Szenzációs lelet Erdélyben: egy római kori aranyérme bizonyítja, hogy létezett a kitaláltnak hitt harmadik századi császár
Szenzációs lelet Erdélyben: egy római kori aranyérme bizonyítja, hogy létezett a kitaláltnak hitt harmadik századi császár

forrás: Youtube/BBC News

2022. 11. 25.
Tudósok egy Erdélyben talált ókori aranyérme segítségével bebizonyították, hogy valóban élt az eddig kitaláltnak hitt harmadik századi római császár, Sponsianus - olvasható csütörtökön a BBC brit műsorszolgáltató honlapján.

A Sponsianus nevét és képmását viselő érmét néhány másikkal együtt több mint háromszáz éve fedezték fel a mai Erdélyben, amelynek a nyugati és déli része az i. sz. II. és III. században a Dacia nevű római tartományhoz tartozott. Miután hamisítványnak vélték, az érmét egy múzeum szekrényébe zárták.

A tudósok most azt mondják, az érmén mikroszkóp segítségével felfedezhető karcolások azt bizonyítják, hogy kétezer évvel ezelőtt forgalomban volt. A kutatást vezető Paul Pearson professzor, a londoni University College tanára azt mondta a BBC-nek, hogy valósággal megdöbbentette a felfedezés.

Valójában egy császárt találtunk.

A szakértők eddig kitalált személynek hitték, és kiírták a történelemből

- mondta a professzor. "Úgy véljük azonban, hogy valós személy volt, és szerepet játszott a történelemben".

Az érme, amely körül a kutatás folyt, egy kisebb kincslelet része volt, amelyet 1713-ban fedeztek fel. A 19. század közepéig eredeti római érmének hitték, majd az egyszerű kialakítása miatt feltételezték, hogy korabeli hamisítók műve.

A végső csapást Sponsianus pénzére Henry Cohen, a Francia Nemzeti Könyvtár (BNF) vezető érmeszakértője mérte, aki szerint ezek a római érmék nemcsak újkori hamisítványok, de szegényesen kidolgozottak és "nevetségesen megtervezettek". Más szakértők is egyetértettek ezzel, és Sponsianus mindmáig kikerült a szakirodalomból.

Pearson professzor viszont, aki a római birodalom történetéről szóló könyvéhez folytatott kutatása közben látta az érméről készült fényképeket, feltételezte, hogy az érmén lévő karcolások arról tanúskodnak, hogy valamikor forgalomban volt. Kapcsolatba lépett a Glasgów-i Egyetem gondozásában működő Hunterian Múzeummal, ahol az érmét egy szekrényben őrizték az eredeti kincsből származó másik hárommal együtt, és kérte, hogy kutatásokat folytathasson az ottani kollégákkal.

A kutatók nagy felbontású mikroszkóppal megvizsgálták a négy érmét, és megerősítették a PLOS One című tudományos folyóiratban megjelent írásukban, hogy valóban vannak karcolások az érmén, és azok megfelelnek annak a mozgásnak, amelynek az érmék az erszényben voltak kitéve.

Egy vegyi elemzés segítségével sikerült bebizonyítani azt is, hogy az érmék több száz évig voltak a földben

- mondta Jesper Ericsson, a múzeum numizmatikai kurátora, aki együttműködött Pearson professzorral a kutatásban.

A kutatók feltételezik, hogy Sponsianus katonai parancsok volt, aki megkoronáztatta magát a távoli tartomány, Dacia császárának. Régészeti kutatások megállapították, hogy 260 táján Dacia el volt vágva a Római Birodalom többi részétől. Járványok és polgárháború miatt széttöredezett a birodalom.

Ellenségektől körülvéve és Rómától elvágva, Sponsianus feltehetően a káosz és a polgárháború idején magához vonta a legfelsőbb parancsnokságot, és védelmezte Dacia katonáit és polgári lakosságát, amíg helyre nem állt a rend, és Aurelianus császár uralkodása alatt a római légiók és a közigazgatás ki nem vonult a tartományból - vélekedik Jesper Ericsson.

"A mi értelmezésünk szerint az ő feladata volt az ellenőrzés fenntartása a katonaság és a polgári lakosság védelme felett, mert körül voltak kerítve és teljesen el voltak vágva (Rómától)"

- mondta. "A provincia működő gazdasága érdekében úgy döntöttek, hogy saját pénzt veretnek".

Ez az elmélet adhat magyarázatot arra, miért különböznek a vizsgált érmék a Rómában szokásos pénzektől.

"A polgárháború miatt nemigen tudták, éppen ki volt a császár" - mondta Pearson, aki szerint a tényleges római hatalom híján szükség volt legfelsőbb katonai parancsnokra, Sponsianus pedig átvette a parancsokságot, amikor kellett.

Miután a kutatók megállapították, hogy az érmék hitelesek, s felfedezték az elveszettnek hitt római császárt, értesítették az erdélyi Nagyszebenben működő Brukenthal múzeum kutatóit is, ahol szintén őriznek egy Sponsianus-érmét. Az érme Samuel von Brukenthal bárónak, Erdély kormányzójának, a múzeum alapítójának a hagyatékában szerepelt. A báró halála óráján is az érmét tanulmányozta, és a szájhagyomány szerint az utolsó cselekedete az volt, hogy lejegyezte: "eredeti".

A többi tudóshoz hasonlóan a Brukenthal múzeum kutatói is hamisítványnak tartották az érmét, de megváltoztatták a véleményüket a brit kutatások eredménye láttán.

A felfedezés nagy jelentőséggel bír Erdély és Románia történelme kapcsán, de általában az európai történelem szempontjából is Alexandru Constantin Chituta, a Brukenthal Nemzeti Múzeum ügyvezető igazgatója szerint. "Ha ezeket az eredményeket a tudományos közösség elfogadja, újabb fontos személyiség szerepel majd a történelmünkben" - jelentette ki.

Az érmék jelenleg a glasgów-i Hunterian Múzeum kiállításán tekinthetők meg.

(MTI/Hetek)

25 éve együtt - A Hetek jubileumi előfizetői akciójában a fődíj egy Toyota Aygo X személyautó. Részletek a hetilapban és a hetek.hu/elofizetes oldalon.

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!