Kereső toggle

Kertész Imre (1929–2016)

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A Történet Szelleme gondolta el Kertész Imre sorsát nekünk. Művein és alakján keresztül üzent a Név Európának meg a világnak. A magyar irodalom felséges nyelvén a magyarul tudóknak, így a magyarság jövője iránt valós felelősséget érzőknek, és több tucat nyelven a Föld lakóinak.

Sokáig mélytengeri nyomás alatt élte az életét, alkotta nagy műveit, míg világhírű nem lett. Alkotói erejének csúcspontja teljes ismeretlenségben töltött éveire esik. Ebben az anonimitásban kivételes szellemi állapotba került. Műve a Sorstalanság, a Kaddis egy meg nem született gyermekért és az Angol lobogó együtt. Fontosnak tartom még Kudarc című, újra és újra átírt regényét is, meg a Száműzött nyelv címen megjelent válogatott esszékötetét.

1989 és 1996 között sokat voltam vele. Szerettem a legmagányosabb magányhoz sokáig ragaszkodó lényét, még a kalapomat is neki adtam. De már jóval előbb szerettem könyvét, a Sorstalanságot, Spiró György írt róla először méltó módon 1983 tájt az ÉS-ben. Ő hívta fel a figyelmem.

Aki Kertész Imre enigmatikusan sorsszerű sorstalanságán elgondolkodik, annak azon is érdemes tűnődnie, hogy ő az egyetlen német koncentrációstábor-lakó, aki irodalmi Nobel-díjat kapott. Mégpedig a lágerlét művészi ábrázolásáért. Az az ember jutott a világ tudomására leginkább közülünk, akinek a Magvető a hetvenes években nem adta ki a később Nobel-díjat kapott regényét, és őt sajnálta a cenzora, amikor visszaadta a könyvét.

De nem ezért a tényért, hanem azért, amiért ilyen megírhatatlan és felejteni való, borzalmas témát választott magának. Hát nem volt elég Auschwitzból a valóság? Miért nem igyekszik túlkerülni azoknak a rég elmúlt időknek az emberhez méltatlan mocskán? Imre azt válaszolta, Auschwitzban nem úgy piszkolták össze, hogy azt lemoshatná magáról. Aki Auschwitzot túlélte, az többé nem tudja magát tisztára mosni. De a túlélés botránya nem csak a szögesdróton belül botrány, azon kívül még botrányosabb.

Eztán az ember nem lehet az, aki volt. Vagy akinek hitte magát. Akkor sem lehet, ha szeretne. A jövő kultúráját erre a felismerésre ajánlotta alapítani.

Az emberi méltóságától megfosztott, így annak az emberi méltóságnak a nemlétezéséről azóta újra és újra megbizonyosodó emberiség előtt az a feladat áll, hogy ezzel tisztába jöjjön. Ezt ismerte fel Kertész Imre, ezért kapott Nobel-díjat is és örökre helyet azoknak a szívében, akik megértették, hogy Auschwitzot nem lehet túlélni annak sem, akinek sikerül.

Olvasson tovább: