Lemondott a holland kormány a családtámogatási botrány miatt
Több száz családot kezeltek évekig adócsalóként, megvonva tőlük a gyermekgondozási díjat
Lemondott a holland kormány a családtámogatási botrány miatt

Forrás: Shutterstock/PuzzlePix

2021. 01. 15.
A Mark Rutte kormányfő vezette holland koalíciós kormány bejelentette lemondását a hónapok óta nagy port kavaró családtámogatási botrány miatt. Rutte és miniszterei március 17-ig, a parlamenti választások napjáig ügyvivői minőségben látják el feladataikat - jelentette be a kormány a miniszteri tanács pénteki ülését követően.

2012-től kezdődően több száz család került súlyos anyagi helyzetbe, miután a holland adóhatóság csalóként kezelte őket, és megvonta tőlük a gyermekgondozási támogatást, valamint számos esetben több ezer euró visszafizetésére kötelezte az érintetteket.

Ez legtöbbször olyan családoknál fordult elő, ahol a szülőknek kettős állampolgársága volt.

A nemzeti ombudsman és a holland parlament vizsgálóbizottságra is arra a következtetésre jutott, hogy az adóhatóság megsértette a jogállamiságot, figyelmen kívül hagyta a gyermekjogokat, és több családot lehetetlenített el anyagilag.

"A vizsgálóbizottság szerint a jelenlegi harmadik, továbbá a korábbi Rutte vezette kormányok is felelősek az ártatlan családoknak okozott megpróbáltatásokért"

- írja a helyi sajtó.

Az adóhatóság visszaéléseinek áldozatává vált szülők egy csoportja kedden öt hivatalban lévő és egy volt miniszter ellen indított bírósági kereset, súlyos gondatlansággal és hivatali bűncselekménnyel vádolva őket.

A kormány lemondásához az is hozzájárult, hogy csütörtökön lemondott Lodewijk Asscher a holland Munkáspárt vezetője, aki a korábbi Rutte-kormányok idején szociális ügyekkel foglalkozó miniszter volt.

A harmadik Rutte-kormány 2017 októbere óta van hatalmon, koalícióban a Kereszténydemokrata Tömörülés (CDA), a 66-os Demokraták (D66), és a Keresztény Unió (CU) pártokkal. A felmérések szerint a következő márciusi választások is a Rutte vezette konzervatív-liberális Néppárt a Szabadságért és Demokráciáért nyeri meg.

(MTI/Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!