Kereső toggle

Egy gyalázatos gesztus és következményei

Vélemény a tervezett Horthy-emlékmiséről

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Nem visszakozik Lezsák Sándor, az Országgyűlés fideszes alelnöke, sem Boross Péter volt miniszterelnök – legalábbis a Hetek szerda esti lapzártájakor úgy tűnik, mindketten részt vesznek a teljes magyar vidéki zsidóság deportálása, és közel kilencven százalékuk szisztematikus legyilkolása idején Magyarország élén álló Horthy Miklós tiszteletére rendezett emlékmisén, amit az eseményt szervező Keresztény Értelmiségiek Szövetsége éppen a Nemzetközi Holokauszt Emléknapra volt szíves időzíteni.

Történészek és pszichológusok hosszasan vitatkozhatnak azon, hogy Horthy Miklós katasztrofális államfői teljesítménye és büszkén vállalt antiszemitizmusa milyen arányban járult hozzá a még a magyar történelemben is példátlan nemzeti tragédiasorozathoz, de az vitathatatlan, hogy államfői időszakának utolsó évei több áldozatot követeltek, mint a szadista tömeggyilkosokban és hazaárulókban amúgy is bővelkedő 20. század bármely más rezsimje.

Horthy Miklós rendszere aktívan közreműködött a teljes magyar vidéki zsidóság deportálásában, amelyben Adolf Eichmann és a náci megszállók partnerei nem a nyilasok, hanem a Horthy-rendszer csendőrsége és komplett államigazgatása voltak. 437 ezer honfitársunkat hurcolták Auschwitzba az ország akkori területéről, akik közül 380 ezren pusztultak el a haláltáborban vagy az oda vezető úton. Sem Szálasi Ferenc, sem Rákosi Mátyás, sem Kun Béla, sem Kádár János rendszere nem irtott ki annyi magyart, mint Horthy Miklósé – még akkor sem, ha a megengedhetőnél lényegesen több jóindulattal nem számítjuk a Horthy-áldozatok közé a második magyar hadsereg Don-kanyarban elpusztult 100-120 ezer katonáját.

***

Horthy Miklóssal kapcsolatban a rendszerváltás utáni jobboldal mindig is kétértelműen viselkedett. Az egykori MDF – Fidesz által megörökölt – vezetői és holdudvara pont úgy szerettek sunnyogni ez ügyben, mint az MSZP vezetői a Kádár-korszak bűneivel kapcsolatban. A néhai kormányzó 1993-as újratemetésén Antall József akkori miniszterelnök nem vett részt, ám az őt helyettesítő Boross Péter belügyminiszter „magánemberként” igen. Csakhogy ilyen nincs: egy ország politikai vezetői egy nyilvános rendezvényen nem tudnak magánemberként emlékezni az ország néhai államfőjére. Sem Boross Péter 1993-ban, sem Lezsák Sándor 2018-ban nem tekinthető „magánembernek”, akciójuk pedig nem „magánakció”, hanem az aktuális kormányzópárt fontos pozícióban lévő vezető személyiségének politikai gesztusa.

Mindez riasztóan mutatja, hogy a magyar jobboldal vezetői közül még negyedszázaddal Horthy temetése után is akadnak olyanok, akik nem a kortárs jobboldali áramlatok valamelyikében, hanem abban a több évtizede halott politikusban keresnek igazodási pontot, akinek a nevéhez – ezt nem lehet elégszer leírni – a magyar történelem legsötétebb és legvéresebb fejezete kötődik.  

***

A rendszerváltás utáni jobboldal nem a kortárs jobboldali irányzatokhoz próbált kapcsolódni (részben érthető módon, hiszen a jobboldali gondolkodás bármiféle manifesztációja 1990 előtt illegális volt Magyarországon ideértve az akkori nyugati konzervatív áramlatokkal fenntartott kapcsolatokat is), hanem oda nyúlt vissza, ahol a megítélése szerint a magyar történelem folytonossága megszakadt – vagyis 1944. március 19-hez, Magyarország német megszállásához. Ám a Horthy-rendszer utolsó hónapjait vérbe borító tömeggyilkosság messze nemcsak a német megszállásban, hanem a hazai zsidóságnak a bőven 1944 előtt megkezdődött, szisztematikus kirekesztésében, megalázásában és megbélyegzésében is gyökerezett.

Ennek ellenére évtizedek óta él az a rendkívül kártékony előítélet, amely szerint a magyarságtudat egyet jelent a Horthy-nosztalgiával. A valóságtól mi sem áll távolabb: a hazájukat és honfitársaikat szerető és féltő magyarok számára Horthy Miklós nem volt és ma sem vállalható történelmi alak, hiszen nem lehet Horthyról a zsidótörvények és Magyarország második világháborús, szégyenletes és tragikus szerepe nélkül beszélni.

***

A magyar jobboldal Horthy-ügyi zűrzavarát pontosan jelzi két, egyaránt Orbán Viktortól származó idézet. A miniszterelnök Benjamin Netanjahu izraeli kormányfő budapesti látogatása alkalmából, tavaly július 18-án a következőt mondta: „Magyarország kormánya hibát, sőt bűnt követett el, amikor a második világháború idején nem tett eleget erkölcsi és politikai kötelességének, és nem védte meg zsidó származású magyar állampolgárait”.

Dicséretes szembenézés a tényekkel, ám ha ezt Orbán Viktor komolyan gondolja, vajon miért mondta nem egészen egy hónappal korábban, hogy az 1920-as években olyan „kivételes államférfiak” szolgálták és vezették a nemzetet, mint Bethlen István, Horthy Miklós vagy Klebelsberg Kunó? A miniszterelnök, mint két nappal később elmondta, nevetségesnek találja azt a gondolkodást, amely szerint a kultuszminiszter „jó fiú, a miniszterelnök jó fiú”, aki meg őket kinevezi – a kormányzó, Horthy Miklós –, annak nincsenek ebben érdemei.

De vajon az nem abszurd, hogy Magyarország miniszterelnöke egy hónapon belül nevezi Horthyt kivételes államférfinak, az általa kinevezett Sztójay-kormányt pedig a magyar zsidóság kiirtásában legalábbis passzív társtettesnek? Mit árul el ez a két mozzanat a magyar jobboldal mai önképéről?

***

Kár lenne tagadni, hogy a magyar jobboldal rengeteget változott az elmúlt időszakban. Bár – mint a fenti idézetek mutatják – a jelenlegi miniszterelnök és kormánya is tarthatna nagyobb távolságot Horthytól, de az utóbbi években érzékelhető tendencia, hogy Horthy és a két világháború közötti ikonok helyét igazodási pontjaik között egyre több kortárs jobboldali politikus váltotta fel Benjamin Netanjahutól Donald Trumpig és Mike Pence-ig, miközben a kilencvenes évek elején még az akkori kormánypárt vezetésében is jelenlévő antiszemitizmus és  anticionizmus egyre inkább kikopott a jobboldali mainstream szóhasználatából.

2017 ebből a szempontból áttörést jelentett, hiszen Magyarország kormánya a nyári Netanjahu-látogatás során demonstrálta, hogy de facto szövetségesként tekint Izraelre. Orbán Viktor szívesen – és joggal – beszél arról, hogy Magyarországon reneszánszát éli a zsidó közösség és zsidó honfitársaink éppúgy biztonságban vannak nálunk, mint a hozzánk látogató külföldi zsidó barátaink.

Ám pont ennek fényében a magyar kormány nem hallgathat, amikor nagyobbik pártjának fontos közjogi tisztséget betöltő képviselője a nemzetközi holokauszt emléknapot meggyalázva arról a magyar államfőről emlékezik meg, akinek időszakában a magyar államgépezet mindent megtett azért, hogy elpusztítsa a zsidó közösséget Magyarországon. Ha szombaton kormánypárti politikusok részvételével sor kerül a Horthy-emlékmisére, az arra figyelmeztet minket: a Fidesz – az elmúlt évek számos, jó irányba tett lépése ellenére – még mindig képtelen arra, hogy maga mögött hagyja a hosszúra nyúlt múlt árnyait. Ennek következményei pedig tragikusak lehetnek az általa vezetett jobbodalra nézve, ahogy az MSZP vezette baloldalt is romlásba döntötte vezetőinek a kommunista múlttal történő szembenézést megúszni akaró hozzáállása.

Olvasson tovább: