Üzletté lett lázadás

Cikk nyomtatása
Továbbítás emailben

A Rolling Stones sikerének titka

Ma, amikor már több mint 7 milliárd ember lakja a globális faluvá zsugorodott Földet, amikor a média jóvoltából szinte mindenről azonnal tudhatunk, nem könnyű a maga nemében páratlan dolgot létrehozni, s ennek titkát évtizedekig megőrizni. A Rolling Stones mégis megtette, s a zenekar alapításának 50. évfordulóján megint sokan keresik lázasan ennek az egyediségnek az okát.

A Rolling Stones ötven évvel ezelőtt, 1962. július 12-én a londoni Marquee Jazz Clubban adta első koncertjét. A csóró zenészeket a klubban rendszeresen fellépő Alexis Korner istápolta, akinek Blues Incorporated nevű zenekarában Brian Jones, Charlie Watts és Mick Jagger is megfordult. Korner beszélte rá a Marquee tulajdonosát, hogy a „no name" bandát felléptesse, s ő kapacitálta a Jazz News szerkesztőjét is, hogy reklámozzák a fellépést. Amikor aztán az újságírók a „bandavezért" visszahívták a zenekar nevét tudakolva, a legenda szerint Brian Jones ránézett az előtte lévő The Best Of Muddy Waters című lemezre, s annak első száma - Rollin' Stone - alapján nevezte el a bandát Rollin' Stonesnak.

Ezt a nevet, amit későbbi menedzserük, Andrew Loog Oldham módosított Rolling Stonesra, azóta a világ minden táján ismerik, bár indulásukkor ilyesmiről a zenészek nem is álmodoztak. Más zenekarokhoz hasonlóan ők is felültek az Amerikából érkező rhythm and blues hullámra, a szigetországba érkező Muddy Waters, Willie Dixon, Bo Diddley, Howlin' Wolf, Chuck Berry és más blueselőadók dalait játszották, s miközben a liverpooli gombafejűek és más jólfésült, vokális popzenét éneklő beatbandák ezerrel húztak el mellettük - Jaggerék nagyon nehezen tudtak kilépni a „koppintós" státuszból. 1964-ben aztán a brit zenekarok Amerikába irányuló inváziója nekik is meghozta a sikert. 1965-ben pedig a „Getno" (I can't get no satisfaction - Nem tudok megelégedni) már egy új, lázadó nemzedék himnuszaként dübörgött végig a sikerlistákon. Bár Jagger ekkor még úgy nyilatkozott, hogy legfeljebb egy jó évük lehet hátra, hamarosan kiderült, hogy az idő nekik dolgozik. A hatvanas évek második felének új mozgalmai felforgatták a nyugati világot, az ösztönös lázadást a tudatos világformálás igénye váltotta fel.

A „sex, drug and rock and roll" jelszó jegyében megszületett az új ellenkultúra - diáktüntetésekkel, polgárjogi és háborúellenes mozgalmakkal, hippikkel, szexuális forradalommal, a kábítószerek felfedezésével, az új művészetek térhódításával. Berkeley, San Fransisco, Párizs, Nanterre, Marx, Mao, Marcuse nevétől volt hangos a világ, s a botránybandává előlépett Rolling Stones tagjai 1967- től már ennek az ifjúsági lázadásnak a háttérzenéjét, indulóit (Let's Spend The Night Together, Street Fighting Man, Jumpin' Jack Flash, Sympathy For The Devil) játszották. Korszakos albumokat jelentettek meg (Their Satanic Majesties Request, Beggar's Banquet, Let It Bleed), s miközben továbbra is a lázadást megtestesítő és megéneklő botránybandák prototípusának tekinthették magukat, zeneileg, művészileg képesek voltak megújulni, így az úgynevezett „progresszív" korszakban is az élen jártak. Jagger szövegírása, Richards zeneszerzői tevékenysége túllépett a slágergyártáson, s alapműveket, maradandó értékű concept-lemezeket készítettek, ám az évtized végén az ellenkultúra kifulladása az ő karrierjükben is törést hozott (Altamont). Jagger egyre inkább megmutatkozó zsenialitása azonban a következő évek nehézségein is átsegítette őket.

A Stones tagjai az elsők között ismerték fel a gyors váltás szükségességét, azt, hogy az elüzletiesedő, globalizálódó műfajban a továbbiakban nem elsősorban baráti-haveri társaságként, hanem vállalatként kell funkcionálniuk, s egy új szórakoztatóipari modell kialakításával branddé kell formálniuk a zenekar nevét. Ezért hozták létre 1970-ben saját kiadójukat, a Rolling Stones Recordsot, s miután adózási okokból áttelepültek Franciaországba, a „szép emberek" világában forgolódó Jaggernek köszönhetően rábízták az üzleti modell felépítését arra a Rupert Löwenstein hercegre, aki konzervatív bankárként a zenekarból egy profitorientált vállalkozást hozott létre a Rolling Stones múltjára, imidzsére, népszerűségére, tagjainak képességére alapozva. Ennek a később sokak által követett modellnek a „beüzemelése" a nyolcvanas évekre tehető, s az 1989-es Steel Wheels turné már visszaigazolta a sokat vitatott és bírált döntés sikerességét. A rohamosan csökkenő lemezeladások mellett ekkor már a koncertek jegyeladásaiból, a merchandising termékekből és a szponzori pénzekből folytak be a jelentősebb összegek, mert a közönség továbbra is kitartott kedvencei mellett, így a Stones a nyolcvanas-kilencvenes években is a csúcson maradt.

A ZENÉJÜK ugyan az előző évtizedekhez képest elhalványult, a tagok is megszelídültek, de a zenekar nevével öszszekapcsolódott MÍTOSZT a modern tömegkommunikáció felhasználásával gondosan és hatásosan ápolták, s a turnék alkalmával a LÁTVÁNY, a SHOW révén nemcsak fenntartották, hanem tovább erősítették pozícióikat a műfaj, illetve az üzlet világában. Hiába lettek az egykori lázadók milliomosok, az establishment tagjai, egykori rajongóik - a középosztállyá formálódó, mindinkább fogyasztáscentrikus, médiafüggő középgenerációk - kitartottak mellettük, s az apák mellé nagy számban felsorakoztak a fiúk is, akik nem nosztalgiahősöket, hanem fenegyerekeket, a lázadók archetípusát látták Jaggerékben. Szakértők szerint azonban a Stones tartós sikerének még számos összetevője van, amelyek közül felsorolunk néhányat. A zenekar egy nagyon kreatív szerzőpárosra (Jagger-Richard) és egy páratlan frontemberre (Jagger) alapozhatja a tevékenységét, ez utóbbit sokan - John Lennon mellett - a rocktörténet legnagyobb zsenijének, a lázadó rockzene megtestesítőjének tekintik. Bár a Stonesnak megvan az egyéni stílusa, a csak rá jellemző hangvétele, zenéjük igencsak változatos zenei tartalmat jelent. Alapvetően a blueshoz kötődik, de sokrétegű, mert az elmúlt évtizedekben a korszakok változásával beépítették, szintetizálták a különböző trendi zenei irányzatokat (pszichedelia, világzenék, diszkó, rap, soul, funky stb.), de sohasem váltak divatzenekarrá, hanem lemezeiken a maguk stílusára formálták az aktuális irányzatokat.

Zenéjük tartalmi része - főleg karrierjük első két évtizedében - azért volt kivételes jelentőségű, mert a zenekar mindig az adott korszakra jellemző fontos témákat jelenítette meg, ami kezdetben aktuális témákhoz - a lázadáshoz, a generációk harcához, a szexualitáshoz, a szociális egyenlőtlenségekhez, később pedig a nyugati kultúra alapjaihoz - individualizmus, szabadságvágy, nonkonformizmus stb. - kapcsolódott. A Stones további nagy vonzereje, hogy a „fennkölt témák" mellett a sztárstátusz ellenére a mai napig képes a hétköznapi, elemi dolgokat is vonzóan megjeleníteni és képviselni. Jaggerék azt sugározzák, hogy az élet folyamatos áramlás (flow), megújulás, ebből fakadóan pedig fantasztikus élmény, és hétköznapi szinten is elementárisan lehet megélni. A Stones esetében sokkal többről van szó, mint a zene, szöveg, mozgás és látvány profin összekomponált együttese: egy sokak által áhított életérzést képviselnek.

A tagok a pályafutásuk során, ma már közel a hetvenhez (vagy már azon túl is) a fiatalságot, az energiát, az életet magát jelenítik meg sokak számára (Keith Richards vagy Ron Wood esetében ehhez orvosi kezelésekre is szükség van!). Ennek láttán a néző nemcsak szívesen azonosul velük, de az élményt átélve olyan dimenzióba kerül, amely lehetővé teszi, hogy átélhesse saját létének, életének korábbi élményeit is. Nagyon sokan ezért az újra átélhető élményért (ami több a nosztalgiánál) mennek el ma is (egyesek akár harmincadik alkalommal is!) az időközben klasszicizálódott Stones koncertjeire. A Stonest 1989-ben választották be a rock and roll halhatatlanjai közé, mert ma már senki nem vitatja, hogy ők is a 20. századi rockzene, illetve a nyugati kultúra alapkövei közé tartoznak. A rock and roll, a blues ugyanis hozzátartozik a modern kor emberének világképéhez, közérzetéhez, s mára - a Stones interpretációjában - tényleg valamiféle egyetemes közös tudás része lett. Ugyanakkor a névből immár épp olyan szuperbrandet formáltak, mint a Coca-Colából, a Mercedesből vagy az Apple-ből, amelyek fogalommá válva kihagyhatatlan részét alkotják az emberiség legújabb kori történetének. (A szerző rocktörténész.)

Túlélték önmagukat

A Rolling Stones tagjai abban is különlegesek, hogy számos pályatársukkal ellenétben nem haltak bele lázadó életmódjukba, sőt, megnyerő nagypapaként mosolyognak ránk a legfrissebb fotókról is. A Beatlesszel ellentétben Jaggerék a rosszfiú szerepet választották, és nagyon is „hitelesen” közvetítették a „szex, drog, rock and roll” jelszóban összefoglalt világszemléletüket. A hatvanas-hetvenes években többször összeütközésbe kerültek a hatóságokkal mértéktelen drog- és alkoholfogyasztásuk miatt, de közismertek voltak nőügyeik­ről is. „Nem vagyunk vénségek, hogy kicsinyes erkölcsökkel törődjünk” – vallotta egy alkalommal a bíróság előtt Keith Richard, aki saját bevallása szerint azért élte túl heroinfüggőségét, mert csak minőségi anyagot használt… Gyakran kellett magyarázkodniuk a pornográfia és a sátánizmus vádjaival illetett dalszövegeik miatt is, és az is óriási botrányt váltott ki, amikor egyik koncertjükön a Pokol Angyalai nevű motorosbandát kérték fel biztonsági erőnek, akik megkéseltek egy fekete nézőt. A csapatból azonban csak Brian Jones halálozott el idő előtt: őt 27 évesen találták holtan saját medencéjében. (S. I.)

Olvasson tovább:

Feliratkozás hírlevélre

 
Név: *
Email: *
Feliratkozással elfogadja a Hetek adatvédelmi elveit