Illegális kínai „rendőrőrsök” Budapesten?
Reagált a rendőrség a Heteknek
Illegális kínai „rendőrőrsök” Budapesten?

Illusztráció.( Forrás: Shutterstock/PuzzlePix)

2022. 12. 06.
Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) tájékoztatást adott a Heteknek azzal kapcsolatban, hogy valóban vannak-e illegális kínai „rendőrőrsök” Budapesten, melyekből megfigyelik a Magyarországon élő kínai állampolgárokat.

Ahogy arról beszámoltunk, egy spanyol emberi jogi szervezet jelentése szerint világszerte több mint száz olyan illegális kínai "rendőrőrs" és "közbiztonsági iroda" működik, melyeknek a feladata a külföldön élő kínai állampolgárok megfigyelése és a Kínába történő hazatérésük kikényszerítése.

Olaszországban például Kínával kötött kétoldalú megállapodás ad jogalapot kínai közbiztonsági irodák létrehozására, és a helyi hatóságok együtt is szoktak járőrözni kínai rendőrökkel.

Az Országos Rendőr-főkapitányság arról tájékoztatta lapunkat, hogy hazánknak nincs kétoldalú rendészeti megállapodása Kínával, és a magyar rendőrök sem hajtanak végre közös feladatokat a kínai rendfenntartókkal.

Az ORFK emellett azt is cáfolta, miszerint a spanyol szervezet jelentés szerint Magyarországon, Budapesten működik két illegális kínai "rendőrőrs":

"Magyarország területén kínai rendőrőrsök, illetve 'közbiztonsági irodák' nem működnek".

(Hetek)

25 éve együtt - A Hetek jubileumi előfizetői akciójában a fődíj egy Toyota Aygo X személyautó. Részletek a hetilapban és a hetek.hu/elofizetes oldalon.

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!