Kereső toggle

Generációk megrontója

Hugh Hefner, aki ajtót nyitott a modern pornográfia előtt

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A permanens pornóforradalom mai mélységeihez mérve – amikor a 4D virtuális valóság fantázialényei és mesterséges intelligenciával felfokozott szexrobotok serege áll készen minden vágy azonnali élethű kielégítésére – anakronisztikusnak tűnik, hogy mindezért a drámai zuhanásért egy színes magazin alapítóját és újságja hírhedt középső, kinyitható oldalait tegyük felelőssé, pedig mégiscsak erről van szó. A most 91 éves korában elhunyt Hugh Hefner volt ugyanis az, aki a korábban csak a civilizált társadalom perifériáján és azon kívül megtűrt pornográfiát behozta a családi nappalikba. A Playboy magazin olyan mocskos áradat előtt nyitotta meg a kaput, ami azóta mindent elárasztott, a mozivászontól a telefonokon át a nagyvárosi utcákig.

A 20. századi szexuális forradalom elméleti megalapozója a második világháború után egy biszexuális szociológus, Alfred Kinsey volt, akinek kutatásai azt látszottak bizonyítani, hogy az amerikai társadalom a polgári lét színfalai mögött mélyen át van itatva a perverz szexualitás legkülönbözőbb formáival. A tudományos köntösben és terminológiával bemutatott eredmények szerint az amerikai férfiak 70 százaléka igénybe vette prostituáltak szolgáltatásait, közel 37 százalékuknak van homoszexuális tapasztalata, és több mint 10 százalékuk (a vidéken élők 40–50 százaléka) közösült már állattal.

Az amerikai társadalmat megdöbbentették az 1948-ban közzétett eredmények. „Tényleg ilyenek lennénk? Minden puszta képmutatás, ami a vasárnapi családi asztalnál és a templomokban zajlik, miközben az amerikai férfiak és nők nyakig merülnek a titkos szenvedélyeik mocskába?” – kérdezték sokan elképedve a médiában nagy hangsúllyal tálalt felmérések eredményeiről. Csak utólag derült ki, hogy Kinsey és csoportja olyan torz mintavétellel és tendenciózus kérdőívekkel dolgozott, ami előre borítékolta a szélsőséges eredményeket. Különösen visszataszítóak voltak a gyerekek körében végzett szexológiai vizsgálataik, amelyek mai mércével bőven kimerítenék a zaklatás fogalmát.

Címlaplányok sznob férfiaknak

Hugh Hefner 1962-ben magazinja egyik címlaplányával.
Természetesen voltak – nem is kevesen –, akikre már 1948-ban illett a Kinsey-jelentés lesújtó képe, de a társadalom túlnyomó része nem így élt. Még ma – a hét évtizede zajló szexuális forradalom után – sem tartunk itt. De volt Kinsey-nek egy tanítványa – nem akadémiai, hanem eszmei értelemben –, akinek a képzeletét nagyon megmozgatta az, hogy miként lehetne az amerikai férfiak titkos vágyait társadalmilag elfogadott formában kielégíteni.

Egy mérsékelten sikeres újságíró, Hugh Hefner 1953-ban otthagyta addigi állását, és pénzzé tette megtakarításait, hogy elindítson egy olyan magazint, amely a 21–45 év közötti, középosztálybeli férfiakat célozza meg. Hefner innovációja az volt, hogy az intellektuális tartalom (ismert emberekkel készült igényes interjúk és neves írók novellái) mellett minden számban egy szép (és lehetőleg ismert, de ha nem, akkor a külső is elég volt) nő erotikus fotóit, a középső, kinyitható oldalpáron pedig nagyméretű aktképét is közölte. Az első számban Marilyn Monroe volt ez a szereplő (a magazin címére rímelve „Playmate” – „Játszótárs”), akit havonta újabb és újabb modellek, színésznők és Hefner ismeretlen felfedezettjei követtek. A magazin várta a „hétköznapi lányok” fényképes jelentkezését, és időnként közülük is választott „Playmate”-eket. A hírhedt „Playboy-nyuszik” között voltak 16–17 évesek is, de a főszerkesztő ügyelt arra, hogy szülői nyilatkozatot szerezzen be, mielőtt a kislányokat a kamera elé állította volna.

Marilyn Monroe, akinek képe beindította a Playboy karrierjét.
Ez az árukapcsolás kezdetben nagy felháborodást váltott ki, de működött, nem kis részben annak köszönhetően, hogy számos amerikai híresség adta a nevét a magazinhoz, na persze nem mint fotómodell, hanem mint sztárinterjú-alany vagy irodalmi szerző. Mindenki tudta, hogy a Playboyt nem az intellektuális tartalomért, hanem a lányok fotóiért veszik, mégis el lehetett mondani, hogy persze, nem „azok a képek” az érdekesek, hanem az „igényes tartalom”. Ehhez a képmutatáshoz nyújtottak segítséget a sztárok, köztük a dzsesszlegenda Miles Davis, híres rendezők, mint Stanley Kubrick (aki maga is korszakalkotó erotikus filmet készített a kilencvenes években), az emberi jogi ikon, Martin Luther King tiszteletes (!), az Apple-alapító Steve Jobs, a Beatles-alapító John Lennon, a pedofil szépirodalom alapművének, a Lolitának a szerzője, Vladimir Nabokov, és persze az amerikai ellenkultúra sztárjai, az LSD-próféta Timothy Leary, az utópiaíró Ayn Rand és mások.

Továbbá a 20. század második felének legendás írói: a perverz gyerekkönyvek szerzője, Roald Dahl; a hippibiblia, az Úton szerzője, Jack Kerouac; a ma az HBO-n futó kereszténygyalázó sorozat, A szolgálólány meséje szerzője, a feminista ikon Margaret Atwood; a 007-es ügynök kitalálója, Ian Fleming; nagy sci-fi szerzők, Ray Bradbury (451 Fahrenheit) és Arthur C. Clarke (2001 Űrodüsszeia), a Nobel-díjas kolumbiai Gabriel García Marquez, és az újságíró-óriás, Norman Mailer mind-mind Playboy-szerzők voltak írásaikkal (jellemzően novellákat adtak), akik lelkesen (és dollárszázezrekért) tolták Hefner mocskos szekerét.

Pusztító örökség

„Mi a Playboy öröksége?” – tette fel a kérdést Hefner halála után Michael Brown amerikai vallásszociológus, rádiós műsorvezető. „Semmi jó” – adja meg Brown a tömör választ. „Ma 8 éves gyerekek vannak kitéve hardcore pornográfiának. 10 éves gyerekeket tanítanak az anális/orális/vaginális közösülés egészségügyi tudnivalóira. 12 éves gyerekek szextingelnek egymással, és némelyek közülük öngyilkosok lesznek, amikor a meztelen fotóik körbejárnak az iskolában. Első osztályos diákoknak osztogatnak óvszert a felvilágosítás keretében. Nem jobb a helyzet a huszonévesek körében sem: fizikailag egészséges fiatal férfiak szorulnak Viagrára, mert a pornószenvedélyük annyira kiégette már őket. Huszonéves házaspárok veszítették el az érdeklődésüket egymás iránt, mert a házasélet értelmetlenné vált számukra a parttalan szexuális ingerek között. Az elsőként szülő nők gyermekeinek a fele házasságon kívül jön a világra. A 15–24 év közötti fiatalok teszik ki az évente Amerikában diagnosztizált 20 millió új nemi beteg felét. A szexuális forradalom semmi jót nem hozott, csak pusztulást. Összetört házasságokat, szexuális függőségeket, tárggyá alacsonyított nőket” – írja Brown.

Az általa elindított pornóforradalom végül Hefner zászlóshajóját is meglékelte. A magazint előbb a „merészebb” konkurens kiadványok, majd a bármifajta mocskot nyíltan megmutató online pornó archaikus és érdektelen kiadvánnyá tette. Az alapító-főszerkesztő néhány éve még azzal is megpróbálkozott, hogy egyáltalán nem közöl meztelen képeket a Playboyban. (Néhány hónap után Hefner feladta az új stratégiát, és visszatért a régi modellhez.) A Playboy ma már a dicstelen múlt, de generációk életét tönkretevő hatása ma is érezhető.

