Kereső toggle

Romantikus mesék, mély tanulságokkal

200 éve született Charlotte Brontë

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Idén a 90 éves Erzsébet királynővel pontosan egy napon ünnepelték az angol romantikus regényirodalom ikonikus alakjának, Charlotte Brontë-nak a születésnapját. Művei általában önéletrajzi ihletésűek. A viktoriánus kor kedvelt írójának regényei a mai napig nagy népszerűségnek örvendenek, és számtalan filmes feldolgozásuk is született.

Az írónő lelkész családból származott, és a hat testvér közül a harmadik a sorban. Édesapja, az anglikán Patrick Brontë ír származású, aki 1820-ban saját kis parókiát kap egy távoli Yorkshire-i településen, Haworth-ben, ahol a gyerekek felnevelkedtek. Édesanyját, Maria-t, aki egy gazdag kereskedőcsalád gyermeke volt, ötévesen elvesztette. A gyerekeket így anyjuk nővérével, Elisabeth-tel közösen nevelte az édesapa, akinek nem sikerült újraházasodnia. Nyolcévesen Lancashire-be küldték leányiskolába a testvéreket, a legkisebbet kivéve. Az itteni rossz körülmények nagyon kikezdték Charlotte egészségét, két nővérét, Maria-t és Elisabeth-et pedig a tuberkulózis el is vitte, így hamarosan hazakerültek a kislányok. Lowood iskoláját erről a helyről mintázta a Jane Eyre című híres regényében.

Itthon Charlotte-ot és kisebb testvéreit, Patrick Branwellt, Emilyt és Anne-t apjuk és nevelőik tanították. A gyerekeknek elég nagy szabadságuk volt, maguk választhatták meg a szabadidős tevékenységeiket. A lakóhelyüket körülvevő lápban szívesen játszottak, csavarogtak és emellett falták édesapjuk könyvtárának könyveit. Mégis a legkedvesebb játékukhoz az apa szolgáltatta a muníciót. A Branwell-nek ajándékozott fából készült játékkatonák alapozták meg írói tevékenységüket. A játékok során egy képzeletbeli világot alakítottak ki maguknak, kitalálták Angria és Gondal királyságát Afrikában (melyet ekkoriban kolonizáltak, ezért sokat hallhattak róla), felépítik Üvegvárost, s ebben a mesés világban megindul az élet, folyóiratok, könyvek jelennek meg, politikai harcok dúlnak, a háború és a béke eseményei váltakoznak. Apró kis könyvecskékbe jegyezték fel a lakók életét, melyekből bonyolult történeteket szőttek, verseket írtak. A család számára rendszeresen járatott újságok szintén meghatározóak voltak Charlotte korai írói munkásságában, aki 1831 és 1832 között Roe Head iskoláját látogatta. A hely elitiskolának minősült, amit a jó körülmények mellett a pár fős tanulói létszám és a jó bánásmód jellemzett. Azonban kezdetben a különc Charlotte nehezen tudott beilleszkedni, ehhez hozzájárult a honvágy, a félénk természet és a gyenge látás is. Később itt kötött örök barátságot a konzervatív felfogású Ellen Nussey-vel és a homlokegyenest ellentétes természetű, szilaj, de okos Mary Taylor-ral. Habár érkezésekor a legtöbb diák mögött volt, hamar felküzdötte magát a csúcsra, és számos díjjal tért haza 18 hónappal később. Ekkoriban írta a Zöld törpe című egyik első munkáját, ami az írónő intelligenciájáról, élénk fantáziájáról és cselekményszövésre való hajlamáról árulkodik. Az iskolából hazatérve húgait tanította.

1835-től korábbi iskolájában lett tanár, majd 1839-től különböző előkelő családokhoz szegődött nevelőnőnek. Keresetére nagy szüksége volt családjának, ugyanis öccse, Branwell, aki bár tehetséges volt és nagy reményeket fűztek hozzá, alkohol- és ópiumfüggőségbe keveredett, tetemes adósságot halmozva fel.

Az úri családok elkényeztetett gyerekeinek nevelése azonban nem volt túlságosan Charlotte ínyére, mindezt pedig tetézte, hogy a ház úrnője általában mélységesen lenézte és kihasználta őt. Erről így ír egyik levelében: „Világosabban látom, mint valaha, hogy a nevelőnőnek nincs külön léte, s nem tekintik értelmes élőlénynek, csak amennyiben terhes kötelességeinek teljesítéséről van szó...” A Jane Eyre című regényében ezt az életrajzi elemet is sikerrel örökítette meg. A keserű tapasztalatokból kiindulva testvérével, Emilyvel úgy döntöttek, hogy inkább saját magániskolát alapítanak. Ehhez szükségük volt francia nyelvismeretre és tudásuk elmélyítésére. Ebből a célból 1842-ben mindketten Brüsszelbe utaznak, és Héger iskolájában kezdenek tanulni. Bár nagyon jól haladnak a nyelv elsajátításával, tanulmányaikat szűk egy év elteltével kénytelenek megszakítani, és hazatérnek nagynénjük temetésére. Ám Charlotte utazik végül csak vissza a távoli iskolába, ahol ezúttal már angol tanítást is vállal. Mivel beleszeretett iskolájának nős igazgatójába, sok szomorúságban és lelkifurdalásban volt része a testvéreitől, családjától távol, a nagy magány közepette. Természetesen életének ez a mozzanata is visszaköszön műveiben (Az angoltanár és Villette).

