Videó: Százezer halott ukrán katonáról beszélt Von der Leyen, utólag változtattak az üzenetén
Videó: Százezer halott ukrán katonáról beszélt Von der Leyen, utólag változtattak az üzenetén

Illusztráció.( Forrás: Shutterstock/PuzzlePix)

2022. 12. 01.
Az Európai Bizottság elnöke videóüzenetében arról beszélt, hogy milyen szörnyűségek történtek az orosz-ukrán háború során. Von der Leyen információi szerint 20 ezer civil és több mint 100 ezer ukrán katona vesztette életét mostanáig a katonai konfliktus miatt.

 

A beszédet azóta megvágták, miután az ukrán hadvezetés kifogásolta, hogy Von der Leyen a halott katonák számát elmondta a videóban, ami titkos információ volt.

Nem tudjuk megerősíteni ezt a számot. Hangsúlyozzuk, hogy az ukrán haderő veszteségeire vonatkozó adatok titkosítottak”

- nyilatkozta az ukrán hadsereg szóvivője.

Ezt erősítette meg az ukrán elnöki hivatal szóvivője is, aki szerint a haderő veszteségeivel kapcsolatos információk bizalmas adatnak minősülnek, ezért csak a vezérkari főnök, a védelmi miniszter vagy az elnök hozhatja ezeket nyilvánosságra.

A Bizottság szóvivőhelyettese köszönetet mondott a Twitteren azért, hogy jelezték számukra a “pontatlanságot” az adattal kapcsolatban, és arra hivatkozott, hogy a százezres ukrán veszteség “külső forrásokból” származott, és becslésen alapult, ráadásul a százezres számnak nem csak a halottakra, hanem a halottakra és a sebesültekre kellett volna vonatkoznia a Bizottság elnökének a beszédében.

Von der Leyen ígéretet tett a videóban arra, hogy az Európai Unió a Nemzetközi Büntetőbírósággal együttműködve azon fognak dolgozni, hogy Oroszországot számon lehessen kérni “a szörnyű bűntettei” miatt.

Ahogy arról beszámoltunk, Dmitrij Medvegyev a Twitteren reagált Von der Leyen módosított üzenetére.

A volt orosz elnök kritizálta az Európai Bizottság elnökét, mert szerinte valójában az USA utasította rendre Von der Leyent, és tulajdonképpen már nincs is EU, “csak egy 51. szövetségi állam”.

(Newsweek / Hetek)

25 éve együtt - A Hetek jubileumi előfizetői akciójában a fődíj egy Toyota Aygo X személyautó. Részletek a hetilapban és a hetek.hu/elofizetes oldalon.

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!