A Playboy-villa mélységei

A kaliforniai Playboy-villa. Az utóbbi években patkányok lepték el.
Hugh Hefner élete éppolyan dicstelen és kétszínűen sunyi volt, mint magazinja. Az életvidám szabadságot hirdető, sikeres üzletember, hódító, ellenállhatatlan férfit megjelenítő külső mögött egy sokkal sötétebb valóság rejtőzött. Hefner Chicagóban született, az alkoholtilalom idején, igazi amerikai középosztálybeli családba. Apja könyvelő, anyja tanítónő volt, konzervatívok, középnyugatiak, európai származásúak és metodisták. A fiatal Hugh – akinek az IQ-ja állítólag a zsenialitás határát súroló 152 volt – a sereget katonai újságíróként úszta meg, utána itt-ott tanult, pszichológát, szociológiát és irodalmat, de az életcélját 1953-ban találta meg, amikor saját pénzéből, bankhitelekből és befektetők segítségével megalapította a Playboy magazint, amelynek már az első száma 50 ezer példányban elfogyott.

Hefner ekkor már házas volt, de mint később állította, felesége hűtlensége „élete legmegrázóbb csapását mérte rá”. Ha így is volt, Hefner később – szó szerint – ezerszeresen törlesztett, legalábbis állítása szerint több mint ezer nővel feküdt le életében. 1959-ben aztán elváltak, és ettől kezdve feleségek és barátnők egymást váltották a hírhedt Playboy-házban. A villájába beköltöző, majd onnan később kikerülő egykori playmate-ek elbeszélése alapján elvárás volt Hefnerrel lefeküdni, aki rendszeresen tartott csoportos szexpartikat is, miközben a lányok sok szempontból fogolynak érezték magukat a villájában. Hasonló tapasztalatokról írt egy beépült riporternő is már 1963-ban.

Egy volt inasa szerint „kész horror volt a Playboy alapítójának dolgozni”. Stefan Tetenbaum a hetvenes évek végén állt alkalmazásban Hefner inasaként a Playboy-villában. Neki kellett takarítania az orgiák után, amelyeken Tetenbaum szerint Hefner inkább szemlélőként vett részt. „Ritkán szexelt a nőkkel, sokkal szívesebben nézte őket. Híres férfi pornósztárokat hívott meg a villába, a nőknek meg bónuszokat osztogatott, mert a szex annyira fájdalmas volt. Az aktusokat mindig lefilmezte, az ágya fölött is volt két hatalmas videokamera, szemben pedig óriási monitorok” – mondta a New York Postnak a volt inas, aki szerint a felvételeket Hefner bármikor felhasználta volna, ha kiderül, hogy valaki memoárt akarna írni róla vagy a villában történtekről. „Kokain mindenütt volt a villában, de Hefner inkább marihuánát szívott” – állítja az inas, aki szerint a Playboy alapítója egyáltalán nem volt kedves ember. A barátnőivel és a szexpartnereivel pedig kifejezetten brutális volt. Fontos volt neki, hogy a lányoknak legyen mellimplantátuma, de ha ez kiszakadt, és ők könyörögtek a férfinak, hogy segítsen rajtuk, ő csak betette őket a kórházba, majd megszabadult tőlük. „Számára a nők lecserélhetők voltak” – állította Tetenbaum, aki szerint Hefner nem volt más, mint „egy mocskos gazdag öregember”.

Még keményebb szavakkal emlékezett Hefnerre a New York Times szerzője. „Hugh Hefner pornógyártó és soviniszta volt, aki a maszturbációból, fogyasztói szemléletből és nők kizsákmányolásából gazdagodott meg, majd groteszk tengerészkapitányi sapkájában és nappal hordott selyempizsamájában öregedett meg, … mint a szexuális forradalom kacsingatós stricije, aki kábító tablettákat osztogatott a lányoknak és Viagrát saját magának, a mocskos függőségek és étkezési rendellenességek, az abortuszok, válások és szifilisz atyja… egy forradalmár, akinek a forradalmából a hozzá hasonló férfiak profitáltak” – írta Ross Douthat, a neves lap véleményszerzője, aki szerint Hefner sikerében sokan felelősek, köztük baloldaliak – akik politikai progresszív hősnek, a puritán képmutatás lerombolójának tekintették – és konzervatívok is, akik sikeres, igényes ízlésű vállalkozóként méltatták.