1845-ben tesznek ugyan egy próbát az iskolaalapítás irányába, azonban Haworth, a helyszín olyannyira eldugott kis falu, hogy végül senki nem jelentkezik. Charlotte elégedetlenségének így adott hangot: „Nemsokára harmincéves leszek, és még semmit sem csináltam.” Ekkor talál rá Emily egy kézzel írott verses kötetére, amiből kitűnik húgának különleges tehetsége. Rögvest elhatározzák, hogy a három nővérnek egy közös kötetet kell megjelentetniük. 1846-ban saját költségen kerül a kiadóba verses könyvük, Currer, Ellis és Acton Bell írói álnév alatt. A könyvből csak két példányt sikerült eladni, ami viszont nem gátolta őket abban, hogy tovább próbálkozzanak, immár regényírással. Charlotte megírja Az angoltanár című könyvét, amit viszont a kiadó visszautasított azzal, hogy történésekben gazdagabb, izgalmasabb művet várnak.

Közben édesapja látása jelentősen romlott, műtétre volt szüksége, ezért Manchesterbe utazott hályogoperációra, ahova Charlotte is elkísérte. Ez idő alatt írja meg Jane Eyre, vagy eredeti címen A lowoodi árva című regényét. Könyvének készülő terveit érdeklődve hallgatták testvérei is, akik szerint csak akkor lehet érdekes egy mű, ha a hősnője szép. Charlotte, aki jórészt magáról mintázta meg a történet főszereplőjét, azonban máshogy látta: „Bebizonyítom, hogy nincs igazatok. Hősnőm éppolyan jelentéktelen és kicsi lesz, amilyen én vagyok, s mégis kelt majd akkora érdeklődést, mint a ti szépségeitek.” A történet egy árva lányról szól, akit kezdetben szívtelen nagynénje nevel, majd hamarosan árvaházba adják. Itt megismerkedik Helen Burns-szel, aki legjobb barátnője lesz, ám az intézetben kitört járvány következtében meghal. Helen személyében két idősebb nővérének állított emléket. A sanyarú körülmények ellenére tanulmányait tisztességgel elvégzi és nevelőnő válik belőle. A szeleburdi Adele nevelése közben beleszeret a ház urába, Mr. Rochesterbe, ám számos akadály gördül kettejük kapcsolata közé. Végül szerelmük beteljesedik, a történet pozitív kimenettel zárul. Az írónő sikerrel alkalmazza a romantika eszköztárát: magányos, titokzatos férfi, ártatlan, tiszta lelkű tanítókisasszony, ódon kőkastély, visszhangzó folyosók, rejtekajtó mögé zárt őrült feleség. A regény 1847-ben jelenik meg, ezúttal osztatlan sikert aratva. Még ebben az évben adják ki Emily máig kedvelt művét, az Üvöltő szelek-et és Anne Agnes Grey című regényét is.

Mindhárom könyv a korábbi férfi álnevek alatt jelent meg, azonban ez zavart keltett az olvasókban, így végül a neveket tisztázniuk kellett, ezért a nővérek Londonba utaztak. A három vidéki kisasszony megjelenése nem kis meglepetést okozott. Charlotte-ot lenyűgözte a pezsgő, élettel, kultúrával teli nagyváros.

Ezután gyászos időszak következett a Brontë család életében. 1848-ban először öccse, Branwell halt meg krónikus légcsőhurutban, amit az ivás még súlyosbított, majd pár hónapra rá Emily és a következő évben Anne is gümőkórban. Charlotte teljesen magára marad idős édesapjával.

Mivel élete nagy részét Yorkshire-ben egy kis faluban élte le, úgy érzi nem látott eleget a világból és élményanyaga szűknek bizonyul. A kiadó biztatására azonban folytatja az írást. 1849-ben megjelenik a Shirley című műve. A történetben emléket állít a yorkshire-i szövőmunkások gépromboló tevékenységének. Az angol irodalomban először itt jelenik meg a bájos, szende női figura helyett a bátor, eszes, határozott nő, aki egyenrangú társa a férfiaknak. Főszereplője Shirley, aki – saját elmondása szerint –  nem más, mint húga, a szertelen Emily, pontosabban akivé válhatott volna, ha olyan szép és gazdag, mint Shirley.

Az írónőre nagy magány zuhant, miután elvesztette szeretett testvéreit. Azzal próbálta ezt enyhíteni, hogy minden évben ellátogatott Londonba. Itt ismerkedett meg a kor meghatározó írójával, a híres Thackeray-jel, aki műveiben a sznobizmust állította pellengérre. Egy alkalommal meghívják az angol Tóvidékre is, ahol találkozik későbbi életrajzírójával, Mrs. Gaskell-lel.

1853-ban jelent meg Villette című könyve, melyben újra megörökíti a brüsszeli élményeket, a tanár és diák közti románcot. Majd belefog utolsó nagy regényébe, az Emma-ba, ami nem lett befejezve, és csak 1860-ban, halála után kerül az olvasók elé.

1854-ben hozzáment Arthur Bell Nichollshoz, apja segédlelkészéhez, aki már régi rajongója volt Charlotte-nak. 1855-ben, 38 évesen rövid betegség után, terhessége alatt halt meg. 1857-ben, halála után adták ki első regényét, a Különös tanítványt.

Az érzelemgazdag, melankolikus történeteket már a kor irodalomtudománya is nagyra értékelte, halála után pedig valóságos kultusza alakult ki a Brontë-regényeknek. Művei általában a szeretetről, a szerelemről, a barátságról szőtt mesék, ám valójában a mély morális szabályok mentén megírt történetek gyakran példabeszédeket, megszívlelendő tanulságokat tartalmaznak.

Olvasson tovább: