Kennedy a CBN Newsnak elmondta, hogy „gyülekezetben nőtt fel”, élete során mégis komoly küzdelmei voltak a függőséggel, illetve a férfiak iránti vonzalommal. Elmondta, hogy bár a mai napig kell harcolnia a bűn ellen, mégis Isten az, aki erőt ad neki a megpróbáltatások közepette.
Sokan próbálják elhallgattatni közös értékeinket, ne hagyjuk! Kérjük, támogassa a munkánkat: hetek.hu/tamogatas
„Gyerekként keresztény értékeket neveltek belénk” – emlékezett vissza gyerekkorára, s mint elmondta: „Elhagytam azokat, ahogy haladtam előre az életemben, a 20-as és 30-as éveimben, és egy jókora részét az életemnek súlyos alkoholfüggőségben töltöttem.”
Néhány évvel ezelőtt azonban valami megváltozott. Kennedy elmondta, hogy nővére ösztönözte arra, hogy csatlakozzon egy bibliaiolvasó csoporthoz, amitől először vonakodott, de végül úgy döntött, ad neki egy esélyt és csatlakozott. „Soha nem tanulmányoztam Isten Igéjét” – mondta Kennedy.
„Életem nagy részében alig jártam gyülekezetbe, de azért kereszténynek neveztem magam.”
Annak ellenére, hogy meleg életmódot folytatott, Kennedy-ben nem alakult ki negatív vélemény vagy ellenérzés a hit kapcsán, továbbra is nyitott maradt. Sőt, időnként megpróbálta ötvözni a keresztény és a meleg életmódot, de ez mindig akadályba ütközött.
„Amikor rájöttem, hogy a saját nememhez vonzódom, sok éven át próbáltam összeegyeztetni a kettőt. Próbáltam összehangolni a kettőt, hogy megőrizhessem a hitemet és az életmódomat, ami olyasmi, amin tudtam, hogy képtelen vagyok változtatni – már ami a férfiak iránti vonzalmamat illeti.” Hozzátette: „Ez sok éven át nagy küzdelmet jelentett az életemben, és... visszagondolva, valószínűleg ez volt az oka annak, hogy nem jártam sokat gyülekezetbe, és nem igazán kerestem a hitemet azokban a viharos években.”
De amikor három évvel ezelőtt a nővére meghívta őt abba a bizonyos bibliaolvasó csoportba Atlantában, valami teljesen megváltozott. A férficsoportban Kennedy először tanulmányozta igazán és behatóan Isten Szavát. A többiek társaságában sokkal jobban el tudott merülni a Szentírásban, mint a korábban.
„Ott indult el a változás”
– mondta Kennedy. „Elkezdtem bűnösnek érezni magam. Életemben először – és hiszem, hogy (…) a Szentlélek akkor elkezdett bennem munkálkodni, amikor ténylegesen Isten Szavát tanulmányoztam – bűnösnek éreztem magam.” Ez a felismerés pedig világossá tette számára, hogy mit csinált rosszul, és az idő előrehaladtával a bibliai igazságok és a helyes erkölcsi mérce kezdett élete középpontjába kerülni.
„Ekkor kezdett igazán ütközni egymással az azonos neműek iránti vonzalmam és a hitem, és ekkor kezdtem rájönni, hogy változtatnom kell (a dolgokon)” – magyarázta Kennedy, s megjegyezte, hogy bár addigra már szakított a korábbi, kicsapongó életmóddal, továbbra is bűnben élt. „Még mindig (homoszexuális) kapcsolatban éltem – fizikai, szexuális kapcsolatban, és rájöttem, hogy változnom kell, hogy nem folytathatom tovább Krisztus követését, a szívemben Krisztussal (úgy, hogy) fizikai kapcsolatban élek (férfiakkal).” Hozzátette: „Nem tudtam megváltoztatni az azonos neműek iránti vonzalmamat, de megváltoztathattam, hogyan állok ehhez, és rájöttem, hogy Isten engem a cölibátusra hív.”
„(Persze) ilyen esetben még a keresztények is azt mondják, hogy: Hát, ez igazságtalan. Isten teremtette ezt az embert, és ő nem tehet arról, hogy kihez vonzódik, és akkor... nem házasodhat meg (ha nem vonzódik a másik nem iránt), nem lehet fizikai kapcsolata, nem érintheti meg azt, akit szeret” – fogalmazott Kennedy. „Nos, én erre azt mondom: egész életem során átéltem ezt, szóval tudom, milyen érzés. Beszélhetek erről, mert átéltem. De az élet nem igazságos. Senki sem mondta, hogy a keresztény élet könnyű lesz.”
Bár Kennedy még mindig küzd a bűnnel, így az azonos neműek iránti vonzalommal, azt mondta, hogy a Szentlélek erőt adott neki, hogy „küzdjön ezek ellen a bűnös vágyak ellen”.
„Ezért is szeretem Istent jobban, mint a világi gyönyöröket. Isten itt ad békét. (És) ezekben a megpróbáltatásokban… az Ő szeretete még fontosabbá válik.”
(CBN)
hetilap
hetilap
hetilap
hetilap