Kereső toggle

Deep state – A duális hatalom működése

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Bár sokan csak összeesküvés-elméletnek tartják, szakértők és politikusok sora véli úgy, hogy létezik egy úgynevezett háttérhatalom, amely évtizedek óta meghatározza az Egyesült Államok bel- és külpolitikáját.

A deep state (szó szerint: mélyállam) olyan hálózatot jelöl, amelyben a kormány, a nemzetbiztonság, a bankrendszer és más gazdasági vállalatok vezető szereplői a demokratikus folyamatoktól és a népakarattól függetlenül ellenőrzik és befolyásolják a mindenkori kormányok döntéshozatalát.

Tagadják a létezését

A deep state titkos információk kiszivárogtatásával igyekszik kordában tartani Trump elnököt.
Ha az ember megpróbál utánajárni a különböző sajtóorgánumokban, hogy mi is az a deep state, akkor zömében olyan cikkekbe ütközik, amelyek vagy tagadják, vagy elbagatellizálják annak működését. A mainstream média nagy része szerint a háttérhatalom ideája egy olyan összeesküvés-elmélet, amit Trump elnökjelöltségével és hatalomra kerülésével a populistának mondott konzervatív oldal terjesztett el széles körben. Több sajtóorgánum megnevezi Steve Bannont és a Breitbart News oldalát is, ami kétségkívül már 2016 vége óta előszeretettel használja a kifejezést az elnöki programmal szemben tevékenykedő vezető beosztású hivatalnokokra.

John F. Kennedy és Dwight D. Eisenhower találkozik Camp Davidben. Mindketten felszólaltak a Deep State-tel szemben.
A Foreign Policy egyik újságírója egyenesen azzal gúnyolódott, hogy a valódi veszélyt nem is a mélyállam, hanem a sekélyes állam jelenti, amit Donald Trump a tapasztalatlanságával és a valós tények maximális figyelmen kívül hagyásával testesít meg. Az amerikai társadalom viszont úgy tűnik, nagyon is hisz az államon belüli állam létezésében. Az ABC News és a Washington Post közös felmérése azt mutatta, hogy a válaszadók fele úgy véli, a „katonai, hírszerző és kormányalkalmazottak titokban megpróbálják manipulálni a kormány politikáját”. Hatból egy amerikai nem tudta a választ a kérdésre, 35 százalékuk pedig összeesküvés-elméletnek tartja a feltételezést. Az áprilisi kutatás jól jelezte, hogy nemcsak a republikánus, hanem a baloldali tábort is aggasztja ez a jelenség.

Így a liberálisnak tartott sajtó a tagadás helyett inkább karanténba zárja a témát azzal, hogy azt a Közel-Kelet, vagy éppen a múlt specifikumának állítja be. A New York Times, a Politico és a Business Insider is a ’90-es évek török folyamataira vezeti vissza a deep state fogalmát.

A közzétett írásokban Egyiptom és Pakisztán is felmerül, mint olyan országok, ahol az előző hatalom és más katonai vezetők megpróbálták megdönteni a demokratikusan megválasztott kormány hatalmát. A Foreign Affairs munkatársa szerint ez a jelenség rendkívül korlátozott az Egyesült Államokban, míg a New York Timesnak nyilatkozó szakértő egyenesen azt vizionálta, hogy erőszakos cselekmények sorozatát ösztönzik azok, akik a mélyállam veszélyeit felnagyítják az országban.

A duális állam

Sokan hiszik, hogy Barack Obama azért maradt Washingtonban, hogy az árnyékkormányt működtesse.
Némiképp ironikus, hogy a The Economist című (egy friss jelentés szerint a leghitelesebbnek tartott) angol lap is beállt az általános narratívába, holott egyik első szerkesztője, Walter Bagehot volt az egyik legfőbb úttörő a kettős kormányzás elmélet kialakításában – a 19. században. A brit politikai újságíró a korabeli angol vezetést vizsgálva jött rá arra, hogy két jól megkülönböztethető kormány működik egymás mellett (vagy alatt): a „méltóságteljes” intézmények (Monarchia, Felsőház) és a „hatékony” intézmények (Alsóház, Kabinet, miniszterelnök). A brit monarchiában Bagehot már az 1860-as években felismerte, hogy létezik egy látszatkormányzás, ami csak azt az illúziót kelti, hogy hatalmat gyakorol, valójában a színfalak mögött a monarchiát felváltotta a „rejtett köztársaság”. Bár ez még rendkívül távol áll a deep state valóságától, a hatalomgyakorlás kettős természetére rávilágított.

