Kereső toggle

A „brit Schindler” nyomdokain

Így ment keresztényeket egy 95 éves brit lord az ISIS elől

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Lord Weidenfeldet hívők mentették a holokauszt elől, most viszonozza. A lord embermentő akciójáról a Vigyázó blog írt.

A zsidó származású brit nemes, Lord Weidenfeld Ausztriában született 1919-ben. Ausztria náci megszállása után, 1938-ban keresztények menekítették Nagy-Britanniába, ahol a BBC-nél kezdett el dolgozni, majd a második világháború után könyvkiadót alapított. 1949-ben lett brit állampolgár, 1969-ben ütötték lovaggá.

A Szombat arról írt, hogy a 19 éves fiút kvékerek utaztatták ki Londonba az úgynevezett Kindertransport – a náci megszállás miatt életveszélybe került gyermekek mentési programja – keretében, Angliába érve pedig a Plymouthi Testvérek közössége vette ezen gyermekeket gondjaiba.

Az akibic.hu portál beszámolója szerint a nemes úgy szeretné leróni háláját megmentőinek – akik annak idején segítettek neki eljutni Nagy-Britanniába –, hogy keresztényeket menekít az ISIS elől. Nemrég például 150 szíriai keresztény repült a magángépén Lengyelországba, és kért ott hivatalosan menedéket. „Tartozom ennyivel a megmentőimnek. A keresztények rengeteg gyerek életét mentették meg azzal, hogy Angliába hozták őket. Nagyon bátor cselekedet volt” – emlékezett jótevőire a lord, aki szerint most itt az ideje, hogy kimutassa háláját, és segítsen a Közel-Keleten életveszélyben lévő keresztényeken. A 95 éves férfi erről a The Timesnak beszélt.

A Weidenfeld nevével fémjelzett alapítvány 12–18 hónapig nyújt anyagi támogatást a menekülteknek. A  beszámoló szerint a lord elképzeléseit az elismerés mellett kritikák is érték, mivel a szervezet deklaráltan a közel-keleti keresztények megsegítésével foglalkozik, így nem segít azoknak a muszlimoknak, akik az ISIS terrorja elől menekülve szintén otthon nélkül maradtak. Lord Weidenfeld így reagált a kritikákra: „Nem tudok a világon mindenkit megmenteni, de a keresztényeknek itt és most van szükségük a segítségre” – mondta a Timesnak, hozzátéve: ettől természetesen mások bármit megtehetnek a Közel-Keleten ugyancsak bajba került muszlimokért.

Weidenfeld hozzátette, hogy olyan emberek munkáját szeretné meghálálni, mint például Sir Nicholas Winton, aki segített megszervezni tízezer zsidó gyerek megmentését a nácik elől. Sir Nicholas július 1-jén halt meg, 105 éves korában. A Hetek 100. születésnapján készített róla portrét (Százéves az angol Schindler. Hetek, 2009. szeptember 11.).

1939-ben Winton húszas évei végén járó bróker volt Londonban, és éppen síelni készült a barátjával, amikor táviratot kapott tőle a náci megszállás alatt álló Csehszlovákiából: „Mondd le a nyaralást. Prágában van rád szükségem. Ne hozd a sífelszerelést!” A svájci sítúra tehát elmaradt, helyette Winton a csehszlovákiai menekülttáborban dolgozó barátját látogatta meg. Tapasztalatai arra indították, hogy elkezdje megszervezni a gyerekek kimenekítését a megszállt országból. Ez természetesen nem volt könnyű. Eleinte a cseh oldal sem nagyon bízott a sikerben, mivel nem létezett menekült gyerekekkel foglalkozó szervezet, és úgy vélték, hogy senki nem fogja elengedni magukban a gyerekeket. Az angol hatóságokat sem volt könnyű meggyőzni, hogy befogadják őket. Végül azonban kötélnek álltak, és számos angol család vállalta, hogy magához veszi a gyerekeket. Winton Amerikában is próbált befogadó családokat találni, ez a próbálkozása azonban sikertelennek bizonyult.

„Nincs olyan dolog, amit ne lehetne megtenni, ha az alapvetően ésszerű” – vallotta Sir Nicholas, akit 100. születésnapján a londoni Liverpool állomáson a még életben lévő „Winton-gyerekek” és családtagjaik köszöntöttek. Több mint százan – huszonegy túlélő és kísérőik – tették meg újra a hetven évvel ezelőtti vonatutat Prágából Londonba, hogy ismét találkozhassanak azzal, akinek az életüket köszönhetik. A háború kitörésének hetvenedik évfordulóján hálával szorították meg Nicholas Winton kezét.
(Forrás: Independent/The Times/Szombat/Akibic.hu/Vigyázó blog)

Olvasson tovább: