Az egyetemen az újkor volt a szakterületem, de azért emlékszem egy-két dologra a hódoltsággal kapcsolatban. 1. Az oszmán törökök ahol foglaltak, ott mindenhol visszaesett a mezőgazdasági termelés színvonala, jelentősen csökkent a lakosság, elnéptelenedtek területek (a Balkán ezt a mai napig nem tudta kiheverni). 2. Keresztényeknél nem volt szokás rabszolgának elhurcolni százezreket. A népesség Mátyás regnálása és 1700 között nálunk stagnált, míg Angliában és a Francia Királyságban 50%-kal nőtt a lakosság. A mezőgazdasági termelékenység szintje 1700-ra érte el a Mátyás korabelit, míg Anglia és Németalföld másfélszeresére emelte termelékenységét. Még a német területeken is 25%-os volt a növekedés, pedig ott a 30 éves háború a durván 20 millió lakos harmadát elvitte. Képzelhetjük, mekkora volt a pusztítás nálunk! Ezt a hendikepet a mai időkig nem tudtuk behozni. (B.E.)
Szeretném, ha minden magyar katonának, akik több ezer kilométerre hazájuktól elestek, emléket lehessen állítani. Egy ilyen emlékműhöz ha diákcsoport érkezik, a kísérő el tudja mondani a fájó tényeket, és a látvány ezen nem ront, csak színesebbé teszi. Az a 150 év is a mi történelmünk. Ne feledkezzünk meg az 1848-as menekültjeinkről, akik komoly karriert csináltak a török seregben. Bem apó is. (L.S.)
Lehet a történelemben új fejezetet nyitni, van helye a megbékélésnek, de ehhez először rendezni kell a múltat. Bocsánatot kérni az agresszornak kell az áldozatától, utána leülhetnek egy asztalhoz. Ez eddig a törökök részéről, tudtommal, nem történt meg. Ha Erdogan ezért jön, örömmel látjuk. Ha azért, hogy ránk kényszerítse a hódító-példaképének kultuszát, akkor nem. (E64)
2016. 02. 19. (XX/07)
