Negyven éve nem volt rá példa: több a házasság Magyarországon, mint a válás
Ötezerrel többen kötöttek szövetséget egymással, mint akik felbontották azt
Negyven éve nem volt rá példa: több a házasság Magyarországon, mint a válás

Fotó: Shutterstock / PuzzlePix

2020. 10. 28.
Átlagosan harminc éves korunkban házasodunk és tavaly ötezerrel több kapcsolatot hoztunk létre, mint felbontottunk, és a válások számának csökkenése mellett halálesetből is kevesebb volt, derül ki a Központi Statisztikai Hivatal 2019. évi Demográfiai évkönyvéből.

Mint írták, az évkönyv nemzetközi adatai lehetőséget nyújtanak az országok közötti összehasonlításokra. A főbb demográfiai mutatókat interaktív grafikonok, térképek, korfák is szemléltetik - tették hozzá.

Az évkönyv adatai szerint 2020. január 1-jén 9 millió 770 ezren éltek Magyarországon, héttizedük városban. Ebből 92,5 ezren még nem töltötték be első évüket, a legalább 90 évesek száma pedig 65,2 ezer volt.

2019-ben több mint 65 ezer házasságot kötöttek, a házasságok mérlege négy évtized után először volt pozitív, mivel közel 5 ezerrel több új jött létre, mint ahány megszűnt.

A tavaly házasságra lépett párok közel háromnegyede első alkalommal mondta ki a boldogító igent. A nők átlagosan harmincévesen (30,1), a férfiak pedig 32-33 évesen (32,8) évesen házasodtak először - ismertette a hivatal.

Az évkönyvből az is kiderül, hogy Magyarországon tavaly 46 ezer kisfiú és 43,2 ezer kislány látta meg a napvilágot. Naponta átlagosan 244-en születtek, január 1-jén 162-en, december 24-én pedig 178-an. Az újszülöttek négyötöde első vagy második gyermek.

Az évkönyvben megjelent adatok alapján 2019-ben két év után ismét százharmincezer alá csökkent a halálozások száma Magyarországon. Az elhunytak átlagéletkora 74,4 év volt. Az életkilátásokban továbbra is a nők helyzete kedvezőbb: a 60 éves férfiak még további 17,6, az ugyanilyen korú nők további 22 év élettartamra számíthatnak - fűzték hozzá a közleményben.

(MTI/Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!