Előválasztási mutatvány: baloldali program, jobboldali jelölt
Eufória és csalódottság az ellenzéki táborban
Előválasztási mutatvány: baloldali program, jobboldali jelölt

Forrás: Facebook/Dobrev Klára

2021. 10. 18.
Lezárult a nagy, októberi előválasztási forradalom, amely alapos felfordulást okozott a hazai közéletben – egyelőre leginkább az ellenzéki oldalon. Az utcai sátrakat most lebontják, a molinókat összetekerik. A következő feladat az érintettek számára az lesz, hogy a választók határozott üzenetét politikai alku formájában rögzítsék.

Ez egy véleménycikk.

Mintegy 900 ezer ember vett részt az előválasztáson úgy, hogy legalább az egyik fordulójában leadta szavazatát. Függetlenül attól, hogy az eredménnyel elégedett-e vagy sem, ők nagy valószínűséggel részt vesznek majd jövő áprilisban is a parlamenti választáson. Bár vasárnap este hallottunk olyan beszédet, ami ebből a kétségtelenül jelentős érdeklődésből már biztos kétharmados ellenzéki győzelmet vizionált, ezt nyugodtan tekinthetjük még az eufória hangjának.

Ugyanakkor a másik oldalról sem reális a reflexszerű legyintés, mondván, ami történt, az csupán a „show” vagy a „paktum” része. 

Azok az elemzők közelebb járhatnak a valósághoz, akik szerint korai még 2022, az esetleges kormányváltás szempontjából értékelni az ellenzéki előválasztást, de a kampány biztos, hogy nem úgy fog folytatódni, ahogyan azt szeptember végén egyik illetve a másik oldalon elképzelték.

Márki-Zay Péter előválasztási menetelése azt bizonyította, hogy Magyarországon az emberek többsége elutasítja a posztkommunista baloldalt, akkor is, ha az liberális és zöld segédcsapatokkal együtt szeretne visszatérni a hatalomba.

Sokan nem feltétlenül tekintik magukat konzervatívnak, de értékválasztásban inkább jobboldali szempontokat vesznek figyelembe. Egy – ma még nehezen számszerűsíthető – részük azonban nem tud azonosulni a 2010 óta kormányzó miniszterelnökkel sem. 

Ebből a felismerésből fakadt már a Jobbik néppártosítása is, ám kiderült, hogy az egykori radikális, antiszemita, cigánygyűlölő párt kimosdatása nem hozott elegendő plusz szavazatot az ellenzéki konyhára. Így akár logikusnak is mondható, hogy a szabadon maradt teret

egy jobboldaliként fellépő, de üzenetében inkább az ellenzéki média mainstreambe illeszkedő jelölt töltötte be. 

Márki-Zay Péter kétségtelen érdeme, hogy minden riválisát helyére tette. Megmutatta, hogy a Fekete-Győr András féle Momentum önálló pártként a parlamentbe jutást sem biztos, hogy meg tudná ugorni. A parizeres, zsákkrumplis Jakab Péter sem lett új Dózsa György. A fővárost inkább a közösségi médiából kormányozni akaró főpolgármester könnyedén elengedte a „legyőzöm Orbánt” plakátszólamot.

Végül pedig a legszívósabb rivális, a valódi ambícióval rendelkező Dobrev Klára is beleütközött az üvegplafonba, amit nem csupán családi háttere, hanem markánsan szocialista programja is jelentett a számára.

Mindebből azonban nem következik az, hogy az ellenzék Márki-Zay vezetésével egy „megtisztult” erőként jobbról próbálná meg leváltani a kormányt.

Ellenkezőleg: a hódmezővásárhelyi polgármester előválasztási győzelme másnapján sietve biztosított mindenkit, hogy

„olyan közös programot fog végrehajtani, amelyben a baloldali programelemek és a zöld elemek, sőt a liberálisoknak kedves, fontos pontok is megvannak”.

A Hit Rádiónak nyilatkozva azt is elmondta, hogy szekuláris államot szeretne, „ahol mindenkinek azonos jogai vannak, például a melegházasság és az abortusz esetében.”

A kezdeményezés most mindenesetre átkerült a kihívók oldalára. Az ellenfél a színpadra lépett, és erre előbb-utóbb a miniszterelnöknek is reagálnia kell, vélhetően már október 23-án. A Hetek mindenesetre, ahogy eddig is, ott lesz a nemzeti ünnep legfontosabb helyszínein, és tudósításban számol be az eseményekről.

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!