Kereső toggle

Akiknek a válság sem árt

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A Forbes magazin idén is közzétette a világ száz leggazdagabb emberéről készített listáját. A rangsorban huszonöt ország nagyvállalkozói és iparmágnásai képviseltetik magukat, túlnyomó részben Ázsiából, az Egyesült Államokból, illetve Oroszországból.

Mintha nem is lenne világgazdasági válság: az idei lista két szempontból is rekordot döntött. Egyrészt soha nem szerepelt még ennyi milliárdos a Forbes évente összeállított névsorában. A „csapat" immár 1210 tagból áll, akiknek összvagyona eléri a 4,5 ezer milliárd dollárt, ami szintén rekordnak számít, magasabb, mint a teljes német GDP.

Míg Németország az elmúlt évhez képest kevesebb milliárdost tud felmutatni, Ázsia rohamtempóban zárkózik fel a nyugati világhoz. Ahogy a világgazdaság egyre inkább kifelé tart a mély válságból, a lista is egyre növekvő összegeket tartalmaz. A legnagyobb gyarapodást az ázsiai térség és Oroszország könyvelheti el, ezekben az országokban „gombamód" szaporodnak a gazdagok. Ázsia 2009-hez képest 202 fővel növelte létszámát a „versenyben". Ennek a csoportnak mintegy kétharmada szerezte a vagyonát pénzpiaci spekulációkból, olyan vállalatok részvényeivel, amelyek nagy része csak 2010 óta forog a tőzsdén.

Az Aldi tulajdonosa, aki tavaly még bekerült az első tízbe, most kiszorult onnan, így a listán szereplő létszám nem tükrözi a német gazdaság stabil fejlődését. Annál inkább képviseltetik magukat azonban az internetes és telekommunikációs befektetésekkel feltörekvő ázsiai országok. A magazin alapítója, Steve Forbes szerint a rangsor jól mutatja az átalakult világgazdasági helyzetet: manapság leginkább már nem a bányászat vagy az acélipar ad lehetőséget a meggazdagodásra, hanem az informatika és a pénzpiaci tranzakciók.

Amerika az első százból „mindössze" 32 milliárdost tud felmutatni, míg alig egy évtizede a lista 50 százalékát uralta. A legtöbb mogul immár nem New Yorkban, hanem Moszkvában él. Az orosz milliárdosok száma egy év alatt csaknem 40 fővel gyarapodott.

A rangsort 74 milliárd dollárral idén is Carlos Slim Helu vezeti, aki 2010-hez képest 20,5 milliárd dollárral növelte a vagyonát. Önmagában csak ez a gyarapodás elegendő lett volna ahhoz, hogy a listán az első 25 közé bekerüljön a telekommunikációs iparágban utazó hetvenegy éves mexikói úriember.

Ezzel az ugrással Helu jelentősen megelőzi a második és a harmadik helyezettet, ahol szintén nincs változás tavalyhoz képest: Bill Gates áll a második helyen 56 milliárd dollárral, Warren Buffett pedig a harmadikon 50 milliárd dollárral. A közismerten filantróp beállítottságú két milliárdos is gyarapította ugyan a vagyonát, ám „szerényebb" mértékben: mindössze 3-3 milliárd dollárral. Gates jövedelmének mindössze 30 százaléka származik a Microsoftból, egyre nagyobb összegeket fektet be a mexikói tőzsdén, és részesedésekkel rendelkezik nagy mexikói cégekben is.

Gates és Buffett egyébként tavaly és az idén Kínában és Indiában járt, ahol az ultragazdagoknak tanítják az adakozást. Jó példával járnak elöl, tavaly ugyanis vagyonuk mintegy felét fordították jótékonysági célokra. A kínai milliárdosok 2010-ben Gates elmondása szerint „nagyvonalú" ajándékkal járultak hozzá ezekhez a jótékonysági célokhoz, az amerikaiak közül pedig 57-en csatlakoztak a Giving Pledge nevű kezdeményezéshez, amelyben arra tesznek ígéretet, hogy halálukig legalább a vagyonuk felét jótékony célra ajánlják fel.

Megjelentek a fiatalok is a listán, ahol az első száz helyezett átlagéletkora 63,5 év. A 20 legfiatalabb milliárdos 40 év alatti, ami a magazin szerint azt bizonyítja, hogy nem feltétlenül kell egy egész emberöltőnyi idő a meggazdagodáshoz. A Google egyik társalapítója, Szergej Brin 19,8 milliárdot tudhat magáénak, és a maga 37 évével a „legidősebb" az ifjoncok között. A legfiatalabb idén nem Mark Zuckerberg, hanem üzlettársa, az ugyancsak huszonhat éves, ám nyolc nappal fiatalabb Dustin Moskovitz, aki viszont 2,7 milliárdjával nem került be az első százba. Zuckerberg az 52. helyen áll 13,5 milliárd dolláros vagyonával, ami alig egy év alatt nőtt csaknem a két és félszeresére. A Facebook-csapatból még két ember lett befutó: Eduardo Saverin, aki ugyancsak alapító tag, illetve Sean Parker, a cég első elnöke.

A közösségi portálok nemcsak a reklámokat, hanem az internetes játékipart és az online vásárlói oldalakat is fellendítették, így a közkedvelt Farmville-t is jegyző Zynga tulajdonosa, Marc Pincus és a Groupon nevű online vásárlóközösség legnagyobb befektetője, Eric Lefkofsky is felkerült a listára.

Olvasson tovább: