Kereső toggle

Több ezer cigányt írtottak ki 1944. augusztus 2-án

Porrajmos – a roma holokauszt

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Porrajmos – elnyeletés, felfalatás, elpusztítás. Míg a második világháborús népirtásra használt holokauszt szó eredetileg a görög templomokban bemutatott égőáldozatokra vonatkozott, a porrajmos jelentésében már semmi efféle szakrális árnyalat nincs. A cigányság történetének egyetlen korszaka sem járt annyi véráldozattal, megaláztatással, rémülettel és szenvedéssel, mint a civilizáltnak mondott 20. század szellemi mélypontja, a náci barbarizmus időszaka. Augusztus 2-án az Auschwitz-Birkenauban elpusztított romákra, s velük együtt a holokauszt valamennyi cigány áldozatára emlékezünk.



Cigány családi tábor Auschwitz-Birkenauban 1943-ben Fotók: Döw

A zsidók elpusztítása gyakorlatilag elválaszthatatlan a roma genocídiumtól. Éppen ezért nem véletlen, hogy az egyre fogyatkozó számú zsidó holokauszt-túlélők némelyike élénken emlékszik arra a napra, amikor Auschwitz-Birkenauban egy kora augusztusi napon úgynevezett Blocksperre-t, kijárási tilalmat rendeltek el. Ennek célja az volt, hogy a lágerben élő foglyok semmilyen tudomást ne szerezhessenek a barakkjaikon kívül zajló eseményekről. Schwarcz Sándor, egykori debreceni deportált, a haláltábor futballcsapatának hajdani tagja – ma már a kilencvenen túl – így beszél arról a napról: "A futballozásom véget ért. 1944. augusztus elején ránkzárták a barakkajtót. Az egész barakknak a megsemmisítésére, kivégzésére került sor, hiszen Birkenau zsúfolt volt. A barakkokba, ahol két-háromszáz ember fért volna el, bepakoltak ezerötszáz-kétezer embert is." 

Melyik barakknak a megsemmisítésére fog sor kerülni? Szemben éltek velünk a cigányok, családokkal együtt. Ők már körülbelül olyan másfél éve ott éltek. Augusztus elején láttam a mi barakkunknak a fahasadékain, hogy a német cigányoknak a kivégzésére kerül sor. Tudták – régebbi lakói voltak a lágernek –, tudták, hogy mostan megsemmisítésre viszik őket. Védekeztek – de a kutyákkal, géppisztolyokkal szemben tehetetlenek voltak. Akkor, augusztus elején vitték a cigányokat kivégzésre. Sírtak, jajveszékeltek, védekezni próbáltak, de hát hiába, a túlerő ellen nem lehetett." (Részlet Bárány László Soá napja cím? dokumentumfilmjéből.) A fenti megrázó elbeszélés tanúsága szerint 1944. augusztus elején, pontosan a 2-áról 3-ára virradó éjszakán számolták fel az Auschwitz-Birkenau területén létesített cigánytábort. Három-négy ezren haltak meg ekkor. A hozzávetőleges becslések szerint Auschwitzban összesen huszonháromezer roma veszett oda, míg egész Európában körülbelül ötszázezren pusztultak el.

A fajnemesítés eszméjétől a fajvédelmi törvényig

Sir Francis Galton, Charles Darwin unokatestvére a fajnemesítés "tudományának" úttörője volt az 1880-as években. Hitt abban, hogy elméletileg az emberi szaporodás ellenőrzése teszi egyedül lehetővé az emberiség fejlődését, magyarul a populáción belül arányosan kell növelni az intelligens, érzelmileg stabil, egészséges egyedek számát. A fajnemesítésnek két megközelítését határozták meg: egy pozitívat és egy negatívat. A pozitív fajnemesítés magában foglalta a mentálisan és fizikailag egészségesek szaporodásának bátorítását, és részvételüket genetikai tanácsadásokon, nyilvános oktatási kampányokon. 

A negatív megközelítés? fajnemesítés pedig – elképzeléseik szerint – megkísérelte kiszűrni, lecsökkenteni a szellemileg vagy fizikailag örökletesen fogyatékos eseteket. Erre a következő módszereket kívánták alkalmazni: sterilizáció, születésszabályozás, korlátozó jelleg? házasodási törvények. Hitler náci rezsimje a fajnemesítést egészen a végletekig vitte, intézkedései közé beemelve a megsemmisítés eszközét, hogy ezzel segítse elő a tökéletesen "tiszta faj" eszményét.

A Hitler 1933. január 30-ai hatalomra jutását megelőző években a romák már különböző megszorító intézkedések igája alatt nyögtek. 1926-ban például két új törvénnyel is szembe kellett nézniük. Az egyiket úgy nevezték: "küzdelem a cigány nomádok és semmittevők ellen", a másik pedig az úgynevezett "cigány pestis" kontrollálására vonatkozott. 1927-től valamennyi romától ujjlenyomatot vettek, és hatóságilag fotót készítettek róluk. Betiltották csoportos utazásukat, költözésüket, 1928-ra pedig már egész Németországban rendőrségi felügyelet alatt álltak. 1933-ban emberi jogaikat elveszítették, agyonverésük pedig a középkori állapotokhoz hasonlóan ismét törvényes cselekedetté vált. A nácik annak vizsgálatára, hogy a zsidók, romák és feketék vajon alacsonyabb rendűek-e, felállították a Fajhigiéniai és Kriminálbiológiai Kutató Csoportot. Elérkezett az az idő, amikor a romák a zsidósághoz hasonlóan aszociális elemnek, kulturálisan alacsonyabb rendűnek, sőt magának a bűn forrásának számítottak.

1935 őszén Hitler személyes utasítására és aktív közreműködésével fogalmazták meg a hírhedt nürnbergi fajvédelmi törvény paragrafusait. A "német vér és becsület védelméről" szóló törvény nemcsak a zsidók és nem zsidók közötti házassági és szexuális kapcsolatot minősítette fajgyalázásnak, hanem a cigányokkal, négerekkel és ezek "korcs" utódaival való szexuális érintkezést is tilalmazta. 1938-ban már bárkit elítélhettek azon a jogcímen, hogy túl sok cigány vér folyik az ereiben, mégpedig abban az esetben is, ha nyolc dédszülője közül csak kettő roma származású volt. A német kormány romaellenes intézkedéseivel a széles nyilvánosság előtt is szentesítette az általa "alacsonyabb rend? fajnak" nevezett romák üldözését. Lassan a lakosság is szemet hunyt a katonaság és a rendőrség romákkal szembeni brutális bánásmódja fölött. Az úgynevezett "megrögzött bűnözők elleni törvény" alapján sokakat letartóztattak és koncentrációs táborokba zártak, kényszermunkára vittek, némelyeken pedig erőszakos sterilizációt alkalmaztak. Hitler ismerte azt az elgondolást, miszerint a romák Indiából származnak, onnan, ahonnan elképzeléseik szerint a "felsőbbrend?" árja faj is. Éppen ezért eleinte Polinéziába akarta deportálni valamennyi romát, de a Népszövetség ellenezte az ötletet, így rájuk is a megsemmisítés, a "végső megoldás" várt.



A lefelé mutató barna háromszög a cigányok megjelölésére szolgált

A német birodalomban a nagyvárosok mellett már különálló cigánylágereket állítottak fel. Az első ilyen létesítésére 1936 folyamán, a berlini olimpia előtt került sor. 1938-ban Németországban és Ausztriában úgynevezett "cigány tisztogatási hetet" rendeztek, cigányok százait gyűjtötték be, verték meg és zárták börtönbe, 1939 szeptemberében pedig a német kormány romákkal túlzsúfolt vagonokat küldött kelet felé, a lengyelországi koncentrációs táborokba. Buchenwaldban 250 roma gyereken tesztelték le a Zyklon-B gáz hatását, amit azután 1941-től Auschwitz-Birkenau-ban rendszeresítettek tömeggyilkosságok céljára.

Bár életkörülményeik alapvetően különböztek, a "végső megoldás", az Endlösung, romákra éppúgy vonatkozott, mint zsidókra és a náci Németország számára nemkívánatos más embercsoportokra (politikai foglyokra, Jehova tanúira, köztörvényes bűnözőkre, homoszexuálisokra stb.). Az Endlösungnak három fázisát dolgozták ki.

Az első fázisban mobil, mozgó gyilkoló egységeket – Einsatzkommandókat – küldtek ki, akik az összeterelt tömegeket lőtték agyon. Ez a módszer azonban nem bizonyult elég hatékonynak. Egy jelentés így összegezte a kivégzésre egybeterelt romák "fegyelmezetlen viselkedését": "A zsidók agyonlövése egyszer?bb, mint a cigányoké. Meg kell hagyni, a zsidók nyugodtan mennek a halálba. Egészen nyugodtan állnak, míg a cigányok üvöltenek, kiabálnak és állandóan mozognak, amikor már a kivégzőhelyen vannak. Sőt egyesek még a sortűz előtt beleugranak az árokba, és megkísérlik halottnak tettetni magukat."

A második fázis újítása az volt, hogy járó motorú teherautókra terelték fel az embereket, és a zárt kocsitérbe vezették a kipufogógázt. Ezt a módszert a lengyelországi Chelmnoban vezették be 1941 decemberében, de hamarosan elvetették, mivel az áldozatok túl lassan agonizáltak, a teherautók takarítása és foglyokkal való újratöltése pedig szintén túl körülményes volt. Azonban ez sem vehette elejét annak, hogy ötezer ausztriai romát irtsanak ki ilyen módon.

A végső megoldás harmadik szakasza 1942 márciusában vette kezdetét, amikor rátértek a jóval "eredményesebben" működő gázkamrák használatára. Ezekkel negyedóra alatt körülbelül 800 embert lehetett megsemmisíteni. Hat koncentrációs tábor foglalkozott elgázosítással: Treblinka, Sobibor, Belzec, Chelmno, Auschwitz-Birkenau és Majdanek. Ezek mindegyike Lengyelországban volt. Az auschwitzi táborban összesen 23 ezer romát pusztítottak el.

Az auschwitz-birkenaui romatábor felszámolása

A "cigánykérdés" végső megoldására, a legvégső szakaszra Heinrich Himmler végzése következtében 1942. december 16-án került sor. A náci uralom alatt álló európai területekről valamennyi romát Auschwitzba kellett deportálni – megsemmisítésre. Auschwitz-Birkenauban úgynevezett cigány családi tábort állítottak fel, ahol családonként helyezték el a romákat. A foglyok bal karjára Z betűt tetováltak –, ez azt jelentette Zigeuner, vagyis cigány, és ahogyan a zsidók sárga csillagot, úgy ők is viselték a ruhára varrt megkülönböztető jelzést: egy lefelé mutató barna háromszöget, ami kifejezetten a cigányok megjelölésére szolgált, vagy fekete háromszöget, ami azt jelentette: aszociális személy.

Szinte mindenki ismeri a hírhedt dr. Josef Mengele nevét, akit a háború után a legkülönbözőbb bűntényekkel vádoltak. Ezek közé tartozott a szelekció, ahol arról döntött, hogy az újonnan érkezettek közül ki menjen közvetlenül a gázkamrába, ki pedig kényszermunkára. Méreginjekciókkal kísérletezett, és különösen érdekelték az ikreken végzett vizsgálatok. Nagyon kedvelte a cigány ikreket, azok pedig úgy néztek fel rá, mint szeretett bácsikájukra, különösen amikor két kísérlet között még cukorkával is megkínálta őket.

Az SS-ek kegyetlenkedéseivel Bir-kenau roma foglyainak szenvedése még nem ért véget. Rendelet érkezett a családi tábor felszámolásáról: lakóit meg kell semmisíteni, holttesteiket pedig a krematóriumokban elégetni. 1944 augusztusának elején, a kora hajnali órákban a már említett nagy sírás, rimánkodás és jajveszékelés közepette SS-egységek terelték össze a megmaradt roma foglyokat, teherautókra rakták és gázkamrákba vitték őket. Hosszú és megalázó történelmi utazásuk itt véget ért: tetemeiket a krematórium melletti gödörbe hányták és elégették. Ezen az egyetlen éjjelen, az úgynevezett "cigányéjszakán" megközelítőleg 4000 roma életének vetettek így véget.

A magyarországi vészkorszak

A romák második világháború alatt elszenvedett üldöztetéseire tulajdonképpen nem külön törvények alapján került sor: ezeket 1916-tól kezdődően a Belügyminisztérium különböző diszkriminatív rendeletei – a
"kóbor" cigányok röghözkötéséről, razziákról, internálásokról, a kollektív megbízhatatlanná minősítésről – készítették elő. 1939 szeptemberében Endre László (későbbi, a deportálásokat szervező belügyi államtitkár) a cigányok gyűjtőtáborokba internálását javasolta. A magyar közvélemény a harmincas évek végén már tudomást szerezhetett a külföldön zajló eseményekről is, hiszen 1939-ben a Soprontól 6-7 kilométerre fekvő Lackenbachban már állt az a koncentrációs tábor, ahol sok ezer burgenlandi roma szenvedett. Ez a hír egy környékbeli magyar lapban is megjelent. E tábor lakóit 1942-ben szállították Auschwitzba. Ugyanabban az esztendőben Esztergomban zárt cigánytelep létesítéséről döntöttek a városatyák: "Cigánynak tekintendő minden cigány származású személy, továbbá, aki cigányokkal él együtt. Cigányok a telepet csak munkavégzés céljából hagyhatják el, a városi sétányon nem haladhatnak át, a városi padokra nem ülhetnek le."

A német megszállást követően, 1944 tavaszán az egész ország területén megkezdődött a gettók felállítása. Nem sokkal később sor került a deportálásokra is. Auschwitzba először a kistarcsai internáló táborból szállítottak foglyokat. Ettől kezdve számos Szolnok, Csongrád, Bács-Kiskun, Pest, Heves, Nógrád megyei település roma lakosságát vitték munkatáborokba, augusztusban pedig a Honvédelmi Minisztérium elrendelte cigány munkásszázadok felállítását. Ezeket a munkaszolgálatosokat leginkább sáncásáson, hadiépítkezéseken, aknafelszedésen dolgoztatták, jelentős részük pedig szintén Németországba került a későbbiekben.

Magyarországon nagy arányokban a nyilas hatalomátvétel után indult meg a külföldre hurcolás, főleg az ország nyugati és középső vidékeiről. 1944. november 2-án, 3-án megkezdődött a roma családok összeszedése és internálása Zala, Veszprém, Vas, Baranya, Somogy, Tolna, Komárom, Győr, Sopron, Pest megyék településeiről. A Budapest környéki romákat november 2-a és 6-a között terelték össze a helyi csendőrségeken, majd az óbudai téglagyárba vitték. November 8-án került sor a bevagonírozásra a budaörsi pályaudvaron, hogy innen szállítsák őket Dachauba, majd néhány nap elteltével egy részüket tovább a buchenwaldi, bergen-belseni és ravensbrücki lágerekbe. A dachaui lágerrendszernek összesen 20 075 magyar foglya volt, ebből 1126 magyar cigány.



Cigány gyerekek koncentrációs táborban

A magyarországi csendőrök és nyilas hatóságok több településen minden dokumentáció nélkül végezték ki a teljes roma közösséget: 1944 késő őszén a Tolna megyei Lengyelben, 1945 januárban a Fejér megyei Lajoskomáromban, februárban a Zala megyei Lentiben. Várpalota környékén február utolsó napjaiban és március elején néhány nap alatt körülbelül 150 romát lőttek agyon a nyilasok.

A világégés után egyetlen egyház sem készített halotti anyakönyveket a roma áldozatokról, így szinte lehetetlenné vált a veszteségek pontos, adatszer? összesítése. A hazai áldozatok számáról – amelyet ötezer és ötvenezer között valószínűsítenek – máig viták folynak. Magyarországon a cigányságot mint kisebbséget ráadásul egy 1961-es párthatározat értelmében nem létezőnek nyilvánították, így érthető, hogy hazánkban csupán a nyolcvanas évek – az említett intézkedés fellazulása – óta kezd egyre mélyebben feltárulni a roma holokauszt története.

Olvasson tovább: