Kereső toggle

Liberalia gyermekei

Kultusz, orgia és révület: a zenei fesztiválok ősmintája

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása
Európa legnagyobb fesztiválja a belgiumi Tomorrowland.

„Megváltoztak a nyári zenei fesztiválok az elmúlt évtizedben” – írja a brit Telegraph. „A korábbi hagyományos színpad plusz nézőtér elrendezés helyett egyre több a zöld környezetben, félreeső »titkos« helyszíneken tartott rendezvény, ahol a cél a zenei élmény mellett a »teljes átadás«, a résztvevők minél teljesebb kikapcsolása a hétköznapi világból.” Az erdőkben, szigeteken, titkos ligetekben tartott többnapos, zenés, eksztatikus, maszkos-jelmezes partik nem új találmányok: legrégebbi ókori formájuk a Liber Pater („a szabad atya”) istenség tiszteletére rendezett ünnepségek, a Liberaliák.

A legnépszerűbb európai zenei fesztiválok egy-egy nyári napon összesen több mint egymillió embert szórakoztatnak, és a becslések szerint egy évadban mintegy 30 millió európai fiatal fordul meg az ilyen szabadtéri rendezvényeken.

A legnagyobb évek óta a belgiumi Tomorrowland (Holnapföldje) elektronikus zenei fesztivál, ahol egy hét alatt háromszázezren fordulnak meg, de a helyszínek minden évben bővülnek, miután a résztvevők szeretnének koncentráltan és zavartalanul olyan önfeledt, szabad életérzést átélni néhány nap alatt, amely radikálisan különbözik a hétköznapok városi taposómalmától. Ezért sikeresek az olyan rendezvények, mint a horvátországi tengeri szigeten, Obonjanban egész nyáron át tartó fesztivál, ami nem egyetlen helyszínen zajlik, hanem a teljes szigetet magába foglalja. Az izlandi „Titkos Napforduló” különlegessége, hogy a sarkkör közelében június közepén 72 órán át egyfolytában világos van, mert a nap alkonyatkor éppen csak érinti a horizontot, majd onnan „visszapattan”. Innen a rendezvény mottója is: „A parti, ami sohasem alszik.” Spanyolországban a hegyekben, középkori monostorromok között rendezik az UVA fesztivált, Walesben pedig a pszichedelikus fesztiválok ikonjának számító nevadai „Burning Man” mintájára a „Green Man” fesztivál végén egy hatalmas misztikus zöld emberalakot gyújtanak fel a révült rajongók körében.

Eksztázis és beavatás

A római mitológiában Liber („a szabad”) vagy Liber Pater („a szabad atya”) néven ismerték a bor, a termékenység és a korlátlan szabadság istenét. Ünnepét – amelyet Liberalia néven ismertek – a mérték nélkül felszolgált bor, eksztatikus zene, hallucinogén anyagok fogyasztása, és a korlátlan, fékevesztett szex jellemezte. A kultusz középpontjában a férfi nemiszerv és a „puha mag” ünneplése állt, amely egyszerre jelentette a szőlőszemek nedvét és a férfi örökítőanyagot. Miután a Liberalia egyben a fiatal fiúk számára a felnőtté válás rítusát is tartalmazta, az ünnepen nagy számban vettek részt fiatalok. Livius római történet-író szerint Liber istenség ünnepe az i. e. 2. századra keveredett a görög eredetű Dionüszosz (Bacchus) kultuszával, és „úgy terjedt, mint a pestis, különösen a plebejusok között népszerű, követői elsősorban nők, fiatalok, a morálisan gyengék és a nőként viselkedő férfiak (»férfiak, akik nagyobbrészt nők«, mai kifejezéssel: transzneműek)”.

A római hatóságok komolyan vették a Liberalia (más néven Bacchanália) fesztiválok demoralizáló hatását. Ezeken ugyanis a papnők arra biztatták a megrészegült tömeget, hogy törjenek át minden társadalmi és szexuális korlátot, sőt a vádak szerint rituális gyilkosságokra is sor került ezeken a rendezvényeken.

I. e. 186-ban a szenátus rendeletben tiltotta be az ilyen kultikus rendezvényeket, és széles körű kampányt is indított ellenük.

A titkos rítusokat egy beavatottakból álló rejtélyes árnyékszervezetnek tulajdonították, akiknek a célja a római állam széjjelverése. A rítuson részt vevők beavatottságuk jeleként karszalagokat viseltek vagy babérkoszorút vettek a fejükre. A kultikus cselekedetet a görög „orgion” szóval jelölték, ennek többes száma a ma is egyértelmű jelentésű „orgia”. A „szent szex” célja a tömegben a természetfelettivel való eksztatikus egyesülés volt, amely során szó szerint minden határt át lehetett lépni.

A rítus tovább él

A zene és a misztériumvallások közötti szoros kapcsolatról könyv is született. Christopher Knowles A rock and roll titkos története – A modern zene misztikus gyökerei című, 2010-ben megjelent művében bemutatja, hogy az ókori, orgiákra épülő misztériumvallások miként születtek újjá szekuláris formában a modern zenei tömegkultúrában. „A misztériumvallások nem dogmákról szóltak, hanem az élményről. Ezért a zene és a tánc nélkülözhetetlen részei voltak a rítusoknak, amelyek többnyire éjjel zajlottak. Ugyanígy a szexuális jelképek és gyakorlatok szintén központi szerepet kaptak.”

Knowles emlékeztet rá, hogy a misztériumvallások kifejezetten „ellenkulturális tartalmat hordoztak, és közvetlen személyes kapcsolatot ígértek egy istenséggel, papi közvetítő nélkül”. A rituálékon „dalokat és táncokat adtak elő, többnyire gyors és vad ritmusban, pergő dobok és éles fuvolaszó kíséretében. Egyszerű pirotechnikát is alkalmaztak (fáklyákat, amelyeket időnként különféle vegyszerekbe mártottak, hogy különböző hatásokat érjenek el velük). A rítusok során gyakori volt a nyilvános szex, amelyek együttesen a beavatottak teljes személyiségét megragadták”. – írja Knowles.

A rituálék több napon át tartottak, amelyek az utolsó éjszakai nagy rendezvényben érték el a tetőpontjukat. Egyes misztériumvallásokban ekkor fogyasztották el a „szent főzetet”, amely alkoholt és különféle titkos adalékokat tartalmazott.

A beavatottak ekkor gyakran természetfeletti, eksztatikus élményeket tapasztaltak meg.

A misztériumok olyan népszerűek voltak, hogy a kereszténység terjedése, és az ezt követő hatalmi tiltás sem tudta útjukat állni. Epiphanios püspök (367–403) azt írta, hogy Alexandriában továbbra is működött egy nagy templomuk, a Korion, ahol a „beavatottak énekléssel és fuvolaszóval töltötték ébren az éjszakát, hogy a bálványukat ünnepeljék”. Hajnalban egy föld alatti teremből Perszephoné, az alvilág úrnőjének szobrát hozták elő, amely egy meztelen nőt ábrázolt trónon ülve, aki a homlokán arany jelvényt viselt. (Perszephoné ókori ábrázolásai meglepő módon emlékeztetnek a mai női popidolokra, akik Madonnától kezdve Beyoncén és Katy Perry-n át Nickey Minajig előszeretettel viselnek koncertjeiken ókori misztikus jelképeket.)

A rítusok végén a kultuszszobrot visszavitték a föld alatti kamrájába, és a résztvevők – akik között sokan a kor társadalmának megbecsült férfiai és asszonyai voltak – visszatértek a hétköznapi életükbe, amelyben legfeljebb egy színes karszalag emlékeztetett a révülettel és féktelenséggel töltött liberaliák éjszakáira. A következő ünnepen azonban kezdődött minden elölről, a fesztiválok sora egész évben zajlott.

 

„Nem én vagyok, más irányít”

Híres zenészek mondták a rockzene spirituális hatásáról:
Jimmy Hendrix: „A zene önmagában szellemi dolog, és minden zene szükségszerűen megváltoztatja egy hely atmoszféráját.”
Carlos Santana: „Amikor zenélek, nem Carlos vagyok többé… Elsöprő öröm, amikor engedem, hogy a szellem zenéljen rajtam keresztül, mindegy, hogy mi… mert az ördögök és angyalok energiája egy és ugyanaz.”
Angus Young (AC/DC): „Amikor a színpadon vagyok, az nem én vagyok, valaki más irányít.”
David Bowie: „A rock mindig is az Ördög zenéje volt, senki ne akarjon nekem mást mondani... Tudom, hogy a rock ’n’ roll veszélyes… valami szörnyű jövő előérzete.”
Bono (U2): „Kiiratkoztam az egyházból, és egy másik vallást választottam. Erről szól egy rock and roll zenekar: Showbiz, sámánizmus és a zene mint imádat.”
Mick Jagger: „Ha Jézust egy mai bíróság elé állítanák, felmentenék és tébolydába zárnák, mert az orvosok megállapítanák, és hogy egy téveszme megszállottja.”
Ringo Starr: „Mi nem vagyunk Krisztus-ellenesek… csak pápa- és keresztényellenesek, mert Jézus halott.”
Little Richard: „Meggyőződésem, hogy a rock and roll démonikus… A mai zenében a legtöbb ritmus a vuduból származik, a vududobok ritmusa. Tanulmányoztam a zene és ritmus viszonyát, tudom, miről beszélek. Szerintem ez a fajta zene elűzi az embereket Krisztustól. Olyan, mint egy fertőzés…”

 

Woodstock: a misztikus három nap

„A történelem legnagyobb happeningje”, „A Vízöntő-fesztivál” – írta 1969-ben a Time magazin. „Olyan volt, mint egy Dante-jelenetről készült festmény: mintha a testek a pokolból emelkedtek volna ki: félmillió ember aludt előttünk, egymásba fonódva, beborítva sárral” – mondta John Fogerty, a Creedence Clearwater Revival gitárosa, aki zenekarával hajnali három órakor lépett a színpadra. „A világ jövője a ti kezetekben van. Az egész világ látni fog benneteket” – jövendölte a rendezvényt megnyitó indiai guru, Sri Swami Satchidananda.
A visszaemlékezők a mai napig sorsfordító eseményként tekintenek Woodstockra. Ha anyagilag csődbe is fulladt, a rendezvény mégis történelmi esemény lett, amelyre a mai napig viszonyítási pontként tekintenek, és amelynek hatása nem állt meg az Egyesült Államok határainál.
A szervezők a woodstocki rendezvényt is kezdettől fogva tudatosan spirituális eseménynek szánták. „Vízöntő-beavatás: három nap béke és zene” – hirdette a fesztivál plakátja. Az eredeti poszteren még a zodiákus jel grafikus változata állt a középpontban. Később már csak a címben maradt meg az utalás, a hangsúly a békejelképekre került. Nem meglepő, hogy a szervezők a kor egyik ismert indiai guruját, Sri Swami Satchidanandát hívták el, hogy megnyissa a fesztivált. A guru a jóga és a popkultúra vegyítésével szerzett hírnevet, és woodstocki beszéde is erre a kapcsolatra épített. Miután jógaülésben elhelyezkedett a színpadon, így szólította meg a domboldalakon letelepedett többszázezer fiatalt: „Betölt a boldogság, hogy látom, amint Amerika egész fiatalsága összegyűlt itt a zene művészete nevében. A zenén keresztül valójában csodákat tehetünk. A zene égi hang, és ez a hang – nem pedig az atomok mozgása – kontrollálja az egész univerzumot. A zenei energia, a zenei erő sokkal, sokkal nagyobb, mint bármely más erő ezen a világon. (…) Azért gyűltünk itt mindnyájan össze, hogy valami hangot keltsünk – hogy békét és örömet találjunk az égi hangokon keresztül”.
A guru szerint eljött az idő, hogy Amerika szellemi értelemben is a világ vezetője legyen. Ehhez sokezer „jógatudatú, spirituális emberre” van szükség, akik „minden cselekedetüket és művészetüket a jógán keresztül fejezik ki”.
Satchidananda megdicsérte a woodstocki fiatalokat: „Az egész világ jövője a ti kezetekben van. (…) Ahogy látlak benneteket, tényleg azon tűnődöm, hogy vajon Keleten vagy Nyugaton vagyok-e. Ha ezeket a képeket megmutatnák Indiában, az emberek biztosan nem hinnék el, hogy Amerikában készültek. Itt a Kelet belépett a Nyugatba. Teljes szívemből kívánok nektek egy nagyon-nagyon sikeres zenei fesztivált, amely utat készít sok további fesztiválnak az ország számos más pontján” – mondta, és így jövendölt a résztvevőknek: „Az egész világ látni fogja ezt. Az egész világ megtudja azt, hogy mit tehet az amerikai fiatalság az emberiség javára.”
A szónok végül arra kérte a közönséget, hogy egy egyszerű kántálással kapcsolódjon össze egymással és vele. „Hari Om, Hari Om, Hari Om” – ezt kellett zümmögniük a fiataloknak, akik ezt készséggel megtették. A második sor még könnyebb volt: „Rama Rama Rama Ram” – kérte a jógi, hogy ismételjék utána, egyre hangosabban. „Ez a három szó a nyelvünkön misztikus hangot jelöl. Ha ezt kimondjuk, majd utána egy teljes percig tökéletesen csendben maradunk, megérzitek ennek a hangnak a nagy erejét, amelyet magatokkal vihettek haza és az egész világra.” A felszólítást tett követte, majd a csend percét követően a guru elköszönt, hogy átadja helyét a fesztivál első zenekarának, a Los Angeles-i Sweetwaternek.
A guru nem hangsúlyozta, de a kántálással a félmillió részvevőt egy hindu vallási imába („hiszekegybe”) vezette be. „Hari Om Tat Sat” – szól az eredeti imaforma, ami szanszkrit nyelven azt jelenti: „Hari (más néven Visnu vagy Krisna) Úr, egyedül az igazság, és az egyetlen igazság.” Satchidananda jól tudta, hogy hallgatósága nagy részben – az amerikai átlagnak megfelelően – keresztényekből áll, így a „szavak hangját” és nem a tartalmát hangsúlyozta előttük. A „Rama Rama” kántálás hasonlóképpen Ráma istenség neve, melyet a hindu hit szerint sokat ismétlő „megszabadul a bűnöktől és a szenvedésektől, és átjut az élet és halál óceánján”.
Korábban vallási üzenettel csak a huszadik század legismertebb prédikátora, Billy Graham tudott ekkora tömeget megszólítani. A guru a rockzenét szakrális tekintéllyel ruházta fel, és jövendölése valóra vált: Woodstockról az egész világ tudomást szerzett. (Woodstock öröksége. Hetek, 2009. augusztus 19.)

Olvasson tovább: