Kereső toggle

Súlytalanság és pizza

Kiosztották a szobrokat Hollywoodban

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Az idei Oscar-gála eredményei aligha lepték meg a jelölteket vagy akár a nézőket. A legjobb filmnek járó szobor sorsától eltekintve, a többi kéttucat díj kiszámíthatóan hullott a nyertesek ölébe. A kilenc legjobb filmnek jelölt alkotás (melyek fele valós történetet dolgoz föl) hűen tükrözi, mit is szeret az Amerikai Filmakadémia.

A legjobb filmnek járó kitüntetést a polgárháború előtti Amerikát megidéző 12 év rabszolgaság nyerte. A valós eseményeken alapuló mű Solomon Northup kálváriáját mutatja be, aki emancipált feketeként él New Yorkban, mígnem embercsempészek elrabolják. A déli ültetvényekre deportált férfi tizenkét éven át kénytelen a legsanyarúbb körülmények között küzdeni az életben maradásért.

A főszerepet játszó Chiwetel Ejiofor szívbe markoló alakítása ebben a filmben ugyan csak jelölést hozott számára, több más díjkiosztón viszont ő lett a zsűri kedvence. A kenyai újonc, Lupita Nyong’o kemény konkurenciát szorított maga mögé a legjobb női mellékszereplő kategóriában. A film ezenkívül a legjobb adaptált forgatókönyv díját is elvitte.

A legfőbb kitüntetést többek között Brad Pitt, a film egyik producere vette át, ami első Oscar-díja. Steve McQueen helyett viszont a legjobb rendezői díjat Alfonso Cuarón, a Gravitáció mexikói alkotója vitte haza.

Az est egyértelmű győztese a Gravitáció című sci-fi, tíz jelöléssel és hét díjjal. Bár az űrben túlélésért küzdő Sandra Bullock még űrhajósruhába bújtatva is lenyűgözően játszott, a túlzottan speciális témájú alkotás nem diadalmaskodhatott a legjobb filmek ringjében. Ellenben a technikai díjakat egytől egyig bezsebelte. Vitathatatlan a szakmai bravúr, amellyel a súlytalanságot, a végtelen sodródást és az űrszemét pusztítását vászonra vitték.

A valós eseményeket feldolgozó, rendkívül izgalmas Phillips kapitány nem vitt haza egy díjat sem. A kalóztámadás során túszul ejtett Richard Phillips parancsnok (Tom Hanks) 2009-es kiszabadításának megrázó történetét Paul Greengrass rendkívüli érzékkel filmesítette meg: nem csupán kiváló akcióthrillert alkotott, de közben képes volt erős, hiteles jellem- és korrajzot készíteni mind a támadók, mind az áldozatok szemszögéből nézve.

A kevés meglepetések egyike, hogy a grandiózus Amerikai botrány ugyan fej-fej mellett haladt a Gravitációval, de a tíz jelöléséből egyet sem válthatott díjra. A gazdasági és politikai korrupció összefonódását reálisan, fordulatosan, de meglehetősen fesletten bemutató alkotás rendkívül tehetséges színészgárdát vonultatott fel, ám végül sem Christian Bale, sem Bradley Cooper, sem az immár ötödszörre jelölt Amy Adams, sem pedig Hollywood új üdvöskéje, Jennifer Lawrence nem nyert díjat – hiába igyekeztek mind magukból, mind ruhájukból kivetkőzni a hiteles alakításért. Bár technikai jelöléseket is kapott a film, helyette papírforma szerint a híres amerikai regény, A nagy Gatsby filmváltozata vitte el a jelmez- és látványtervezésért járó díjakat.

A meglehetősen abszurd A nő egy mesterséges intelligenciával felruházott operációs rendszer és egy válófélben lévő depressziós férfi bimbózó szerelméről szól.

A filmben feltárulkozó groteszk világ eleinte borzolja a nézők idegeit, a tanulság viszont fokozatosan kibontakozik. A túlzottan urbanizálódott társadalomban elveszett, magányos individuumok állnak a középpontban, akik életük kilátástalansága elől menekülve egyre alantasabb vágyaik kielégítésében találnak megoldást. Telefonszex és alkalmi kapcsolatok szövik át a magánéletet, amelyből annyira kiveszett minden emberi érzés, hogy képeslapok, levelek és egyéb személyes üzenetek írására is képtelenek az emberek, ezek tartalmát csak különös tehetséggel megáldott írók tudják szavakba önteni számukra, megrendelésre. A számítógépes románc azonban nem tart örökké: a főhős ráébred, hogy nem Isten, és nem alkothat maga képére újabb lényeket. Így hát, amikor a technika cserbenhagyja az embereket, azok ismét kénytelenek egymás felé fordulni. A maga nemében különleges film forgatókönyve Spike Jonze négyszeresen jelölt író tollából származik, és maga mögé szorította az Amerikai botrány író-rendezőjét, David O. Russellt. A nő főszereplőjét, az ezerarcú Joaquin Phoenixet valószínűleg az Akadémiát becsmérlő megjegyzései miatt nem jelölték díjra az idén.

A férfiszínészek kategóriájában a Mielőtt meghaltam vitte el a pálmát – Matthew McConaughey és Jared Leto is díjazott lett. A nehezen emészthető mű egy, az AIDS-járvány hajnalán megbetegedett szélhámos szenvedéseit örökíti meg, szintén valós történet alapján. A férfi kicsapongó életet él, és tüneteinek enyhítése érdekében Mexikóból csempészi be az Amerikában akkor még tiltott gyógyszert, ami végül hét évvel meghosszabbította reménytelen életét. Mindebben egy transzvesztita férfi segít neki. A transzvesztitizmus ábrázolásában nyújtott „úttörő” munkája segíthette aranyszoborhoz Letót az amúgy meglehetősen erős mezőnyben.

Családi drámát két film is képviselt: az amerikai Nebraska és az angol Philomena. A sok kategóriában jelölt filmek végül azonban nem nyerhettek díjakat a náluknál jóval bombasztikusabb alkotások mellett, így olyan hírességek mentek haza üres kézzel, mint Judi Dench, Alexander Payne vagy Bruce Dern.

Az idei felhozatal botrányfilmje, a Martin Scorsese rendezte A Wall Street farkasa sokak mély csalódására egyetlen kategóriában sem aratott sikert. Az orgiákkal, töménytelen droggal, leplezetlen meztelenséggel és véget nem érő káromkodásokkal „tarkított” film lassan kultuszstátuszt nyer, az Akadémia mégsem merte jelöléseknél többre méltatni. Így Leonardo DiCaprio ötödik jelölése sem hozott díjat, Scorsese sem lett legjobb rendező, ahogy az angol nyelv leggyakoribb trágárszavát rekordmennyiségben alkalmazó forgatókönyv sem lett bajnok.

A Jordan Belfort korábbi tőzsdeügynök szégyentelen életmódját és gátlástalan gazdasági csalásait feldolgozó film szemére vethető, hogy „realitása, szemléletessége és pártatlansága” – amiért annyira dicsérik – abból áll, hogy féktelen mennyiségű perverziót vonultat föl a néző előtt, aki a végén hiába is keresi a tanulságot. A csekély belső üzenet annyira eltörpül a háromórás szeánszhoz képest, hogy az ettől megrészegült fiatalságnak aligha mutat helyes irányt.

A legjobb női alakítást vitán felül Cate Blanchett nyújtotta az idén: Woody Allen drámájában annyira hitelesen mutatta be a válása után idegileg összeomló nőt, aki ráadásul elveszíti életidegen, sznob társaságát is, hogy kétség nem fért hozzá, ki lesz az est királynője. A Blue Jasmine egyébként forgatókönyvére is kapott jelölést, de a Woody Allen körül feléledő gyerekmolesztálási botrány árnyékában érthető, hogy végül nem nyert.

A Pixar rajzfilmgyár idei tündérmeséje, a Jégvarázs biztos befutóként két díjjal távozhatott a gáláról, a legjobb animáción kívül betétdala, a Let It Go nyerte el a zsűri tetszését.

Az ünnepség során megemlékeztek a filmszakma idén elhunyt nagy neveiről, köztük Paul Walkerről, aki autóbalesetben vesztette életét, és Philip Seymour Hoffmanról, aki drogtúladagolásban halt meg. Tisztelegtek Shirley Temple bájos gyerekszínész, Joan Fontaine és Peter O’Toole színészlegendák emléke előtt is.

A nyíltan leszbikus műsorvezető, Ellen DeGeneres teljes mértékben mellőzte az utóbbi években jellemző kínos célzásokat, és évek óta először tudta jól irányzott és megfelelően időzített humorával a közönséget megnevettetni. Ezzel pedig sikeresen oldotta fel a felhalmozott feszültséget a korábbi műsorvezetőkkel szemben – ehhez valószínűleg a műsoridőben rendelt néhány pizza is hozzájárult, amire a közönség soraiban ülő hírességek dobták össze a pénzt.

Olvasson tovább: