Az év emberének választotta Zelenszkijt a Financial Times
Az év emberének választotta Zelenszkijt a Financial Times

Forrás: Shutterstock/PuzzlePix

2022. 12. 05.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt választotta az év emberévé a Financial Times - jelentette be a lap szerkesztősége hétfőn.

A londoni üzleti napilap online kiadásában megjelent indoklás szerint Zelenszkij az ukrán nép által az orosz agresszió elleni harcban tanúsított bátorság és ellenállás megtestesítőjévé, az önkényuralom elleni szélesebb, globális küzdelemben - amely meghatározhatja az egész XXI. század irányvonalát - a liberális demokrácia zászlóvivőjévé vált.

A Financial Times szerint az ukrán hadsereg és a nép ellenállásra buzdításának szempontjából a háború egyik legfontosabb döntése volt, hogy Zelenszkij az orosz offenzíva kezdetén elutasította a kimenekítésére szóló amerikai ajánlatot, és Kijevben maradt. Ez meglepte az ukránokat és a nyugati szövetségeseket is, akiknek nem voltak vérmes várakozásaik az ukrán politikai vezetőkkel szemben - írja a brit lap.

A Financial Times hangsúlyozza ugyanakkor azt is, hogy a 2018-ban földcsuszamlásszerű többséggel, 73 százalékos szavazataránnyal elnökké választott Zelenszkij első két és fél hivatali évének mérlege "a legjobb esetben is vegyes". Jóllehet sikerült fontos reformtörvényeket elfogadtatnia, az oligarchák befolyása vagy a korrupció elleni fellépésben ugyanakkor csekély eredményeket ért el.

Zelenszkij megbízható, ám gyakran nem megfelelő felkészültségű munkatársak szűk körén keresztül gyakorolta az elnöki hatalmat; közülük sokan régi barátai közül kerültek ki, vagy még szórakoztatóipari karrierje során szegődtek mellé - áll a cikkben.

A lap szerint azonban az orosz támadás nyomán elenyésztek az ukrán elnök háborús vezetői képességeivel kapcsolatos kételyek. Julija Mendel, Zelenszkij volt sajtótitkára úgy fogalmazott a Financial Timesnak, hogy az államfő "a káosz embere, a háborúban pedig káosz van, így (Zelenszkij) most otthonosan érzi magát".

A Financial Times szerint amikor majd elhallgatnak a fegyverek, Zelenszkij kemény kérdésekkel szembesül azzal kapcsolatban, hogy miért nem sikerült elégséges mértékben felkészíteni Ukrajnát a támadásra. A biztonsági szolgálatok nem létesítettek aknamezőket és nem robbantottak fel hidakat az orosz támadás északi és déli csapásirányaiban, így lehetővé vált, hogy az orosz erők gyorsan és könnyen nagy területeket foglalhassanak el.

Zelenszkij azonban a brit lapnak elmondta:

Kijev soha nem kapott olyan hírszerzési értesüléseket, amelyek alapján felkészülhetett volna a küszöbönálló orosz támadásra.

"Senki nem mutatott nekünk olyan konkrét anyagokat, amelyekből kiderült volna, hogy (a támadás) ebből vagy abból az irányból várható" - mondta a Financial Timesnak az ukrán elnök.

Zelenszkij elmondta: a támadás előtt többször próbálta hívni Vlagyimir Putyin orosz elnököt, hogy kifejtse neki, mekkora hiba, mekkora tragédia lenne a háború, de Putyin nem fogadta a telefonhívásokat. "Elmebetegek ellen harcolunk" - fogalmazott az ukrán elnök az orosz vezetésre utalva.

(MTI / Hetek)

25 éve együtt - A Hetek jubileumi előfizetői akciójában a fődíj egy Toyota Aygo X személyautó. Részletek a hetilapban és a hetek.hu/elofizetes oldalon.

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!