"Kicsit sírtam a döntő után" - Kapás Boglárka negyedik lett 200 méter pillangón
"Kicsit sírtam a döntő után" - Kapás Boglárka negyedik lett 200 méter pillangón

Fotó: MTI/Kovács Tamás

2021. 07. 29.
A világ- és Európa-bajnok Kapás Boglárka negyedik lett a 200 méter pillangó csütörtöki döntőjében a tokiói olimpia úszóversenyén.

Az UTE 28 éves versenyzője szokásához híven a táv első felében még a középmezőnyben tempózott, majd a második 100-on ritmust váltott és egyre feljebb tört. A végül olimpiai csúccsal diadalmaskodó kínai Csang Jü-fejt nem volt esélye befogni, de a többi riválisát egyre jobban megközelítette, végül azonban két amerikai ellenfelét sem érte utol, így 2:06.53 perces idejével negyedikként csapott a célba.

"Kicsit sírtam a döntő után. Nagyon csodálkozom, hogy ezzel az idővel ilyen messze voltam a dobogótól. Nem vigasztal, hogy közel jártam az egyéni csúcsomhoz, mert azt reméltem, be tudok menni 2:06 alá. Az viszont vigasztal, hogy teljesen kiúsztam magam"

- értékelt Kapás, aki éremért jött Tokióba.

A Rióban 800 méter gyorson bronzérmes sportoló mindössze három századdal maradt el az egyéni csúcsától.

(MTI/Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!