Kereső toggle

A szétaprózott zseni

Hetven éve hiányzik Karinthy Frigyes

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Lehet-e közhelyek nélkül írni Karinthyról, és lehet-e ellenállni a kísértésnek, hogy ne anekdoták özönét zúdítsuk az olvasóra? Karinthy évtizedeken keresztül szórta sziporkáit Pest utcáin és kávéházaiban, és számos pesti történetnek maga a hőse. A pesti élet szellemi kisüléseinek egyik katódja. Karinthy korának egyik fő szócsöve, a régi Pest egyik legendája, akinek kedvéért, állítólag, még a villamos is megállt a nyílt pályán, ha fel akart szállni.

Íróként csak azt írta meg, amit nem tudott elmondani, így anekdotáiból talán többet tudhatunk róla, mint műveiből. Erről szól híres versének refrénje is: „Nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek.” A Capillária H. G. Wellshez intézett előszavában Karinthy le is írja: talán háromszor is belefogott a történet elbeszélésébe, végül igazán senki nem hallgatta meg. Ezért volt kénytelen a regényt megírni. Írósors.
Pedig ma talán már világosabban láthatjuk, hogy Karinthy igazából nem volt író. Ha íróként akarjuk értékelni, mindig hiányérzetünk lesz. Mint ahogy neki magának is az volt. Egész életében készült a nagy műre, ami valahogy sose készült el. Talán, mert az örökös idő- és pénzhiány szétaprózták tehetségét (Rejtőnél – Karinthy-tanítvány – a két fő múzsa az előleg és a határidő). Talán azért, mert sziporkái szétvitték belső rendszerét, talán azért, mert nem figyeltek rá, mert ő csak egy humorista volt, talán csak azért, mert nem író volt, hanem jelenség, így ő maga többet jelentett, mint a műve. (Félreértés ne essék, íróknál nem ez az általános.)
„Ez a marha volt közöttünk az egyetlen zseni” – Kosztolányinak Karinthyról mondott, széles körben méltán ismert mondata találóan jellemzi az író és költő fent említett problémáját. (A „marha” szó itt kedves megszólítás, amelynek egész jelentéstartományát valószínűleg a Karinthy-életmű teljes ismerete nélkül fel se tudnánk térképezni.) Kosztolányit egész életében foglalkoztatta a tehetség és a művészi ambíció viszonya (lásd Néró, a véres költő vagy Adyval való viszonya). Valószínűleg őszintén csodálta a sziporkázó zsenit ő, az íróvá magát kitanult polgárfiú, akinek az életművéből valószínűleg pont ezek a szétszórt szilánkok hiányoztak. „És csendesen fűzögetem a gondolatokat, nem is a gondolatokat, csak a szavakat – nem várom meg, míg a logika szövevénye gyümölcsöt érlel: letépem, mikor virágott hajtott, ha csak szóvirágot is.” (Karinthy: Utazás a koponyám körül)
Egyik alapélménye az iskola, amelyet leginkább a Tanár úr kérem karcolataiból ismerhetünk. Számunkra ez azért érdekes, mert a polgári iskola ezen világát csak tőle és Molnár Pál utcai fiúkjából ismerhetjük. Ha Karinthyra itt akarunk rátalálni, valószínűleg megtehetjük. Ő Bauer is, a rossz tanuló, és Steinmann, a grófnő is, a kitűnő. Tehetséges diák, akinek az eredménye sokkal gyengébb, mint ami tőle várható. Érdeklődése szétfeszíti az iskola és a tudományosság kereteit. Új inspirációi sokszor rendszertelenségben és csapongásban öltenek testet. Szinte egész életében ez a kisdiák teljesít. A szétaprózott zseni.
Otthonról, a családból hozott minden természetes érdeklődést a tudomány, a filozófia, a művészetek minden ága és az irodalom felé is. Otthonról hozta ezt a minden újra nyitott kreativitást, és ezt a „kisördögöt” is, amely arra viszi, hogy egy jó poénért akár az egész életművet odadobja. Feltaláló szeretett volna lenni, vagy új tudományos elmélet megalkotója. Még ünnepelt író korában is traktálta tudós és orvos barátait különleges, ám minden alapot nélkülöző „tudományos” elméleteivel. Egész életét végigkíséri az érdeklődés a tudomány és az emberi gondolkodás alapkérdéseinek újragondolása irányába, új találmányok felé, a vonzódás a felfedezések kora felé (Swift, Verne). És az igényt az enciklopédikus nagy irodalmi és filozófai műre, ami sose készült el. Helyettük Így írtok ti és a Görbe tükör, és ezzel valószínűleg az olvasó járt jobban. Hiába törekedett nagy, átfogó művek megalkotására, életművének értékei töredékes formában bukkannak fel. Amikor nagyot akar mondani, sokszor borzasztóan közhelyes, jelentéktelennek tűnő dolgokban pedig egyszerűen zseniális. Azt hitték, hogy akkor is viccel, ha komolyan szól. Akkor sem figyeltek rá, ha kellett volna.
Az első világháború elkomorítja, személyes csapás felesége elvesztése a spanyolnátha-járványban, amit ő a háború miatt megbomlott természet bosszújának tart. Hiába marad távol a Tanácsköztársaságtól, utána komoly támadások érik, elsősorban zsidósága miatt. Miután Horthy a fehérterror angyalaként fehér lovon elindítja Budapest szimbolikus elfoglalását, Karinthy élete a polgári lét illúziójává és kísérletévé válik. Bátyja, József el is hagyja Pestet, a fehérterror után úgy érzi, nem tudja élni azt az életet itt, amit előtte lehetett. Horthy bevonulása nem egyszerű politikai lépés, ez szimbolikus aktus, szellemi támadás elindítása az addigi polgári életforma, a pesti kultúra, a „Judapest” (szélsőjobb argó) ellen. Karinthy életművében megjelenik egy új vonal, a humanista gondolat, tiltakozás a fasizmus és a faji gondolkozás pusztításai ellen. Ennek a gondolatnak köszönhetjük a „polgári ellen nem állás” alapgondolatát, amely mintegy tragikus módon előlegezi meg a holokausztba terelt zsidóság néma tiltakozását, az életért folytatott harc kifordított alaptételét: „Inkább egyenek meg a férgek, mint hogy a férget megegyem.” (Struggle for life)
És végül, Walt Disney korában, ne feledkezzünk el az eredeti Micimackó – Milne – eredeti fordítójáról. Sokan mondják, hogy szinte nem is fordítás, hanem átirat. Kaptunk tőle egy eredeti, saját Micimackót, aki csak a miénk. Talán az egyik legmagyarabb író Rejtővel együtt, nyelvi humorának, szóvicceinek csak magyarul kifejezhető egyedisége fordíthatatlanná teszik. Nem véletlen, hogy Karinthy sokunknak maga az élő nyelv, az anyanyelv, vagyis az anyanyelv játékos felfedezése, a gyakorlati nyelvfilozófia.
Lehet, hogy Karinthy életműve töredékesebb kortársainál (Babits, Kosztolányi), de talán megkockáztathatjuk, hogy bizonyos szempontból modernebb, messzebb ható. Irodalmi súlya kevesebb az irodalmi életben betöltött szerepénél és hatásánál, viszont valószínűleg ő lesz az, aki kevésbé tűnik el a különböző korszakváltások süllyesztőiben.

Olvasson tovább: