Biden visszalépteti Amerikát a kettős mércét alkalmazó ENSZ Emberi Jogi Tanácsba
A testület vezetői pozícióit rendre súlyos emberi jogsértő országok töltik be, Izraelt pedig kiugróan sokszor marasztalják el
Biden visszalépteti Amerikát a kettős mércét alkalmazó ENSZ Emberi Jogi Tanácsba

Forrás: Shutterstock/PuzzlePix

2021. 02. 09.
Joe Biden kormánya úgy döntött, Amerika visszatér az ENSZ Emberi Jogi Tanácsába, három évvel azután, hogy Donald Trump kilépett abból az Izraellel kapcsolatos kettős mérce és a szükséges reformok elmaradása okán. Antony Blinken amerikai külügyminiszter vasárnap bejelentette, hogy országa megfigyelőként visszatér a testületbe, és belülről igyekszik megreformálni azt.

“Az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa tökéletlen, és reformra szorul, de a távolmaradás nem old meg semmit. A tanács fejlesztésének legjobb módja, hogy elérhesse potenciálját, az Egyesült Államok általi erős elvi vezetés. Biden elnök alatt újból csatlakozunk, és készek vagyunk a vezetésre"

- írta Twitter-oldalán Blinken.

Trump 2018-ban kivonult a tanácsból, mivel aránytalanul Izraelre összpontosította erőfeszítéseit, mely ellen messze a legtöbb elítélő  határozatot fogadta el, és mivel nem tudott megfelelni az akkori amerikai nagykövet, Nikki Haley által követelt reformok átfogó listáját. 

Az ENSZ vezető emberi jogi testületéhez idén csatlakozott Oroszország, Kína és Kuba is. Beválasztásuk ellen hevesen tiltakozott a UN Watch ENSZ-monitorozó szervezet, részletezve a rezsimek belföldi emberi jogi helyzetét, és negatív szavazási tendenciáikat az ENSZ emberi jogi határozatait illetően.

„Az Egyesült Államok újracsatlakozásának az az ára, hogy legitimitást kölcsönöz egy tanácsnak, ahol diktatúrák és más nem-demokráciák ma már a tagság 60 százalékát teszik ki, beleértve az emberi jogok olyan sorozatos megsértőit, mint Kína, Oroszország, Kuba és Pakisztán, akik mind megúszták az esetleges elítélő határozatokat, vizsgálatot”- reagált a döntésre Hillel Neuer, az UN Watch ügyvezető igazgatója.

“Amerikának minimum komoly reformokat kellene követelnie, eltávolítani a tanácsból a venezuelai Maduro rezsimhez hasonló zsarnokokat, elszámoltatni a diktátorokat az elnyomás miatt, és véget vetni a hírhedt, egyedül Izrael elítésére létrehozott visszatérő napirendi pontnak."

(Times of Israel/UN Watch/Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!