Megszüntette a bíróság Joób Márton letartóztatását
Hat hónap után hazatérhet családjához, de háziőrizetben marad
Megszüntette a bíróság Joób Márton letartóztatását

Forrás: Shutterstock/PuzzlePix

2021. 01. 28.
Megszüntette a Kecskeméti Járásbíróság nyomozási bírája Joób Márton (Összefogás Szegedért) önkormányzati képviselő letartóztatását, és összesen hat hónapra elrendelte a politikus bűnügyi felügyeletét. A 11 gyermekes családapa hazatérhet családjához, de háziőrizetben marad.

A Kecskeméti Törvényszék szerdai közleményében emlékeztettek: a megalapozott gyanú szerint a gyanúsítottak 2013 és 2017 között egy olyan bűnszervezetet működtettek, amelynek célja az volt, hogy egy szórólapterjesztéssel foglalkozó gazdasági társaság kijátssza az áfafizetési kötelezettségét. Ennek érdekében az egyik férfihez köthető cég fiktív számlákat fogadott be olyan cégektől, amelyek kizárólag ezek kiállítására jöttek létre, ténylegesen szórólapterjesztést nem végeztek. A fiktív számlákat kiállító társaságok további alvállalkozókat vettek igénybe, amelyek vagy nem tettek áfabevallást, vagy a bevallott adót nem fizették meg.

A gyanú szerint a tevékenység leplezése érdekében a fiktív számlákat kiegyenlítették, de a számlakibocsátásért járó jutalékok levonása után maradó pénzt visszajuttatták a szegedi cég vezetőjéhez. A gyanú szerint a bűnszervezetben közreműködő gazdasági társaságok a költségvetésnek több száz millió forintos vagyoni hátrányt okoztak.

A járásbíróság a bűnszervezet működtetésével gyanúsított férfiak letartóztatását tavaly július 30-án rendelte el egy hónapra, majd azt múlt év augusztusában és novemberében is meghosszabbította.

A bíróság három gyanúsított esetében a letartóztatás további meghosszabbításáról döntött, két gyanúsítottnál azonban - az ügyészi indítvánnyal egyezően - megszüntette a gyanúsítottak letartóztatását, és

május 27-ig velük szemben bűnügyi felügyeletet rendelt el azzal, hogy a lakóhelyüket nem hagyhatják el és mozgásukat nyomkövető technikai eszközzel kell ellenőrizni.

Az MTI információi szerint az egyik gyanúsított, akinek a bűnügyi felügyeletét elrendelte a bíróság, Joób Márton önkormányzati képviselő. A politikus lényegében elismerte a terhére rótt bűncselekmények elkövetését, és

az okozott vagyoni hátrány megtérítése érdekében jelentős összeget befizetett a Nemzeti Adó- és Vámhivatal letéti számlájára.

A politikus tavaly októberben lemondott család-, szociális és sportért felelős tanácsnoki tisztségéről és a Szegedi Sport és Fürdők Kft.-ben betöltött felügyelőbizottsági tagságáról. A letartóztatás és a lemondása közötti időszakra a tanácsnoki tisztségért őt megillető tiszteletdíjat a Szegedi Újszülött Életmentő Szolgálat Alapítvány javára ajánlotta fel.

Hazatérését követően Joób Márton a Blikknek mesélt az elmúlt 6 hónapról és a családjával való találkozásról.

(MTI/Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!