Kereső toggle

Huszonöt műtét a náci arctetoválások miatt

Végképp eltörölni

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Bryon Widner már tizennégy évesen a keményvonalas szkinhedek közé keveredett. Egy szempillantás alatt a fajgyűlölő Fehér Felsőbbrendűség Hirdetői (FFH) mozgalom tagjai között találta magát, ahol tizenhat éven át megszállottan képviselte a rasszizmus eszméit. Fasisztoid jelképekkel tetovált feje halálra rémisztette az embereket, aki tehette, nagy ívben kerülte az utcán.

Egy férfi fájdalmakkal telve nyöszörgött a műtőasztalon. Könnyek szöktek a szemébe, amikor az orvos belevágta sebészkését a férfi arcbőrébe. Egy tetovált vastag nyíl ábráját készült eltávolítani a férfi arcáról… Ez a tizedik alkalom és még tizenöt hátravan – gondolta és eszébe jutott, néhány évvel ezelőtt milyen büszkén feküdt a tetováló tű alá, hogy ezzel a jelképpel kötelezze el magát és áldozza életét a fehér faj eszméinek. Milyen bolond volt, bárcsak visszatekerhetné az idő kerekét – sóhajtott, majd behunyta a szemét és feleségére, gyermekeire gondolt, és arra, hogy minden árat megér, hogy végre normális ember lehessen.

A hírhedt Bryon Widnertől, a szélsőséges erőszak, a brutalitás, a fehér ember felsőbbrendűségének megrögzött képviselőjétől mindenki rettegett. Egész testét tetoválások borították, kézfején és az arcán a faj- és embergyűlölet szimbólumai leplezetlenül hirdették viselője felfogását. Ahol megjelent, a beszélgetések abbamaradtak, az emberek magukhoz ragadták gyermekeiket, puszta megjelenésével leuralta környezetét. Könyörtelenségét a börtönévek bunyói csak fokozták. Jobb kezének ujjain a „gyűlölet” szó betűi olvashatók, nyakát a „vér & becsület”, hasát „a harmadik birodalom” szavai, borotvált fejbőrét horogkeresztek szelték át, homlokát egy vastag, fekete, felfelé mutató nyíl keresztezte. Widner, számos szélsőséges banda hangadója, féktelen kegyetlenkedéseiről volt hírhedt. Az általa alapított ohiói Vinlanders szkinhed geng az egyik leggyorsabban növekvő fajgyűlölő szervezet volt Amerikában.

Widnert alkoholista nagymamája nevelte, így voltaképpen az „utca” karolta fel. Szkinhedek közé került, akikkel együtt létrehozták új családjukat, az Új Birodalom Katonáit, majd a Fehér Felsőbbrendűség Hirdetői között találta magát. Bryon hamarosan ráébredt a mozgalom képmutatásaira, és amikor barátai nők megerőszakolására vetemedtek, végképp undort kapott. Kétségeit próbálta megosztani barátaival, de félt, hogy elárulják. Megoldást az alkoholban talált, félholtra itta magát és az öngyilkosságra készült, amikor találkozott későbbi feleségével, Julie-val. Feleségét a Nemzeti Szövetség tagjaként ismerte meg, mindketten a FFH aktivistái voltak. Bryon magához vette Julie előző házasságából született három gyermekét és egy közös gyermekük is lett.

