Kereső toggle

Az ismeretlen Lenin

100 éve kísért a vörös október

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A 20. századi diktátorok közül alighanem Lenin élete a legtalányosabb. A modern kori terrorizmus atyja, a koncentrációs táborok kitervelője, fizetett német ügynök volt, de milliók szemében továbbra is jóságos és bölcs nagyapó, akinek mauzóleumánál állandó sor kígyózik.

Lenin életének valós tényei csak halála után hetven évvel, jóval a Szovjetunió összeomlását követően váltak hozzáférhetővé, addig csak a pártvezetés által sorról sorra cenzúrázott hivatalos életrajzokból lehetett tájékozódni. Ezek azonban kommunista hagiográfiák, a világforradalom ateista szentjének a legendáriumai voltak. Az elmúlt húsz évben azonban több részletes mű megjelent Leninről, amelyek bemutatják, milyen számítóan kegyetlen és könyörtelen, ugyanakkor alapvetően gyáva és amorális ember volt a világ leghíresebb forradalmára. Életrajzírói is jobbára értetlenül állnak az előtt, hogy személye körül mégis megmaradt a szovjet időkben kiépült kultusz, miközben az utána következő 20. századi politikai szörnyek – köztük is a két legvéresebb: Sztálin, Hitler – történelmi emlékezete méltán gyűlölt és megvetett.

Lenin apjától tanult meg sakkozni, és ezt a hobbiját a forradalmi terror idején is megőrizte.
Ennek az illúziónak egyik oka, hogy Leninből először Sztálin faragott tudatosan ikonná merevített hőst, hogy saját uralmát hitelesítse, majd halála után a szovjet és más országok kommunista vezetői idealizálták a „lenini utat”, amihez úgymond „vissza kell térni”, mert az a forradalom és szocializmus „tiszta mintája”. A „Sztálin rossz, Lenin jó” klisét ma is sokan vallják a baloldalon, főként a nyugati világban, ahol soha nem kellett megtapasztalni, milyen is a valóságos leninizmus.

A legenda továbbélésében közrejátszik az is, hogy Lenint több mint negyedszázaddal az általa létrehozott rendszer bukása után sem sikerült eltemetni. Többször újra balzsamozott, preparált holtteste ma is ott fekszik közszemlére téve Moszkva szívében. Lenin eltemetésére a közeljövőben nem is számíthatunk, mert a jelenlegi orosz vezetés – bár nem titkolja Lenin bűneit – nem tervezi a bizarr Vörös téri mauzóleum felszámolását, sőt 2011-ben nagy költséggel teljesen fel is újították a vörös gránittal borított kultuszhelyet. Így aztán, ha Lenin nem is él, de – szimbolikus értelemben – nem is halt meg.

Októberi puccs

Vlagyimir Uljanov 4 évesen, 17 éves diákként, és családjával (apja mellett balra bátyja, Alekszandr, jobbra Vologya).
A Lenin-legendárium szíve természetesen a száz évvel ezelőtti „nagy októberi szocialista forradalom”, ami egészen másként zajlott, mint azt a kommunista hőskölteményekből ismerjük. November 7-én nem tömegek indultak meg a régi rendszer megdöntésére. A titokban előkészített bolsevik puccsot Szentpétervár lakossága jószerivel észre sem vette. Nem vett részt benne az ipari munkásság – a sokat hivatkozott proletariátus –, a fordulatot Európában felkészített és elsősorban Németország által finanszírozott hivatásos forradalmárok vitték véghez, kihasználva a cárt megbuktató ideiglenes polgári kormány gyengeségét. Nem véletlen, hogy az első bolsevik vezető testület, a Népbiztosok Tanácsa tagjai között egyetlen munkás volt csak. Amikor 1918 januárjában megtartották a szovjethatalom első és egyetlen szabad választását, a bolsevikok csúfosan leszerepeltek, ezért Leninék 24 órán belül erőszakkal feloszlatták az alkotmányozó nemzetgyűlést. A demokratikus szocializmus egy napot bírt ki, később nem is próbálkoztak vele.

Lenin kis híján lekéste a forradalmat, aminek az elindítását már több mint húsz éve követelte. Miután 1917 tavaszán a német titkosrendőrség segítségével – egy lezárt vasúti kocsiban Finnországon keresztül – visszacsempészték Oroszországba, körözést adtak ki ellene, és emiatt illegalitásban kellett élnie. Először nem is Pétervárra ment, hanem konspirált vidéki szállásokon, egy ideig pedig egy határ közeli finn falucskában húzódott meg. Sajátos módon Lenin, a harcos ateista – aki mindenfajta isteneszmét „kimondhatatlan hitványságnak” tekintett – finn lutheránus papnak öltözött, és így csempészték be végül 1917 augusztusában Pétervárra. Saját elvtársaival is csak konspiráltan, szakállát leborotválva és parókában találkozhatott. A legendás október nagy részét egy bolsevik szimpatizáns nő lakásán töltötte, aki Lenin utasításait hordta-vitte a város távoli pontján, a Szmolnij Intézetben ülésező Központi Bizottság tagjaihoz. A bolsevik vezetőség attól tartott, hogy Lenin lebukhat, és akkor a puccs terve is meghiúsul, ezért gyakorlatilag házi őrizet alatt tartották őt.

Végül október 24-én éjjel Lenin parókát húzott, és megszökött a lakásból. A világforradalom vezére kevéssé romantikus módon, villamossal döcögött a Szmolnijhoz, hogy csatlakozzon elvtársaihoz. Útközben volt ideje arra, hogy a kalauznőtől megkérdezze, milyen a politikai helyzet a városban. Nyugtalan lett, hogy társai elhalasztják a puccsot, vagy éppenséggel előbbre hozzák, és akkor lekési az eseményeket. Végül a döntő pillanatban mégis sikerült megérkeznie a helyszínre, és hamis papírokkal bejutott a Szmolnij Intézet épületébe. Itt nem is számítottak megérkezésére, és amikor másnap, október 25-én (az európai naptár szerint november 7-én) a tervek szerint lezajlott a bolsevik puccs, Lenin jobbára a háttérben maradt. Szerencséjére a nagy októberi forradalomról nem maradt fenn filmfelvétel, sőt fényképek sem nagyon, így utóbb a kommunista legendagyártók zavartalanul készíthették a felemelt ököllel lelkesen szónokló, szakállas forradalmárról szóló festményeket és filmeket. Valójában Lenin borotvált arccal, a háttérből igyekezett kézben tartani az eseményeket, és gyártotta éjszakánként a kiáltványokat a szovjet kongresszus számára.

Család és radikalizálódás

A kommunista legendárium Lenint orosz forradalmárként mutatta be, aki már a családi otthonban elsajátította a proletariátus vezető szerepéről vallott eszméit. Mi sem áll távolabb a valóságtól. Természetesen Lenin nem ezen a néven született, a mozgalmi álnevet 1901-től kezdte használni a családi Uljanov helyett. A közhiedelemmel ellentétben gyakorlatilag semmi kapcsolata nem volt az ipari munkásokkal, a parasztságot pedig kifejezetten gyűlölte. Ahogy fél évszázaddal korábban Karl Marx, úgy ő is polgári származású volt, és csak ideológiai osztálytudata lett proletár, életvitelében, öltözködésében petit-bourgeois, vagyis kispolgár maradt.

Az Uljanov család a Volga-parti Szimbirszkben élt, amikor 1870. április 10-én megszületett harmadik gyermekük, akit a közeli Szent Miklós-székesegyházban néhány nappal később megkereszteltek. A kis Vlagyimir szülei ekkor még csak fél éve éltek Szimbirszkben, miután az apát, Ilja Nyikoljevicset a kormányzóságba nevezték ki népiskolai tanfelügyelőnek. Ez tekintélyes posztnak számított, annak ellenére, hogy a család nem volt tősgyökeres orosz. Lenin apai ágon valószínűleg kalmük és csuvas ősökkel, míg anyai ágon zsidó, svéd és német felmenőkkel rendelkezett. (Kik voltak Lenin ősei? Hetek, 2007. szeptember 7.)

Lenin egyik életrajzírója, Robert Sevice részletesen ír anyai dédapjáról, Mosko Blankról, aki a család ezen ágának egyfajta pátriárkája volt. A bor- és szeszkereskedő volt az első, aki szakított ősei hitével, és kikeresztelkedett. Ortodox hívőként aztán élesen szembefordult volt hittársaival, és egyre-másra írta a feljelentéseket a zsidó közösség ellen. A meglévő korlátozások szigorítását követelte, mondván, ne engedélyezzék, hogy a zsidók nem kóser ételeket árusíthassanak, és szombatonként keresztény alkalmazottat tartsanak. Leginkább az ultravallásos haszídokra haragudott, akiknek a gyűléseit be akarta tiltatni, a belügyminisztertől pedig azt kérte, tiltsák meg a zsidóknak, hogy a messiás eljöveteléért imádkozzanak, viszont kötelezzék őket arra, hogy rendszeresen imádkozzanak az uralkodó és családja egészségéért. Fiait is arra nevelte, hogy tagadják meg zsidóságukat, és ők így is tettek: nemcsak kikeresztelkedtek, hanem nevet is cseréltek: Abelból Dmitrij, Szrul (Iszrael) pedig Alekszandr lett.

A család tagjai ettől kezdve értelmiségi pályákat és keresztény házastársakat választottak maguknak. Földbirtokot vásároltak, de orosz szomszédaik soha nem fogadták el őket teljesen. Lenin apjának családjában is számos nemzetiség, sőt vallás keveredett. Felmenői között ázsiai etnikumú (tatár, kalmük, kirgiz vagy csuvas) ősök voltak, és akár buddhisták is előfordulhattak közöttük. Lenin szülei ennek megfelelően művelt, feltörekvő emberek voltak, akik igyekeztek gyermekeiket (Vlagyimir után még három, összesen hat gyermekük született) úgy nevelni, hogy érvényesülni tudjanak a lassan modernizálódó orosz társadalomban.

A kis Vlagyimir (becenéven Vologya) suta mozgású, csetlő-botló, ingerlékeny, de nagyon értelmes kisgyermek volt, aki a kor elvárásainak megfelelően alapos klasszikus oktatásban részesült. Ma nehéz elképzelni, de hatodik és nyolcadik osztály között a heti óraszámuk felét latin és görög nyelv- tanulás tette ki. Az ókori művek mély megismertetése részben azt a célt is szolgálta, hogy a gyerekek ne, vagy csak minél később találkozhassanak a nyugati „felforgató” szerzőkkel. Vologya kitűnő tanuló volt, és klasszikus műveltségét későbbi írásaiban is igyekezett felhasználni, jóllehet olvasói közül kevesen részesültek hozzá hasonló képzésben.

Vologya 16 éves koráig szinte semmiben nem lógott ki kortársai közül. Úgy tűnt, folytatja az Uljanov család felkapaszkodását az orosz társadalmi ranglétrán valamilyen megbecsült állami tisztségben. Ekkor azonban a családban rövid idő alatt két olyan haláleset is történt, amelyek – mai kifejezéssel – „radikalizálták” a csendes, éles eszű és éles nyelvű fiút. Apja halála a családi stabilitást rendítette meg, míg bátyja, Alekszandr, a család elsőszülöttje egy radikális cárellenes összeesküvésbe keveredett, és felakasztották. A két dráma nyomán Vlagyimir élete új pályára állt. Apja után jelentős örökséghez jutott, ami anyagi függetlenséget biztosított számára, Alekszandr halála miatt pedig meggyűlölte azt a rendszert, amely akasztófára küldte bátyját. Vlagyimir életében megkezdődött a következő – jelentős részben külföldön eltöltött – húsz év, és ennek során kiformálódott az az osztály- és istengyűlöletet, intrikát és kérlelhetetlen küldetéstudatot magában ötvöző forradalmár-terrorista, aki 1917. november 7-én végül eljutott céljához, a történelem első ateista diktatúrájának megteremtéséhez. (folytatjuk)

Lenin a vallásról

„Éppen azért, mert mindenféle vallásos eszme, mindenféle isteneszme vagy akár csak az istennel való kacérkodás is kimondhatatlan hitványság, amelyet a demokratikus polgárság különös türelemmel  (sőt,  gyakorta még jóindulattal is) fogad – éppen ezért ez a legveszélyesebb hitványság, a legundorítóbb »métely«. Millió bűnt, szennyet, erőszakot és fizikai ragályt sokkal könnyebben ismer fel a tömeg, és ezért ezek sokkal kevésbé veszélyesek, mint a legdivatosabb »eszmei« köntösbe bújtatott, kifinomult, szellemi isteneszme.” (Lenin levele Maxim Gorkijhoz)

Olvasson tovább: