Mi a valódi tétje a Cameron–Merkel vitának?

„Az európaiak egyértelműen Junckert választották” – írta az Axel Springer médiacsoport elnöke, Mathias Döpfner az irányítása alá tartozó nagy példányszámú Bildben. Az érvelés alapja, hogy a volt luxemburgi miniszterelnököt az Európai Néppárt (EPP) jelölte a posztra, az EPP pedig megnyerte a választást, ezért a „szavazók arculcsapása lenne”, ha bárki más töltené be a posztot. (Az Európai Bizottság elnökét hivatalosan a 28 tagország állam- és kormányfőinek tanácsa választja meg.) Ugyanakkor éppen a Bildben jelent meg, hogy a német választók alig 7 százaléka tudta azt, hogy az EPP jelöltje Jean-Claude Juncker.
A másik tábor – amelyet David Cameron vezet – szerint azonban téves, sőt antidemokratikus a páneurópai választóközösség felhatalmazására hivatkozni, amikor ilyen valójában nem létezik. Az európai választásokat nemzeti szinten tartották, és Juncker neve sehol nem szerepelt a szavazólapon. Ha most ebben a döntésben a fiktív „európai népakarat” elve kerül ki győztesen, annak ellenére, hogy az uniós szerződés a nemzeti vezetőket ruházza fel ezzel a joggal, akkor a jövőben bármilyen más döntést ki lehet szervezni a nemzeti szintről. A brit miniszterelnök szerint ezért Juncker megválasztásának egyik következménye lehet Nagy-Britannia kilépése az Európai Unióból (a vitáról lásd keretes írásunkat).
A Financial Times szerkesztőségi cikke szerint a kérdésben az európai demokráciáról létező két nézet ütközik egymással. „Az egyik, különösen Németországban népszerű álláspont szerint Európa csak akkor válhat demokratikusabbá, ha növeljük az Európai Parlament jogkörét. A másik iskola viszont azt állítja, hogy az uniós parlament hatalmának kiterjesztése valójában éppen aláássa a demokráciát” – írja Gideon Rachman, aki magát az utóbbi álláspont hívének vallja.
A brit szerző úgy véli, hogy mesterségesen létre lehet ugyan hozni európai szinten is demokratikus intézményeket (választásokat, parlamentet és így tovább), de ettől még nem jön létre az „európai démosz”, az a nép, amely valóságos értelmet ad az intézményeknek. Jó példa erre az, hogy Junckert a „nép jelöltjének” állítják be, miközben a tényleges választópolgárok túlnyomó többsége soha nem is hallott arról, hogy ő lenne a vezetőjük.
Bár a választások után a különböző uniós vezetők sokat beszélnek arról, hogy „meg kell hallani a választók üzenetét”, ezzel olyan reformokat akarnak alátámasztani, amelyek még nagyobb hatalmat adnának a formális demokráciát képviselő intézményeknek. Az európai demokrácia erőltetése ezért az euró bevezetése előtti folyamatra emlékeztet. Akkor is az volt az érv, hogy előbb létre kell hozni a közös valutát, és ha megvalósul, akkor az egymástól nagyon eltérő európai gazdaságok elkezdenek „összecsiszolódni”. Az eurózóna évek óta tartó súlyos válsága ékesen jelzi ennek az optimista várakozásnak a kudarcát. Most az európai demokrácia melletti érvek ugyanilyen logikára épülnek: ha erősebb lesz az Európai Parlament (például a képviselők többsége választja meg a Európai Bizottság elnökét), akkor az összeurópai választók majd jobban magukénak érzik az intézményt, és ez erősíti az összetartozás érzését. A központosított demokrácia politikai kudarca azonban még súlyosabb következményekkel járhat, mint az eurózóna pénzügyi válsága.

Cameron kivezetné a briteket

David Cameron a múlt heti EU-csúcs egyik szünetében Angela Merkel német miniszterelnöknek fejtette ki, hogy Juncker megválasztása „annyira destabilizálja a kormányt, hogy az kénytelen lesz az EU kilépésről kiírandó referendumot előre hozni”. A konzervatív kormány korábban többször megígérte, hogy ha a jövő évi választások után is kormányon maradnak, akkor 2017-ben népszavazást írnak ki arról, hogy Nagy-Britannia az EU tagja maradjon-e vagy sem. Ennek a népszavazásnak az előrehozásával fenyegette meg most Európa vezetőit David Cameron, mivel a függetlenségpárti UKIP sikere alapján egyértelmű, hogy ha a népszavazást a közeljövőben tartanák meg, akkor a szavazók nagy valószínűséggel a kilépés mellett döntenének. A brit miniszterelnök a vacsora során François Hollande francia elnökkel is vitába szállt, aki szerint Marine Le Pen és pártjának sikeréből nem lehet arra következtetni, hogy a választók az EU mélyebb politikai integrációja ellen is döntöttek.
Bár több ország és maga Jean-Claude Juncker is zsarolásként értékelte David Cameron kijelentését, a brit miniszterelnök nincs elszigetelve a véleményével. Elsőként Orbán Viktor utalt rá, hogy nincs ínyére a néppárt jelöltje. Hasonló állásponton áll Hollandia, Dánia, Svédország és Olaszország is. Matteo Renzi olasz miniszterelnök vasárnap azt nyilatkozta, hogy Junckernek nincs többsége az EU-vezetők között, és jelölése az Európai Néppárt győzelme ellenére sem lehet automatikus. „Juncker csak egy a jelöltek között, nem pedig a jelölt” – nyilatkozta az olasz miniszterelnök.
Érdekes módon a múlt héten még Angela Merkel is inkább Cameron pártján állt a Juncker-kérdést illetően. A Spiegel beszámolója szerint Angela Merkel „puccsként” és „hadüzenetként” értékelte azt, hogy az EP Junckert akarja jelölni az Európai Bizottság élére. Az ominózus vacsorán Merkel arra emlékeztetett, hogy a lisszaboni szerződés csak annyit vár el, hogy „vegyék figyelembe” a választás eredményét, de nem teszi lehetővé, hogy az EP képviselői jelöljék az Európai Bizottság elnökét. „Az Európai Néppárt tagjaként én is támogattam Jean-Claude Junckert az Európai Bizottság élére, ezt nem felejtettem el. Tiszteletben kell tartanunk a [lisszaboni] szerződést. Egy szerződést nem lehet pártpolitikai megfontolások miatt semmissé tenni.” A hét végére a vele együtt kormányzó szociáldemokraták és a legnagyobb német médiumok befolyására Merkelnek visszakoznia kellett, és Juncker jelölése mellett tette le a voksát. A dolog azonban még továbbra sem lefutott, Franciaország például egy saját jelöltet látna szívesen az Európai Bizottság élén, Pierre Moscovici gazdasági miniszter személyében, míg más elképzelések szerint a szocialista Martin Schulz és Juncker egyfajta „tandemben” vezetnék a Bizottságot. (Lukács András, London)