Az apaság új kapukat nyitott meg a férfi életében, és olyan vágyakat hozott létre a szívében, amelyek teljesen ellentétesek voltak korábbi felfogásával. Minél több időt töltött a családjával, annál inkább eltávolodott a rasszista ideológiától, és el akarta hagyni a maga alapította szkinhed mozgalmat. Ezzel egyidőben feleségében ugyanazok a folyamatok játszódtak le. Közös beszélgetéseik során egyre többször kérdőjelezték meg fajgyűlölő meggyőződésüket. Widner most mindettől szabadulni akart, normális életre vágyott, mint minden normális férfi. Widnerék eldöntötték, hogy feladják addigi elveiket, rasszista holmijukat elégették, és minden kapcsolatot megszakítottak a szkinhead klánnal. Életük irányváltása azonban nem maradt következmények nélkül: a halálfélelem és zaklatás évei következtek. Bryon azzal is tisztában volt, hogy ha rendes életet akar, meg kell szabadulnia az arcát beborító jelképektől is. Az emberek még mindig féltek tőle, bárhol fordult meg: munkaügyben, boltban vagy étteremben, egy veszedelmes orgyilkost láttak benne és nem egy családjáért dolgozni akaró, szerető apát. A sorozatos elutasítások után felesége attól tartott, hogy férje kárt okoz magában, így az interneten tetoválások eltávolításáról szóló cikkeket tanulmányozott, de a felkínált beavatkozás komplikált és megfizethetetlen volt számukra.

Amikor férje arra készült, hogy savat önt magára, felesége kétségbeesésében olyat tett, ami korábban elképzelhetetlen volt számára: felkeresett egy fekete orvost. Daryle Lamont Jenkins egy gyűlöletellenes csoportot vezetett Philadelfiában. Ő elirányította őket T.J. Leydenhez, egy egykori neonáci szkinhed tengerészgyalogoshoz, aki még 1996-ban kilépett a fasiszta szervezetből, majd megalapította a Déli Jogsegély Központot (SPLC). A nonprofit polgárjogi szervezet egyik feladata a gyűlöletcsoportok és militáns, szélsőséges szervezetek nyomon követése, és bírósági tárgyalást követően azok felszámolása. Az eddigi ügyek azt mutatták, hogy a legtöbb tag szabadulni akar a gyűlölettől és a szélsőséges szervezetekből, bár vannak beépített renegátok, akik kikémlelik működésüket, hogy azután tönkretegyék tevékenységüket. Joseph Roy, az SPLC gyűlölet és szélsőséges csoportok vizsgálóbiztosa elmondta: „Amikor megkeresett ez a Widner, olyan érzésem volt, mintha a szervezet Oszama Bin Ladenjével beszéltem volna. Nagy ritkán találkozni ilyen nagy múltú, változni akaró fajgyűlölő szkinheddel, hiszen Widnert veszélyesnek tartották, a szkinhedek »pitbulljának« nevezték, nála agresszívebb, erőszakosabb és rosszabb hírű ember alig akadt a környéken.” A beszélgetésüket néhány héttel követően azonban Roy maga is meggyőződött arról, hogy a házaspár őszintén szabadulni akar rasszista múltjától. Widner hasznos információkat osztott meg a különféle szkinhed csoportok szervezeti felépítéséről, a hierarchiáról, és a hemzsegő rendőrök előtt is kész volt előadást tartani a Szkinhed Hírszerző Hálózat konferenciáján.

Az elszakadás után a zaklatások folytatódtak: fenyegető e-mailek, éjszakai telefonhívások, a rögzítőre mondott „meg fogsz halni” üzenetek, disznóürülékek a kocsiban. Előfordult, hogy egy jóakaró üzenete mentette meg családját a rájuk uszított szkinhed banda bosszújától. Ekkor Julie elővett egy régi német Bibliát és olvasni kezdte. „Az áttörés karácsonykor történt, amikor meglátogattuk apósomékat, és kérésükre ellátogattunk a Déli Baptista Gyülekezetbe. Ott egyből befogadtam Jézust a szívembe, meg is keresztelkedtem. Életemben először éreztem úgy, hogy boldog vagyok. Egyszeriben udvarias lettem és kezdtem élvezni a gyerekeimmel töltött időt és magát az életet.” – tekint vissza pálfordulására Bryon. Az FBI figyelmeztette őket az FFH ellenük készülő megtorlási akciójára, így a család Michigan államba költözött Julie apjához, és ott kibéreltek egy, a gyülekezethez közeli háromszobás lakást. Az após és a helyi lelkész segítségével Widner hamar munkához jutott, és a fenyegetések megszűntek.

Időközben rátaláltak egy specialistára, aki elvállalta Bryon „tetoválásmentesítését”, ám anyagi fedezet nélkül nem tudták elkezdeni a kezeléseket. Widnernek nagy szüksége volt a pénzre, mindenféle munkát elvállalt: havat lapátolt, szereléseket végzett, hogy családját eltartsa, de a 35 ezer dolláros műtétre lehetetlen volt megszerezni a pénzt. Roy közösségéhez fordult, és szponzori támogatást kért a tetoválásainak szakszerű eltávolításáért. Akkoriban készült egy rövidfilm Widner életéről, és anonimitást kérve egy hölgy azonmód felajánlotta az operációhoz szükséges összeget, sőt azon túl ígéretet tett, hogy fedezi Widner és felesége szakmai tanulmányait is. 2007-ben egyik reggel Widner „a világ legszuperebb apukája” feliratú pólóban jelent meg gyermekeivel a rendelőben. Dr. Bruce Shack, a Nashville-i Vanderbilt Egyetem és Orvostudományi Központ elnöke karrierjének egyik legnagyobb kihívásának látta Widner esetét. Lézerkést alkalmazva fokozatosan, a tetovált alakzatokat követve égette le Widner arcának bőrét. A beavatkozásokat a mélyen beégetett festék és az alakzatok kiterjedése miatt többször kellett megismételni. Az orvos a műtét előtt figyelmeztette Widnert a hosszadalmas és fájdalmas procedúrára. Az eljárás során égési sérülései voltak, az arca feldagadt, mint egy boxolóé. Widner elmondása szerint soha nem érzett korábban akkora fájdalmat, mint az operációk idején. A kezelések olyan kínszenvedésekkel jártak, hogy az orvos úgy döntött: a további beavatkozásokat altatással végzik. Widner arcáról, nyakáról és kezeiről tizenhat hónap alatt, huszonöt operáció során távolították el a tetoválásokat. Az orvos maga is meglepődött Widner kitartásán. A házaspár beleegyezésével film készült róluk, A Gyűlölet Eltörlése (Erasing Hate) címmel Bill Brummel rendezésében, melyet az MSNBC csatorna vetített le 2011-ben. A dokumentumfilmben kronologikusan láthatjuk Widner történetét, a fajgyűlölő szkinhedek sötét belső világát. Bryon bízik abban, hogy esete reményt adhat arra, hogy igenis van menekülési útvonal az erőszak, a bigottság és a gyűlölet bugyraiból, és a róla készült film segítségével sok dühös fiatal ismeri fel a szkinhed lét szélsőségeit és adja fel rasszista eszméit. A filmet számos díjjal jutalmazták, melynek bemutatóját követően egy afroamerikai hölgy sírva ölelte meg Widnert, és könnyek között mondta, hogy megbocsát neki.

Bryon minden erőfeszítést megtesz, hogy produktív és erőszakmentes emberként térjen vissza a társadalomba. Jelenleg ismeretlen helyen él, a család biztonságban érzi magát, nemcsak a közelben lakó rendőrök és tűzoltók, vagy az időnkénti FBI-látogatások, hanem Isten természetfeletti védelme miatt is. Widner arca ma már tiszta és hegmentes, haja is megnőtt. Bár a nyakán és karjain bőre néhol elszíneződött, olykor migrén gyötri és a napfényt is kerülnie kell, de ahogy mondja „mindez kevés ahhoz képest, hogy újra embernek érezhetem magam, és ezt kizárólag Istennek köszönhetem”, majd nevetve hozzáteszi: „alig várom, hogy játsszak a fiaimmal, most Xboxozunk, amelyben mi vagyunk a hősök, és a nácik a rossz fiúk”.

Olvasson tovább: