Kereső toggle

Az ökológia ököljoga

Pajor Tamás véleménye Judith Butlerről

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Judith Butlert „napjaink legnagyobb hatású filozófusának” titulálva Albertus Magnus-díjjal tüntette ki a Kölni Egyetem. A gender- és queerelméletek, valamint a modernkori feminizmus agytrösztjét popsztárként ünneplik a nyugati egyetemeken.

Butler mindkét szülője gyakorló ortodox zsidó volt. Anélkül, hogy neveltetésének részleteit ismerném, fiatalkori vallomásából sejthetőnek vélem az ismert tétel érvényesülését, miszerint a bigott vallási szigor gyakran kontraproduktív. De hogy ennyire? Talán nem mindenkinél. Ókori példája ennek a lélektani és szellemi effektusnak a zsidó szanhedrin-tag, Elisha ben Abuyah volt, aki az atyák hitétől a teljes tóratagadásig jutott, és végül csak Aherként emlegették („Más”) a többi bölcsek. A modernitásban legismertebb esete ugyanennek a törvénykező evangélikus családban felnőtt és korunkat nagyban formáló Friedrich Nietzsche volt, aki pályája végén Antikrisztusként címezte művét és önmagát. Butler pedig, aki az 1984-ben AIDS-ben meghalt és egyébként szadomazó szeánszokat is vezénylő befolyásos filozófus, Michel Foucault tanítványa, szintén jó eséllyel halad ezen az íven.

Ha eme pszichológiai jelenséget valami miatt számszerűsíteni kellene, akkor mértékegysége kétségtelenül a „Butler” lenne. Mindenesetre ez engem egy millibutlernyit sem térít el a józan ész használatától, mely, úgy látszik, alkonyodó égtájunkon mintegy evolúciós ugrásként kezd kimenni a divatból.

***

Nem vagyok filozófus, de ember igen, és nem tudom megállni, hogy ne szóljak az emberi nem védelmében. Ezen belül mint zsidónak – akibe talán szorult egy icipici kollektív felelősségérzet – pedig különösen kínos az ilyesmi. Nem az antiszemiták, hanem népünk bibliai eredete miatt.

Ezért a természetvédő mozgalmak sikeréből kiindulva elhatároztam, hogy megalapítom az emberi természet védőinek mozgalmát. Elnevezése találóan lehetne Grünpeace, melynek első akciója keretében rögtön virtuálisan odaláncolom magam az emberi nemhez és Stop Butler feliratú gondolatbuborékokat eregetek az ideológiai károsanyag-kibocsátás ellen tiltakozva.

Butler ugyanis a „kényszerheteroszexualitás” fogalmát bevezetve férfi és női testtípusokat feltételez, és azt állítja, hogy ezek valójában nem is léteznek, csak tanult minták, kulturális fogalmak. Tehát a „hagyományos” genderfelfogást túllicitálva, nemcsak azt állítja, hogy az emberek szociális-kulturális viselkedése, a férfi-nő „klisé” elvárás szerint alakul, hanem szerinte még a férfi-női biológiai besorolás is elavult. Klassz. Innen származhat tehát az ezek szerint progresszív népi mondás, hogy valaki zavarában azt se tudja, hogy fiú-e vagy lány. A hölgy (csakazértis) tevékenységét bűn lenne filozófiának nevezni, de még agyműködésnek is csak fájó szívvel mondható. Oltári szerencse, hogy az állatok és a növények nem tudnak olvasni, mert ha tudnának, utána tömegméretekben kellene állat- és növénypszichológusokat alkalmazni a helyes orientáció fenntartásáért, annak érdekében, hogy ki ne pusztuljon az élővilág.

De komolyan, természetesen értem én a gendermegközelítés kiindulópontját, miszerint a társadalmi, technológiai változások új típusú szerepeket osztottak a nemekre a munkavállalás és a családi élet terén, ám könyörgöm: miért írná ez felül azokat a letagadhatatlan ismérveket, amelyek ugyanolyan velünk születettek, mint akár a nemiségen kívüli adottságaink? Az urbanizáció, a tudás felértékelődése és egyéb folyamatok formálhatják, akár torzíthatják, de nem forgathatják ki bizonyos lényegi összetevőiből az embert. Vagy ha talán képesek is lennének erre, nem szabad megengednünk, hogy megtehessék.

A férfi-női külső és belső adottságok, például a nemzés és a szülés képessége, és egy sor más tulajdonság olyan egyértelmű eltéréseket mutatnak, és olyan mély, őseredeti, velünk született jellegzetességek, amelyeket erősíthetnek vagy gyengíthetnek tanult elemek, de alapvetően megváltoztatni nem tudnak. Hacsak nem pont Butler tévtanai által, mégpedig az aberráció irányába, mert ezek aztán tényleg nemcsak elsajátított minták, hanem életidegen, mesterségesen képzett adalékanyagok.

Ha pusztán illemhely-választási zavarokról szólna mindez, akkor azt javasolnám, hogy nyugodtan bízza csak rá magát eredeti ösztöneire, ehhez nem szükséges az egész világot lenevelni a normalitásról. De sajnos akadémiai népszerűségéből és a nyugati törvényalkotási trendekből ítélve ez jóval többről szól.

***

Butler (maradjunk a tényeknél, Judith) fiús zavarában az általa tételezett patriarchális erőszakrendszert vállaltan azzal a megállapítással szándékozik lebontani, hogy a szexualitás mai előretörése „a nők kezébe adta a fegyvert”. Defektes bosszúszomja így eléggé átlátszó. Fontos kimondani, hogy a Butler által támadott bibliai világkép a férfit és a nőt teljesen egyenértékűnek vallja, pusztán a szereposztásban, a funkcionalitásban tulajdonít a férfinak elsőbbséget, amiként a maga módján a természet is ezt teszi. Félreértés ne essék, mind a zsidóság, mind a kereszténység történetében voltak korszakok, amikor a patriarchális túlsúly mai szemmel túlvezérelt volt a nők kárára, de maximum csak a természet adta erővonalak mentén. Ezzel szemben a gendermozgalom a feminizmus lábnyomában haladva, a természettel szemben és a sérelmeket ezerszeresen felnagyítva valószerűtlenül lendül ellentámadásba. Személyeskedésnek tűnhet, de megkérdezném az egyébként igencsak férfias vonásokkal rendelkező gondolkodónőt, hogy ha ennyire gyűlöli a másik nemet, akkor miért akar annyira hasonlítani rá? Arcvesztés nélkül állíthatom, hogy valamennyire mindenki felelős az arcáért. Aztán plasztikai sebész legyen a talpán, aki ennyi gigabutler sugárzásnak kitett évtizedes behatást helyre tud hozni.

Visszatérve az alapproblémára: a vallási törvények életszerűtlen és képmutatást termelő gyakorlata felelőssé tehető ugyan a torz személyiségfejlődésért, de végül is minden egyén a saját tetteinek, életének alakítója, máskülönben megkérdőjeleződne az ember morális számonkérhetősége.

A lelkiismeret nagy úr, és szélsőséges esetben elhallgattatása érdekében az ember hajlamos vele szembeni lázadását inkább kiterjeszteni másokra is, mintsem hallgatnia bensőjére. A bűntudat ellen minden ember személyisége folyamatos küzdelmet vív életereje megőrzése érdekében, de ha a vallás bigottsága miatt nem sikerül fellelni a valódi bűnbocsánatot, akkor ez az élet-halál harc az isteni törvény megsemmisítésére összpontosít, amit csak úgy tud elérni és fenntartani önmagában, ha a gyereket is kiönti a fürdővízzel, Isten igazságát is felszámolja a bigott emberi elvárásokkal együtt, és folyamatosan nagy erővel hirdeti őrült eszméit, hogy kényszeresen túlharsogja saját szelleme szelíd szavát.

A Bibliát tanító, de annak szellemével pont ellentétes vallásgyakorlat legismertebb példája Jézus és a farizeusok konfliktusa, de a jelenség végigkíséri a történelmet. Butler saját bigott gyökerei elleni lázadásában szellemi atomtámadást indít nemcsak a zsidó-keresztény kinyilatkoztatás, hanem az egyetemes természetjogon álló civilizáció ellen is. Ezek után nem meglepő, hogy esküdt ellensége a cionista mozgalomnak is, hiszen a bibliai próféciák alapján Izrael évezredes szétszóratása, összegyűjtése, üldöztetése utáni puszta léte, még inkább virágzása az egyik leginkább bizonyító erejű tény a Biblia hitelessége mellett. Judith Butler elszabadult szerelvényként, de még inkább céltévesztett Kasszám-rakétaként indul mindez ellen. A vele vitatkozókat persze azzal a váddal illeti, hogy monopolizálni akarják a zsidóság mibenlétének értelmezési jogát.

Persze arról könyvtárnyi irodalom van, hogy mi is a zsidó identitás lényege, az viszont nehezen lenne vitatható, hogy az eredete a Biblia. Épp ezért közös gondolatkísérlet tárgyává teszem, hogy a zsidóság nagy szellemi vezetője, Mózes ma mit mondana Butler téziseiről, de könyvei alapján megkockáztatom, hogy nem ujjongana.

Albertus Magnus pedig – aki Aquinói Tamás tanítója volt – a róla elnevezett díj odaítélése láttán esetleg kénkődarabkákat szórna le az égből, amennyiben ott tartózkodik.

Azért is írtam – belátom szenvedélyesen –, mert remélni akarom, hogy vannak még a magukat szabadelvű vagy baloldali gondolkodásúnak vallók körében is olyanok, akik zsigerileg és/vagy a józan ész alapján elutasítják ezt az égbekiáltó agyi ámokfutást.

Mert félő, és egyre inkább látható is, hogy kisebbségvédelem ürügyén agresszív terjeszkedésbe és törvényalkotásba csap át ez a téboly. Örülök, hogy van még demokrácia: mondhassa el ő is, én is. De, hogy melyik álláspont élvez világméretekben nagyobb támogatást, abban már most erősen érvényesül az ökológia ököljoga.

Olvasson tovább: