Új vallások kialakulásához vezethet a földönkívüli élet felfedezése Obama szerint
A volt elnök úgy látja, az idegenek egyesíthetik az emberiséget
Új vallások kialakulásához vezethet a földönkívüli élet felfedezése Obama szerint

Forrás: Shutterstock/PuzzlePix

2021. 06. 07.
Barack Obama volt amerikai elnök a New York Times újságírójával folytatott beszélgetése során kijelentette, más bolygókon idegen élet felfedezése véleménye szerint új vallások kialakulásához is vezethet, azonban politikáján mit sem változtatna. Az interjú apropója a hamarosan nyilvánosságra kerülő amerikai UFO-akták voltak.

Ahogy arról már korábban beszámoltunk a demokrata exelnök számos világűrrel és idegen életformákkal kapcsolatos érdekes megjegyzést tett a múltban, és úgytűnik, ez az Ezra Kleinnel, a the New York Times újságírójával folytatott beszélgetése során is folytatódott. Obama szerint ugyanis, amennyiben az univerzumban máshol is felfedezzük, hogy van élet, az paradigmaváltáshoz és új vallások kialakulásához vezet majd.

A volt elnök szerint azonban az politikáján nem változtatna, hiszen annak egésze azon alapul, hogy mi is

"apró organimusok vagyunk ezen a kis űrben úszó pöttyön". 

"De kétségtelen, azonnali vitákat szítana azzal kapcsolatban, hogy sokkal több pénzt kell kiadnunk fegyverrendszerekre, hogy megvédjük magunkat...

Új vallások és érvrendszerek bukkannának fel. ”

Hozzátette, az emberi lények jók abban, hogy érveket gyártsanak egymás számára.

Obama az interjúban azt is hozzátette, ha egy idegen faj kapcsolatba lépne velünk, az egyesíthetné az embereket a világ minden táján.

Billy Graham: az idegen élet felfedezése sem változtatja meg hitünket az evangéliumban

A témában a számos elnök tanácsadójaként működő keresztény evangélista, Billy Graham 1988-ban kijelentette: "semmi sem változtathatja meg alapvető hitünket az evangéliumban, még az sem, ha életet fedeznénk fel más bolygókon."

"A Bibliánk egyértelműen erre a bolygóra készült, ami az ember bűnének sajátos problémájával küzd"

- írta az evangélista. „Nem része a Biblia üzenetének, hogy tájékoztasson minket arról, amit Isten máshol tesz. Üzenete a földlakókra, származásukra, létezésük okára, nyomorúságuk okára és az elesett faj megváltási tervére vonatkozik."

Graham szerint, ha van is élet más bolygókon, akkor vagy nem érinti azokat a bűn problémája, vagy ha igen, Isten kielégítő rendelkezéseket biztosított a számukra is, ahogy az ember számára. 

A Hetek pénteken megjelenő számában részletesen elemezzük az amerikai szenátus számára készült “UFO-jelentés” megállapításainak lehetséges politikai, védelmi és spirituális következményeit.

(CBN/Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!