsgálata után az igényléseket a kormány elé terjesztik, majd a kabinet külön megállapodást köt az érintettekkel azok elismeréséről. A Mazsihisz által összeírt ingatlanlista hamarosan a kormány elé kerülhet – mondta a főosztályvezető. A Magyarországi Katolikus Egyház járadékalapjáról az Apostoli Szentszék és a Magyar Köztársaság által aláírt megállapodás rendelkezik. Az egyház mintegy 1200 ingatlan járadékra váltását kérte, ezek összértéke mintegy 42 milliárd forint. A kifizetések a katolikus egyház esetében már megkezdődtek. Az egyedi ügyek rendezésében eljáró egyeztető bizottság a katolikus egyház igényeinek nagy részét ez év június végéig megtárgyalta, és várhatóan még szeptemberben áttekinti valamennyi, összesen 818 katolikus igénylést. Azt követően kerülnek napirendre a református és az evangélikus egyház, a zsidó felekezet, valamint a szerb ortodox és a baptista egyház ügyei. (MTI)
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!