„Az üzletemberként elért sikere azonban a kapitalizmus rothadt oldalának a sikere volt, annak az oldalnak, amely a pénzért kizsákmányolja a vágyakat, ami vérszívóként a romlott vágyainkból élősködik, ami feldúlja a családot és a vallást, miközben azt ígéri, hogy a fogyasztással majd betölti az űrt, amit maga után hagyott. Társadalmi liberalizmusa, aminek a hőse volt, szintén rothadt és rövid életű volt, ebben csak a gazdagok, az erősek és a szépek nyertek élvezetet, a sérülékenyek, szegények és meg nem születettek kárára” – írja a New York Times szerzője.

Nyilván Hugh Hefner „életművét” helyette más is megalkotta volna valamilyen formában, de nem volt erre szükség, mert hosszú élete során Hefner végig kitartott a magának kitalált úton. Halálakor 91 éves volt, és vagyonának nagy részét közel hatvan évvel fiatalabb özvegye örökölte.

A szexuális forradalom mérföldkövei

1921 – Margaret Sanger, egy New York-i ápolónő megalapítja az első amerikai születésszabályozási intézetet (ez lesz a későbbi hírhedt, magzati testrészek kereskedelmével is foglalkozó abortuszklinika-hálózat, a Planned Parenthood előfutára).
1948 – Alfred Kinsey első jelentése a női és férfi szexualitásról, amelyben a homoszexualitásról és a prostitúció széles körű elterjedéséről szóló hamis és torz adatok mellett azzal érvelt, hogy azoknak a „nőknek, akik házasság előtt szexuális életet élnek, boldogabb lesz a házasságuk”.
1953 – A Playboy megalapítása, ettől kezdve évente Hefner megválasztja az „Év Playmate-jét”, akik országos hírű celebekké válnak. 
1959 – Az első hollywoodi film, ami nyílt szexre utalt, Alfred Hitchcock rendezésében (North by Northwest).
1960 – A bikini a női szexuális önrendelkezés és szabadság jelképe lesz. Elsőként Marilyn Monroe fotóztatta magát a korábban botránynak számító fürdőruhában.
1964 – A fogamzásgátló pirula nyilvános megjelenése. 
1965 – A Cosmopolitan magazin megjelenése, amit a Playboy feminista változatának szántak.
1969 – A „Stonewall-összecsapás” – a melegmozgalom félhivatalos születési dátuma.
1971 – A Mi testünk, mi magunk (Our Bodies, Ourselves) című feminista kiáltvány megjelenése.
1973 – Az abortusz engedélyezése, a Roe v. Wade döntés, amit a Legfelsőbb Bíróság 1992-ben megerősített.
1974 – Megnyílik az első nyilvános szexbolt Londonban.
1976 – A Hite-jelentés megjelenése, a Columbia Egyetem kutatása 3000 nő szexuális szokásairól.
1985 – Az első meztelen szexjelenetet bemutató hollywoodi film, a sztriptíz-táncosokról szóló Showgirls.
1988 – A WHO első alkalommal rendezi meg az AIDS-világnapot.
1990 – Madonna elsőként mutat be szexjelenetet zenei koncerten.
1997 – Az első televíziós sztár, Ellen (Morgan) DeGeneres, aki nyíltan vállalja homoszexualitását.
2005 – Az első díjnyertes meleg témájú film, a Brokeback Mountain.
2008 – Sex in the City (Szex és New York): az első szexualitást a középpontba állító tévésorozat.
2015 – Engedélyezi a melegházasságot az amerikai Legfelsőbb Bíróság. A döntést Barack Obama üdvözli, és 2016-ban felavatja az első hivatalos LGBT-emlékművet a Stonewall-felkelés tiszteletére.

Olvasson tovább: