Kereső toggle

Donald Trump szerint a világ

Seres László véleménye

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

„Kedves amerikai barátaim! Örömmel jelenthetem be, aláírtam azt a törvényt, amely örökre betiltja Oroszországot. A bombázás öt percen belül elkezdődik.” (Ronald Reagan viccelődése 1984. augusztus 11-én)

Aki ekkora szelet vet, nem csodálkozhat, ha ekkora vihart arat. Azt azonban valószínűleg maga az új elnök sem gondolta volna, hogy hiperaktív első hetének lépései olyan visszhangot keltenek majd világszerte, hogy annak következményeit, utóhatásait még hónapokig menedzselnie kell. Saját rohamtempójának és a vele szemben elfogult médiagépezetnek hála, Trump elnökségének első napjai olyan erőszakos káosznak tűntek, hogy sokan talán még azt a tréfát is elhitték volna neki, amit kiváló elődje annak idején – kikapcsoltnak hitt mikrofonok előtt – megengedett magának.

Donald Trump valósága azonban eltér a vele ellenséges média által róla keltett látszattól. A látszat: egy dührohamot kapott, aláírási lázban égő, az alkotmányból kizárólag a végrehajtó hatalom jogosítványait elolvasó autokrata, aki a saját képére formálná a szabadságon alapuló joguralmi rendet. A valóság: egy, a választási ígéreteit gyorsan letudni, elveinek működését azonnal bizonyítani akaró új elnök, aki több ügyben is kész elmenni a falig. Aki viszont az alkotmányosság megkerülésével vádolja Trumpot, gondolja újra: Neil Gorsuch személyében független, hatalomkritikus, konzervatív-liberális bírát jelölt a Legfelsőbb Bíróságba.

A koherens világnézet nem az első számú jellemzője Trumpnak, ugyanakkor beiktatási beszédét, nyilatkozatait és az első héten aláírt tucatnyi elnöki rendeletét alapul véve három világos külpolitikai prioritása kezd kikristályosodni: Amerika átértékelt globális szerepét, az iszlám terror elleni háborút és a Kremllel ápolt viszonyt illetően.

America First

Az amerikai kivételezettségből adódó felelősségvállalás évszázados hagyománya az ország külpolitikájának, tehát nemcsak a wilsoniánus idealista, szabadság- és demokráciaterjesztő gondolat két „utódának”, a liberális intervencionalizmusnak és a neokonzervativizmusnak a sajátja. Trump amerikai érdekeket minden más elé helyező új szemlélete radikális szakítás ezzel a hagyománnyal – de nem is jelent szükségszerűen izolacionizmust.

Trump nyilvánvalóan csak a líbiaihoz hasonlóan hibásan kivitelezett, Amerikának végső soron ártó külpolitikai beavatkozásokat veti el, sem a NATO-t nem váltaná ki más védelmi szövetséggel (sőt, a tagállami befizetések komolyabban vételével még erősítené is), sem az Iszlám Állam fenyegetése elől nem futamodna meg. Az America First mindenekelőtt nagyobb biztonságot ígér: egyrészt legfontosabb menekültügyi ígérete, a mexikói fal felépítését, másrészt a „muslim ban” néven elhíresült beutazási tilalmat.

A kapkodva, szaktárcák megkerülésével meghozott rendelkezés óriási káoszt okozott, zöldkártyabirtokosokat és más ártatlanokat is kizárva Amerikából. Az viszont teljes túlzás, amit még Dick Cheney is állított, hogy szembemenne a hagyományos amerikai értékekkel. Sőt, a rendelet által érintett hét muszlim állam Obama 2015-ös listáján alapszik, ezek azok a dzsihád által sújtott államok, amelyeknek polgárait az eddiginél szigorúbban kell átvilágítani amerikai beutazásuk előtt.

Harc az IS ellen

„A mai naptól kezdve új vízió fogja uralni az országunkat. A mai naptól kezdve kizárólag Amerika lesz az első helyen” – hangsúlyozta Trump beiktatási beszédében, ugyanakkor nem mulasztotta el felhívni a figyelmet arra, hogy „újraélesztjük régi (védelmi) szövetségeinket, újakat formálunk, és egyesítjük a világot a radikális iszlám terrorizmussal szemben, amelyet eltörlünk a Föld színéről”.

Világos beszéd, olyan szavak ezek, amelyeket az előző, a világ főbb hadszíntereiről visszavonuló Nobel-béke-díjas elnök sosem mert volna így megfogalmazni.

Hat napra rá már meg is kérte a Pentagont, készítsen elő egy hatékony tervet az IS megsemmisítésére – értesült a The New York Times, és ez jó hír. Ha az új elnök egyik külpolitikai hangsúlya valóban a radikális iszlám elleni, nem csak katonai értelemben vett harc lesz, akkor ehhez egyrészt erős európai szövetségesek is kellenek, másrészt nyilvánvalóan ennek fogja alárendelni más (főleg szíriai, iráni) közel-keleti politikáit.

Izrael egész biztosan nyertese lesz ennek a küzdelemnek. Trump már eddig is világossá tette, hogy ad a szimbólumokra: az amerikai nagykövetség Jeruzsálembe tervezett költöztetése megtorpant ugyan, de szó nincs arról, hogy letett volna róla. Izrael iszlamista ellenségei, amelyek főleg Szíria és Libanon felől egyre közelebb kerülhetnek területéhez, látni fogják, hogy Amerika nyolc év után újra erős partnernek tekinti a zsidó államot.

Orosz rulett

A régi védelmi szövetségek megerősítése nem kizárólag a kelet-európai NATO-tagállamok számára fontos szempont (a baltiak, a lengyelek és a románok joggal aggódtak Trump néhány korábbi, pontatlanul megfogalmazott NATO-kritikus kitétele miatt), de a fő aggodalom mégiscsak a putyini Oroszországgal kapcsolatos.

Köztudott, hogy Trump régóta megengedő hangot üt meg Putyinnal szemben, legutóbbi telefonbeszélgetésükben sem említette meg a Krím és Ukrajna miatti szankciók kérdését, ahogy köztudott az is, hogy több szakértője, jelöltje a kelleténél közelebbi viszonyt ápol a Kremllel.

Naivitás lenne azonban azt gondolni, hogy máris kész az orosz–amerikai populista front. A szíriai rendezés, a törökökkel való viszony és a kelet-európai NATO-csapatok kérdésében szinte garantált az érdekütközése Putyinnal, ráadásul újabb szakértői határozottan Nyugat-pártiak.

A most biztonságpolitikai tanácsadói posztra került, a magyar viszonyokat is jól ismerő Gorka Sebestyén például éppen tíz éve azzal bírálta az akkori Fideszt, hogy „támogatta egy igen sajátságos szemléletmód elterjedését a konzervatív sajtóban, ami egyszerre Amerika-ellenes, oroszbarát, és hihetetlen módon a latin-amerikai proto-marxista rezsimekkel rokonszenvez. Hol van a nyolcvanas évek antikommunista Fidesze? Hol van a kilencvenes évek Fidesze?” Ha az ilyen tanácsadók valóban befolyást szerezhetnek Washingtonban, akkor az egy kis lépés lesz Amerikának, de nagy lépés az emberiségnek. (A szerző a HVG publicistája, a Kapitalizmus blog szerkesztője)

Olvasson tovább: