Orbán belengette: újabb szigorítások jöhetnek
Húsvétig a tervek szerint két és fél millió embert oltanának be
Orbán belengette: újabb szigorítások jöhetnek

Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

2021. 02. 26.
A kormányfő mindenkit arra kért pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában, hogy regisztráljon a koronavírus elleni vakcináért. Így húsvétra az összes jelentkező megkaphatja az első adagját, és ezzel pedig Magyarországon lesz messze a legmagasabb az átoltottság az unióban - tette hozzá.

Lehet, hogy további szigorítások lesznek

A határoknál mindenképpen szigorításokra van szükség a járvány erőteljes felfutása miatt - mondta a miniszterelnök.

 „Nagyon fegyelmezetten fenn kell tartani a korlátozásokat. Vannak javaslatok, miszerint lehetnek még szigorítások”

 – mondta a kormányfő. A határokon mindenképpen szigorítani kell, így nagyon szigorú utazási szabályok kellenek. „Az Európán kívüli üzleti utazásokat radikálisan csökkenteni kell” – tette hozzá.

A kormányfő hangsúlyozta: szigorú utazási szabályokra van szükség. Ahogy fogalmazott, még az üzletembereknek is meg kell érteniük, hogy a járvány gyors terjedését előidéző vírusmutánsok miatt az Európán kívüli, akár üzleti célú utazásokat is radikálisan korlátozni kell.

Hozzátette: sokan készülnek a jelenlegi helyzetben olcsóbban elérhető egzotikus utazásokra, holott éppen Afrikából hozhatók be a fertőzőbb vírusváltozatok.

Drasztikusan emelkedhet a fertőzöttek száma a következő hetekben

Orbán Viktor arról is beszámolt, hogy az operatív törzs péntek reggeli ülésén emelt szintű készültséget rendelt el a kórházakban, amelynek során a vezénylési listát is át kell tekinteni. Azt mondta, vissza kell hozni azt a készültségi fokot, amelyet áprilisban vagy novemberben alkalmaztak az intézményekben.

A következő két-három hétben várhatóan drasztikusan nőni fog a fertőzöttek száma - erősítette meg a kormányfő -, így az egészségügy terhelése is.

Közölte ugyanakkor: mivel az oltást alapvetően a háziorvosokra alapozzák, így azok beadására lesz elegendő ember.

Húsvétig 2,5 millió embert oltanának be

2,5 millió ember regisztrált eddig, és húsvétra az összes regisztrált meg fogja kapni legalább az első oltását.

Orbán Viktor elmondta, hogy egyrészt mivel

van vakcina, ezért lehet gondolkozni a nyitásról, de közben átmenetileg egy felfutó szakaszba is beléptünk.

A kormányfő megjegyezte: bölcs volt az emberi erőforrások minisztere, Kásler Miklós, amikor korábban nem engedte, hogy a kórházak visszatérjenek a normál működéshez. Így most bekapcsolódhatnak a járvány elleni küzdelembe azok, akik nem vesznek részt a normál ellátásban.

A Moderna vakcina teljes, lehetséges kontingensének le nem kötéséről szóló sajtóhírre úgy reagált: "lekötésben jók vagyunk", 17 millió vakcina van lekötve. Az unió által rendelt készítmények azonban az előrejelzettnél is lassabban érkeznek, így orosz vagy kínai vakcina nélkül nem lenne mivel oltani.

A védekezés irányítói - így ő maga is - azonban hamarosan hozzájuthatnak a kínai oltáshoz.

A miniszterelnök felelőtlenségnek nevezte egyes politikai szereplők viselkedését és azt mondta:

a baloldal oltásellenes, álhíreket gyárt, bizonytalanságot szít és le akarja beszélni az embereket arról, hogy beoltassák magukat, holott ez az egyetlen esély.

A miniszterelnök kérdést kapott az Európai Bizottság esetleges kötelezettségszegési eljárásairól a határok bizonyos fokú lezárása miatt. Úgy fogalmazott: mindenki aggódik, hogy megbénulhat az európai gazdaság az áruszállítás korlátozása miatt, ezért próbálják azt visszaszorítani, de jelenleg olyan nagy a baj, hogy nincs itt az ideje egymás felelősségre vonásának.

Minden országnak magát kell megvédenie, közben pedig fenn kell tartania a gazdasága működtetéséhez szükséges kellő áruáramlást

- tette hozzá.

Kijelentette azt is: inkább védi az Európai Bizottságot, bár lehetne akár "fenéken billenteni" is, amiért olcsóbban próbált vakcinát szerezni, így időt vesztett. A bírálat szerinte "eső után köpönyeg", a testületet a beszerzésben támogatni kell, ugyanakkor több lábon is kell állni.

A magyar stratégia két lábon áll, a vakcinaengedélyezési jog nemzeti hatáskörben is megvan, és Magyarország él is ezzel.

A miniszterelnök az oltási programot meglehetősen jól szervezettnek ítélte, ami sikeresen halad. Hozzátette: jelenleg több ember lehetne beoltható egyszerre, mint amennyi oltóanyag rendelkezésre áll.

(Hetek/MTI)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!