hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Távol a gyökerektől
Találkozás Giora Feidmannal, a klezmer királyával

2008. 07. 09.
A világ egyik legnagyszerűbb klarinétosaként is számon tartott Feidman évtizedek óta játsza és népszerűsíti a klezmermuzsikát, de az ő klarinétszólóit hallhattuk a Schindler listája című film Oscar-díjas zenéjében is. Június utolsó hétvégéjén a Hősök terén lépett fel, ezt megelőzően pedig egy Budapesten alkotó festőművész barátja tárlatán rögtönzött zenei aláfestést.

A klezmert „zsidó soul”-nak is nevezik. Eredete a bibliai időkbe nyúlik
vissza, amelyet az is igazol, hogy a klezmer és a zsoltár szavak egy szótőből
fakadnak. A jeruzsálemi Templom i. sz. 70-ben történt lerombolása azonban
nemcsak a léviták zenei szolgálatának vetett véget, sok rabbi is elidegenedett a
hangszeres zenétől. Nem csökkent viszont a zene szerepe például az esküvőkön. A
klezmer hagyományosan a kelet-európai gyökerű, jiddis nyelvű zsidóság hangszeres
tánczenéje. A kelet-európai zsidók körében egyes ünnepek alkalmával, valamint a
lengyel, orosz és moldvai urak többnapos lakodalmain szívesen látott együttesek
voltak a klezmerzenekarok. Mindenféle – zsidó és nem zsidó eredetű – dalokat
játszottak a frivol tánczenétől az elégikus dalokig. Az elmúlt évtizedekben
világszerte hódít a klezmer, és Magyarországon is népszerű együttesek alakultak.

***

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!