Sokan a duális állam eszméjét Ernst Fränkelig vezetik vissza, aki zsidó származású németként 1939-ben emigrált az Egyesült Államokba. A politikatudós az első világháború során szolgált a német hadseregben, majd szociáldemokrata politikusként tevékenykedett. 1941-ben jelentette meg a Der Doppelstaat (A kettős állam) című művét, amelyben a náci Németország hatalmi berendezkedését elemezte. Ebben elkülönítette az úgynevezett „normatív államot” (Normenstaat) és a „kiváltságos államot” (Maßnahmenstaat). Előbbi fenntartotta a kapitalista társadalmi berendezkedést a meglevő jogi kereteken belül, ezt élvezhették azok a németek, akik nem számítottak ellenségnek. Mindenki másra az utóbbi vonatkozott, amely totális hatalmat gyakorolhatott, bármikor felülírva az előző döntését. Tehát nem egy szimpla totalitárius államról van szó, hanem egy olyan kettősségről, amelyben egy autokratikus paramilitáris állam gyakorolja a hatalmat válsághelyzetben. Emil Lederer (zsidóként a ’30-as években az USA-ba emigrált) azzal egészítette ki Fränkel gondolatmenetét, hogy a „kiváltságos állam” szorosan összekapcsolódik az európai elittel, ami a második világháború előtt a szociáldemokratákkal szemben a nácik oldalára állt.

Ezt a modellt írta le amerikai aspektusból Hans Morgenthau (szintén zsidó származású német, akinek menekülnie kellett a nácik elől). Az elismert amerikai jogász külügyminisztériumi dolgozóként 1955-ben egy tanulmányt közölt, amelyben elkülöníti az általános állami és az úgynevezett „biztonsági” hierarchiát. Itt nemcsak párhuzamos működésről van szó, hanem arról, hogy vészhelyzet esetén a „biztonsági” állam felügyeli és kontrollálja, ha kell, felülírja a demokratikusan működő állam döntéseit. Hogy mi minősülhet ilyen válságszituációnak, arról maga a második háttérállam dönt. Itt érdemes megemlíteni Carl Schmitt német jogász személyét (az előbbiekkel ellentétben ő kollaborált a nácikkal). A politikatudós az 1922-es Politikai Teológia című művében határozta meg, hogy valójában „az a szuverén, aki a kivételes államról dönt”. Tehát a felvázolt rendszerben egyedül az úgynevezett biztonsági állam a független hatalom.

Michael J. Glennon a 2014-ben megjelent, Nemzetbiztonság és a kettős kormányzat című művében szintén amerikai szemszögből tárgyalja a témát. A népszerű nemzetközi jogász évtizedeken keresztül dolgozott különböző kormányzati intézményekben, amikor rádöbbent, hogy egyik elnök érkezésével sem változik érdemben az ország nemzetbiztonság-politikája. Ekkor alkotta meg a Madison és Truman elnökök nevével fémjelzett kettős kormányzás elméletét. Glennon szerint vannak a „madisoni” intézmények (Kongresszus, elnökség, bíróságok), amelyek fenntartják a szükséges közösségi látszatot, a hatalmat viszont valójában a „trumani” hálózat gyakorolja, ami nem megválasztott és nem ellenőrizhető nemzetbiztonsági bürokratákból áll, akik el tudják érni, hogy a látszatkormány az ő javaslataikat juttassa érvényre. A politikatudós szerint ez a rendszer gyengíti az alkotmányosságot, a fékek és ellensúlyok rendszerét, ami végső soron a despotizmust erősíti a demokrácia ellenében.

Elnöki figyelmeztetés

Az amerikai Kongresszus épülete. Szakértők úgy vélik, egyre inkább formálissá válik a működése.
Nemcsak a politikatudomány és a szociológia szakértői, hanem a mindenkori amerikai elnökök is többször megfogalmazták aggályaikat a háttérben működő befolyásoló tényezőkkel kapcsolatban. Theodore Roosevelt 1912-ben egy választási gyűlésen azt mondta, „a látható kormány mögött trónol egy láthatatlan kormány, amelyik nem tartozik hűséggel a népnek”. Az elnök szerint egy államférfi feladata az, hogy ezt a korrupt politikai rendszert megszüntesse. Hasonló véleményen volt John F. Hylan New York-i polgármester is, aki szerint a köztársaságra az igazi veszélyt ez a láthatatlan hatalom jelenti, ami „mint egy óriáspolip, kiterjeszti csápjait a városainkra, államainkra és nemzetünkre”.

Az egyik legismertebb beszédet a témában Dwight D. Eisenhower tartotta 1961 januárjában, amikor távozott az elnöki székből. Az elnök a „katonai-hadiipari komplexum” túlnövekedésének a veszélyeire figyelmeztetett. Eisenhower a beszédében kiemelte, hogy az elmúlt évtizedek háborúi rákényszerítették az Egyesült Államokat, hogy sokkal nagyobb hangsúlyt helyezzenek a fegyverkezésre, a katonaságra és a nemzetbiztonságra. Úgy fogalmazott, ennek az óriási gépezetnek a „gazdasági, politikai és még spirituális” befolyása is szinte minden városban érezhető. A tábornok arra figyelmeztetett, hogy súlyos következményei lehetnek annak, ha nem őrködnek afelett, hogy ez a hatalom jogtalan és felhatalmazás nélküli befolyásra tegyen szert. „Soha nem szabad engednünk, hogy (…) veszélybe sodorja jogainkat és demokratikus folyamatainkat” – fogalmazott.

Hasonlóan karakán beszédet tartott pár héttel később John F. Kennedy beköszönő elnök április végén, amikor felhívta a figyelmet a titkos szerveződések ténykedésére, amelyek rejtett módon, az egész világon növelik a befolyásukat. A később merénylet áldozatává vált Kennedy szerint ezt a titkos rendszert rengeteg ember és hatalmas anyagi erőforrások alkotják, ami a legváltozatosabb eszközökkel (beszivárgás, felforgatás, megfélemlítés, gerillaakciók) érvényesíti hatalmát. (Lásd Kennedy beszéde a titkos társaságokról című írásunkat!)

Nem vész el, csak átalakul

Az elmúlt években, sőt az elmúlt másfél évben még tovább tisztult a kép sokakban a mindenkori árnyékkormányokról. Az egyik legjelentősebb művet 2016-ban a háttérhatalomról Mike Lofgren írta. A Mélyállam: Az alkotmány bukása és az árnyékkormány felemelkedése címmel írt könyv szerzője 16 éven keresztül volt vezető elemző különböző költségvetési bizottságokban. Lofgren szerint a Kongresszus és a Szenátus csak marionettbábuk a titkosszolgálatok, a katonaság, a nemzetbiztonság, a bíróság és a szervezett bűnözést is érintő háttérhatalom kezében. A szerző korunk egyik legnagyobb veszélyének tartja, hogy egy átláthatatlan rendszer felügyeli a terrorizmus elleni háborút, a külpolitikai fegyverkezést, a pénzügyi döntéseket és az amerikai gazdasági döntéseket. A pénzügyi szakember szerint a demokráciát felváltotta a plutokrácia, azaz, hogy a leggazdagabbak határozzák meg a kormányzás irányát. Hasonló véleményen van Jimmy Carter volt elnök is, aki szerint olyan szinten korrumpálódott a politikai rendszer, hogy oligarchia lett az Egyesült Államokból.

Steve Bannon a Fehér Házon kívül próbál meg hatást gyakorolni a washingtoni vezetésre.
Szakértők, politikusok megegyeznek abban, hogy a világháborúk, majd a hidegháború és végül a terrorizmussal szembeni háború olyan szinten állandósította a válsághelyzetet az országban, ami irreális befolyást engedett a nemzetbiztonsági szerveknek. A fenti politikatudósok eszmefuttatásából következik, hogy krízisszituációkban amúgy is megnő a katonai hatalom szerepe a kormányzásban, ám az elmúlt évtizedekben ez állandósult és némiképp át is alakult. Lofgren meg is erősíti, hogy itt jóval többről van szó, mint az Eisenhower által pedzegetett hadiipari komplexumról, mivel ez már az 1900-as évek óta kiegészül a bankrendszer és más gazdasági vállalatok nyomásgyakorlásával. A pénzügyi szakember szerint a Wall Street és a Szilícium-völgy gigacégei most már legalább akkora súllyal esnek latba a kormányzati döntések befolyásolását illetően, mint a nemzetbiztonsági intézmények. A hatalmas mennyiségű pénzügyi háttér brutális mennyiségű információval is kiegészül, különösen úgy, hogy – Lofgren szerint – a hírszerző ügynökségek és a techcégek látens szövetségével a Big Data kvázi monopolizálódik a deep state kezében.

A mélyállam létezését egy bennfentes is megerősítette: Edward Snowden, volt NSA- és CIA-alkalmazott több interjúban is kijelentette, a deep state nagyon is valóságos probléma. A 2013-as hírszerzőbotrányt kirobbantó Snowden egy 2017-es texasi konferenciára jelentkezett be Skype-on, és beszélt arról a hatalomról, amely túléli az elnököket. Szerinte ugyan nem minden rossz, amit ez a háttérhatalom képvisel, de rengeteg háborús bűncselekményért, kínzásokért, polgárháborúért, jogsértésért és destabilizációért ők felelnek, miközben a demokratikus rendszert odahaza csak látszatra tartják fent. „Ezek az emberek azok, akiknek a memóiból megszületnek a törvényeink” – tette hozzá.

Háború Trump ellen

Úgy tűnik, a háttérhatalom és a mindenkori kormányzat közötti konfliktus Donald Trump elnökségével sosem látott módon eszkalálódott. Egy szenátusi jelentés szerint a republikánus elnök hivatali idejének első 126 napja alatt összesen 125 (!) szivárogtatás történt a nemzetbiztonsági körökből, ami még néhány baloldali újságírónál is kicsapta a biztosítékot. Összehasonlításképp: Bush alatt 9, Obama alatt pedig szintén 9 ilyen jellegű szivárogtatás történt. Ráadásul az említett esetek felénél komoly kockázatot jelent a titkosított adatok nyilvánosságra hozatala. A szivárogtatásokat egyértelműen a deep state-nek tulajdonítják, amelynek ez is egyfajta eszköze a mindenkori elnök „kordában tartására”.

Több elemző is megegyezik abban, hogy ez Obama esetében szinte maradéktalanul sikerült is. Míg a demokrata jelölt az elnökválasztási kampány során számos ígéretet tett a belbiztonság és a külpolitika megreformálására (Guantánamo, Afganisztán stb.), hivatali ideje alatt szinte az összes ilyen jellegű ígéretét megszegte. Sokan hasonló okokkal magyarázzák azt is, hogy Trump bizonyos kérdésekben eltér a korábban meghatározott kormányprogramjától. Egy ízben maga Bassár el-Aszad szíriai elnök fejtette ki az AFP-nek, hogy szerinte az országát ért amerikai rakétatámadás a bizonyíték arra, hogy az új elnökkel nem változott az Egyesült Államok rezsimje, még mindig a deep state kezében a hatalom.

Az árnyékkormány veszélyeire hívták fel a figyelmet a Fehér Házból nyáron távozó Steve Bannon és Gorka Sebestyén volt elnöki tanácsadók is, akik most egy polgári mozgalmon keresztül igyekeznek nyomást gyakorolni a washingtoni vezetésre. A magyar származású szakember szerint a mélyállam kifejezés nem a legmegfelelőbb, mivel szerinte a háttérhatalom emberei teljesen nyíltan tevékenykednek. Az őáltala „permanens államnak” nevezett szervezet rendszeresen megfúrta a fehér házi kinevezéseiket és minden kormányprogrammal kapcsolatos tervüket. „Ott voltak az arcunkban. Arrogánsak voltak. Még a Fehér Ház legfelsőbb szintjein is jelen vannak” – fogalmazott. Sean Spicer pár hónapja még a Fehér Ház szóvivőjeként egy újságírói kérdésre fejtette ki, hogy egyáltalán nem meglepő, hogyha valaki nyolc éven keresztül egy adott kormánytervet tol, az a választásokat követően is igyekszik a megmaradt pozíciójából hasonló irányba vinni a dolgokat. A kormányszóvivő ezzel a deep state-et összekapcsolta Barack Obama előző amerikai elnökkel is. Mike Kelly pennsylvaniai republikánus politikus egyenesen azt állította, hogy Obama azért maradt Washingtonban, hogy működtesse az árnyékkormányt. Egy konzervatív újságíró úgy foglalta össze a váltást, hogy az elmúlt nyolc évben a demokrata elnök a deep state bábja volt, most pedig a szóvivője.

A Fox News műsorezetője, Sean Hannity olyan szinten veszélyesnek tartja a fennálló párhuzamos vezetést, hogy felszólította Trumpot, hogy kövesse Abraham Lincoln példáját, aki szívbaj nélkül kirúgta a meglevő 1500 fős kormánytagság 75 százalékát. A napokban a könyvesboltokba kerülő All out war című könyvben a szerző az FBI által készített több ezer nyomozati dokumentumra hivatkozva olyan találkozókról számol be, amelyeken a Trump-ellenesnek tartott kormánytagoknak külön képzéseket tartottak, hogy milyen eszközöket vethetnek be a rendeletek akadályozása érdekében a jogállamiság keretein belül és azokon túl. Több konzervatív politikusban fel is merült a gyanú, hogy a deep state tulajdonképpen az elnök eltávolítására törekszik, hiszen Trump abszolút rendszeren kívülinek számít. Nem tartják véletlennek azt sem, hogy ennyire átalakult a Fehér Ház összetétele pár hónap után.

A Snowden-botrányt elsőként feldolgozó baloldali újságíró, Glenn Greenwald terjedelmes írásban foglalta össze, mennyire veszélyes az, hogy a választási traumát követően a demokrata tábor tulajdonképpen elkezdett szurkolni a háttérhatalomnak, hogy sikeresen döntse meg a regnáló elnök uralmát. Az elismert sztárriporter szerint sokféle módon lehet tiltakozni Trump politikájával szemben, de a deep state támogatása óriási baklövés, ugyanis azt az antidemokratikus ösztönök mellett a gátlástalanság is jellemzi. Greenwald példaként említi azt a dezinformációs kampányt, amelynek egyik „ékköve” volt az úgynevezett Trump-dosszié, amit névtelenül, rengeteg hibával és nyilvánvaló hazugságokkal közöltek le baloldali médiumok. Később kiderült, hogy a republikánus elit mellett a demokraták is pénzelték mindezt. Az újságíró aggodalma nem légből kapott. Chuck Schumer, a demokrata szenátorok vezetője nyíltan hülyézte le Trumpot, amiért szembe mer szállni a hírszerző ügynökségekkel mondván, „megtalálják a módját, hogy visszavágjanak”.

***

A legdrámaibb aspektusa a mélyállam rendkívül sötét és agresszív természetének, hogy a megállításához szükséges polgári ellenállás szinte teljesen hiányzik. Eisenhower és Kennedy is kiemelte 1961-es beszédében, hogy a változáshoz egy jól informált és cselekvésre kész társadalom kell. A deep state viszont szakértők szerint szövetséget kötött a mainstream médiával (ezt bizonyítják a szivárogtatások és ezek létének tagadása is). A másik aspektust pedig Mike Lofgren ragadta meg rendkívül találóan: az embereket jobban érdekli Kim Kardashian (televíziós szereplő), mint az Egyesült Államok demokráciája.

Izrael állam elismerése

Sokan a deep state kudarcának tekintik, hogy 1948-ban Harry Truman elismerte az újonnan megalakult Izrael államát. Visszaemlékezések és korabeli dokumentumok szerint a Külügyminisztérium és a külügyminiszter, George C. Marshall határozottan ellenezte a lépést, mert nem akarta, hogy egy közel-keleti konfliktus bármennyire is veszélyeztesse a háború után az európai országok gazdaságát segítő Marshall-tervet. Javaslatuk szerint Izraelnek csak megfigyelői státuszt szavaztak volna meg az ENSZ-en belül, ám Truman keresztülhúzta az amúgy alá tartozó külügyminisztériumi terveket. Az elismerés folyamata azonban korántsem volt zökkenőmentes.
Az elnök egykori tanácsadója úgy emlékezett vissza, hogy Marshallék kvázi az elnököt megkerülve akadályozták meg, hogy az amerikai delegáció az ENSZ-ben első lépcsőként elfogadja Izrael megfigyelői státuszát. Trumant ez borzasztóan bosszantotta, mivel pár nappal előtte ígéretet tett Chaim Weizmannak a fenti lépésre. „Soha nem éreztem még ennyire megalázva magam. A külügyminisztérium 3. és 4. emeletén vannak, akik mindig is el akarták vágni a torkomat. Most ez sikerült nekik” – írta Truman egy korabeli feljegyzés szerint. Amikor az elnök a kormánytagokkal szembemenve mégis véghezvitte tervét, a New York Times beszámolója szerint az ENSZ-dolgozók annyira nem hitték el a hirtelen jött paradigmaváltást, hogy az utasítást eleinte csak szkeptikus nevetéssel fogadták. A deep state-nek tulajdonított ellenterv végül nem sikerült, Izrael államát az Egyesült Államok elismerte.

Olvasson tovább: