Kereső toggle

„Frenki több életet is megmentett”

Riport egy csepeli autókölcsönzőből

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A XXI. kerületi irodaház udvarán autók sorakoznak. Az elhaladó járókelők nem is sejtik, hány életet mentettek már meg a falak között a teljes lecsúszástól, hány embernek nyújtottak segítő kezet, hogy a munkaerőpiacon újra labdába rúghassanak, hányan kaptak lehetőséget, hogy szerényebb anyagi körülményeik ellenére autóval közlekedhessenek a hazai autópályákon. Az autókölcsönzés szép-ségeiről és nehézségeiről, jótékonykodásról, őrsi naplóról és megfelelő életszemléletről beszélgettünk Prondvai-Pacsika Ferenccel, az ABKN Zrt. tulajdonosával.

Délelőtt 10 órakor parkolunk le a csepeli autókölcsönző udvarán. Az épület irodájába belépve két barátságos férfi fogad minket. Interjú-alanyunk, Prondvai-Pacsika Ferenc, az autókölcsönző tulajdonosa épp egy megrakott tálcáról reggelizik. „Három részletben eszem a reggelimet, mindig érkezik valaki!” – szabadkozik. „Csak nyugodtan, megvárjuk!” – foglalunk helyet a székeken. „És üvegpohárból szeretem inni a tejet, ezt feltétlen írják bele!”– teszi hozzá nevetve. Addig is megnézegetjük a 32 évvel ezelőttre datált őrsi naplót, mely az akkori Pif őrs vezetője, Ferenc tulajdonában állt. A rajzokkal pingált élménybeszámolók között olvashatunk az iskolai karácsony élményeiről, különböző gyűjtésekről, közösségszervezésről. „Anyukám szerint már gyerekkorom óta bennem volt a jótékonykodás – kommentálja Ferenc az olvasottakat –, egy versenyen nyertem egy tollat, és odaadtam a tanárnak, mert neki jobban szüksége volt rá.”

Ferenc mesélni kezd, miközben kisétálunk az udvarra alaposabban szemügyre venni az autókat.

Az autókölcsönzőben kaució nélkül, napi bérleti díjjal lehet járműveket kölcsönözni.

A felmerülő benzinköltséget természetesen a bérlő állja, de autópálya-matrica minden autóhoz jár. Ha valaki útközben lerobban, három órán belül érte mennek, alapelvük, hogy sose hagyják autó nélkül az embert.

Néhány összeroncsolt jármű mellett állunk meg.

– Ez a saját autóm volt, így hozták vissza Erdélyből – mutat rá az egyikre.

– Hogyan hajtják be a pénzt az ilyen esetek után? – kérdezünk vissza.

– Ha a bérlőnek nincs rá fedezete, hogy a károkozást kifizesse, akkor a saját pénzemet buktam emiatt – érkezik a válasz.

Mint kiderült, szerencsére javuló tendencia figyelhető meg a kölcsönzők felelősségérzetében. Az ABKN (Autóbérlés Kaució Nélkül) Zrt. 10 autóval lépett a nyilvánosság elé, első körben az összeset tönkretették a bérlők.

– Most háromhavonta van egy-egy puff, és már 50 autót lehet tőlünk kölcsönözni – számol be Ferenc a változásokról.

– Hogyan sikerült javítani a kezdeti rossz tendencián? – érdeklődünk.

– Hát, próbáltam kiszűrni az ügyfeleket. Meg bíztam. Alapvetően optimista ember vagyok, úgy álltam hozzá, hogyha ennyi rossz ügyfél volt, most már biztos jobbak jönnek ezután!

Az autókölcsönzés másik kritikus területe a parkolási bírság.

– Ugye a parkolási bírságok a mi felelősségünkhöz tartoznak. Az ügyfél nem dobta be a pénzt a parkolóautomatába, és az én nevemre, címemre érkezett a bírság. Volt egy év, amikor kétmillió forint összegben halmozódott fel a sok büntetés. Aztán megelégeltük a helyzetet, és hosszas gondolkodás után közösen kidolgoztunk a csapatommal egy sémát, amellyel kiszűrhetjük ezeket a megkárosításokat. Azóta a parkolás is megfelelően működik. Hogy mit alkalmazunk ennek érdekében, az viszont már üzleti titok.

Tovább nézegetjük az autókat. Ferencnek mindegyikhez van valami hozzáfűznivalója, személyes története.

– Ott van egy piros Toyota. Fél évre bérelte valaki, mondván, ezt kell használnia, amíg meg nem érkezik a BMW-je. „Ennek hazugságszaga van, gyanús az ügyfél!” – gondoltam magamban, de aztán fél év múlva tényleg megjelent a BMW-vel, és egészen addig nagyon szépen vigyázott a Toyotára. A történethez hozzátartozik, hogy rögtön másnap az új bérlő, aki elvitte a Toyotát, összetörte.

– Ön, aki folyamatosan autók között van, hogy viszonyul ezekhez a járművekhez? Fűzi hozzájuk valami plusz kötődés? – kíváncsiskodunk.

– Nem, az autókra abszolút eszközként tekintek, nem járkálok luxusautókkal, a Suzuki minden célra megfelel. Van persze szép autóm is, de azt a feleségem és a gyerekeim használják. Elvagyok a Suzukival. De a terepjárókat szeretem! – folytatja nagyobb lelkesedéssel riportalanyunk.

Megtudjuk, hogy rendszeresen szervez terepjárótúrákat Erdélybe. Pár napos csillagtúrákat sárban, dimbes-dombos vidéken, patakokon keresztül, különböző terepeken. Ferenc a szervezési feladatok mellett túravezető és idegenvezető is egyben.

– A terepjárótúrákon 100 százalékos az elégedettség. „Hát ez valami fantasztikus, Frenkikém!” – ilyeneket írnak vissza nekünk – meséli. Az autókölcsönzésnél csak viszik a kocsit, nincs közvetlenebb kapcsolat a bérlők és a bérbeadók között, de egy ilyen terepjárótúrán jó társaság szokott összeverődni, élvezzük az utakat.

Az érdeklődők számára a koordináták: 4–16 fős létszámmal indítanak túrákat, úti cél a Csíki-havasok. A terepjárók a helyszínen várják az érdeklődőket, a leutazást egyénileg kell megoldani. Többféle túrára lehet jelentkezni, általában 1500 méter magasságig mennek fel az autókkal, lélegzetelállító környezetben. Családosan is lehet a túrára jelentkezni, a lényeg, hogy legalább egyvalaki a kormány mögött is üljön. A túra során autentikus helyi érdekességekkel találkozhatnak az utazók: megismerhetik a „csinódi wellnesst”, ahol két nagy hordóba vezetik a kénes gyógyvizet, a helyi általános iskolát, amely kisebb, mint Ferencék irodája. A mikrotörténetek mellett természetesen a nagyobb léptékű történelmi események is helyet kapnak. És hogy sikerül-e mindeközben a helyiekkel is kapcsolatba lépni?

– Simán odamegyünk a helyiekhez, bekopogunk hozzájuk – erősíti meg Ferenc. – Egyszer valakit megkérdeztünk, hogy rossz helyen állunk-e a kocsikkal. Mire az illető visszaszólt: „Maguk akkor állnak rossz helyen, ha én azt mondom! Na, jöjjenek már be egy kicsit, van finom mézes pálinkám!” Ilyenek történnek.

A havi rendszerességgel megszervezett terepjárótúrákról részletesebben az Autóbérlés-ABKN Facebook-profilján vagy az alábbi honlapon lehet tájékozódni: http://terepjaroturak.abkn.hu/.

Karitatív tevékenység

Újra az irodában ülünk. Közben témát váltottunk, riportalanyunkat a többi karitatív projektjéről kérdezgetjük.

– Hogy jött az ötlet, hogy komoly krízisben levő családoknak nyújtsanak segítséget?

– Ez egy januári történet. Üldögéltünk, unatkoztunk itt az uborkaszezonban. Aztán, hogy valamivel elüssük az időt, elkezdtünk azzal szórakozni, mi lenne, ha mindent bérbe adnánk? A kezdeti poénkodásból 15 perc után  eljutottunk oda, hogy mi lenne, ha rászorulókat fogadnánk be az utcáról? Szóval a viccelődésből jöttek a komoly gondolatok. Fel is tettük a hirdetést a Facebookra, hogy a hidegre való tekintettel befogadnánk családokat a telephelyünkön. Azóta a lakókocsiban, ahol korábban a biztonsági őrök voltak, most már egy gyerekes család lakik. Zoli (az egyik munkatárs) ment le értük, 180 km-re laktak Budapesttől, és már a saját ruháikkal, bútoraikkal fűtöttek, annyira fáztak, és kiszolgáltatott helyzetben voltak. Most önéletrajzokat írok nekik, segítünk munkát találni. Azóta járt itt a gyámügy is, és mindent rendben talált. De kérdezzétek Csillát, majd elmondja a részleteket!

Csillára a lakókocsi előtt találunk rá, egyedül van. Készséggel nyilatkozik nekünk, minden lehetőséget szeretne megragadni, hogy elmondja történetüket, hátha valaki meghallja, aki segítséget tud nyújtani a folytatáshoz.

– Szeptemberben megszűnt az albérletünk, egyik napról a másikra kitettek minket, és az utcára kerültünk. Két és fél hónapot éltünk egy tákolmányban, amikor ránk talált a gyámhatóság, és közölték, hogy egy kiskorú nem élhet az utcán. Kényszerhelyzetbe kerültünk, mert nem akartuk, hogy elvegyék a gyerekünket, úgyhogy leköltöztünk Bélapátfalvára, a párom édesanyjához. Ott aztán a teljes kiszolgáltatottsággal szembesültünk, semmi munkalehetőségünk nem volt, éheztünk, fáztunk két és fél hónapon keresztül. A legrosszabb az volt, hogy a gyerekünkön nem tudtunk segíteni. Az egy dolog, hogy mi a párommal éhezünk, felnőttek vagyunk, kibírjuk, de amikor a gyerek szól, hogy éhes és fázik, és nem tudunk neki semmit adni… na, azt az érzést senkinek nem kívánom! Borzalmas az egy szülőnek. Már ruhákkal és bútorokkal fűtöttünk, amikor rátaláltunk Ferenc facebookos felhívására, hogy szállásügyben segítséget nyújtanának rászorulóknak. Az első percben nem is hittük el! Frenki több életet is megmentett ezáltal – jelenti ki Csilla.

Közben körbemutogat, a jelenlegi szálláshelyükről, életkörülményeikről mesél.

– Mindhárman fellélegeztünk, visszakerültünk abba az életszínvonalba, mint azelőtt. Most itt lakunk, élünk, munkalehetőségek akadnak, de azért szükség van segítségre. Takarítást, csomagolást, konyhai munkákat nagyon szívesen vállalok, akár két műszakban is, délelőtt-délután. Sajnos most épp nincs munkám, ahol dolgozhatnék. Leginkább egy hűtőre meg egy rezsóra lenne szükségünk – folytatja –, mert nincs lehetőségünk főzni, és már kezd elegünk lenni a hideg ételből. Amit megveszünk, nagyon hamar megromlik, mert nem tudjuk hol tárolni. Eddig a hidegbe raktuk ki a hűteni való dolgokat, de most már tavasz van, erre sincs lehetőségünk. Várjuk a csodát.

Búcsúzás közben még hozzáteszi:

–  Jó néha kibeszélni ezeket a nehéz dolgokat, egy kicsit az ember is megkönnyebbül, mikor másnak elmondhatja. Aztán ki tudja, mi lesz.

Újra Ferencé a szó.

– Van egy másik történetünk, január 20-án az utcára került egy család: két tizenéves fiatal és az anyukájuk, őket is kitette a főbérlő. Másfél hónapra befogadtuk őket itt az irodaházban, az idő alatt kicsit megerősödtek anyagilag, találtak munkát, albérletet, már nem is laknak itt. Nem kértünk tőlük semmi ellenszolgáltatást, csak alkalmanként egy kis kávét – meséli Ferenc mosolyogva. – Ha másfél-két hónapos csúszásban vannak az emberek anyagilag, nagyon sokat jelent, ha levegővételhez jutnak, nem kell egy hónapig bérleti díjat fizetni, és máshova tudják a pénzüket csoportosítani.

Beszélgetőpartnerünk azonban kiemeli, nem pénzt adnak kölcsön (a megkeresők 20 százaléka visszaélne a helyzettel), és célzottan gyerekes családoknak szeretnének segítséget nyújtani, ideiglenes szálláshelyet biztosítani.

Jövőbeli tervek

– A kölcsönzőflottánk marad 50 kocsival továbbra is, ha több lenne, az elvenné az energiát az értékes dolgoktól – zárja találkozónkat Ferenc a jövőbeli kitekintésekkel.

További terveik között szerepel egy vizesblokkal kiépített konténerszálló működtetése, ami egyfajta ugródeszka-szálláshelyként funkcionálna, három hónapos átmeneti otthonként egyszerre hat-nyolc család számára, amíg munkát és szállást találnak. Ezt a programot ötvöznék a 2011-ben már sikeresnek bizonyult Tanuljunk és sportoljunk! projekttel. Ez utóbbi egy ingyenes tréning munkanélkülieknek: kommunikációt, munkajogot, számviteli ismereteket, önéletrajzírást tanulnak a résztvevők, emellett heti rendszerességgel sportolnak, ami ugyancsak kulcsfontosságú az egészséges identitás megőrzéséhez.

– „Ne nézd le magad, hogy kétkezi munkás vagy, ha elszáll a villany egy házban, és te nem csinálod meg, sötétben maradnak!” Ezt szoktam mondani az embereknek, fontos, hogy ne gondolkodjanak magukról negatívan. Most újra fókuszba kerül ez az összetett programunk. Az egésznek az előfeltétele a bizalom. Sokan nem láttak jó példát, azért is csúsztak le. Itt lehetőséget kapnak egy jó mintakövetésre.

Olvasson tovább: