Kereső toggle

Fortélyos félelem igazgat

Giczy György publicisztikája

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Ha áttekintjük az utóbbi idők aktuális eseményeit, akár az olyan távol eső tematikájú híreket, mint a görög válság, a migráció, a szélsőségek megerősödése avagy az egyre terjedő korrupció, akkor arra a meglepő következtetésre juthatunk, hogy ezek mindegyike – közvetlenül vagy közvetve – ugyanarra az okra vezethető vissza: a szegények és a gazdagok között eddig sohasem tapasztalt mértékű különbségre, amely különféle társadalmi konfliktusokat generál, s nemegyszer az ellentétek eszkalációját idézi elő. Az egyik oldalon a korrupció és az adóelkerülés, valamint a társadalom gondjai iránti érzéketlenség, míg a másikon a növekvő nyomor és az egyre kiszolgáltatottabb tömegek lázadása.

„Globális méretekben igen szoros korreláció bizonyítható a szegénység és a belső társadalmi konfliktusok, polgárháborúk között. Ezek a jelenségek – a járványok és a fegyveres konfliktusok – nemcsak következményei a szegénységnek, de tovább is súlyosbítják azt, csakúgy mint a természeti csapások” – írja Kondorosi Ferenc Rend és szabadság: esély Európában című, igen figyelemre méltó könyvében.

Gazdasági globalizmus és világrend

Statisztikai adatok szerint a világ javainak 80 százalékát a Föld lakosságának kevesebb mint 20 százaléka birtokolja; az emberiség túlnyomó része alig részesül ebből.  Az Európai Unió – amely a világ fejlett régióinak egyike – sem dicsekedhet; 400 milliós lakosságából 60 millió él a létminimum alatt, 2,7 millió a hajléktalan. A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) felmérése alapján napjainkban a jövedelemkülönbségek oly mértékben sokszorozódtak meg, amelyet már nem lehet a valós teljesítmények között mutatkozó különbségekre visszavezetni. (Lásd: A globális arisztokrácia felemelkedése. Hetek, 2014. január 10.).

A vagyonok világszerte tapasztalható koncentrálódása  a világrendet veszélyeztető, a szolidaritást semmibe vevő magatartásmóddal társul: a gazdagság „jogán” kivonja magát a közteherviselés kötelezettsége alól – ahogy Görögországban is a leggazdagabbak az adózás elől offshore cégekbe menekítették a vagyonukat, mit sem törődve honfitársaik növekvő gondjaival. Messzemenően igazolva H. Kissinger Korszakváltás az amerikai külpolitikában?  (A 21. századi Amerika diplomáciai kérdései) című könyvében megfogalmazott figyelmeztetését, mely szerint „a világ, különösen pedig az ipari demokráciák vezetőinek nem szabad figyelmen kívül hagyniuk azt, hogy a globalizáció haszonélvezői és a világ többi része között meglévő szakadék sok tekintetben növekszik, a társadalmakon belül és azok között is”, mert „a gazdasági globalizmus (…) nem helyettesítheti a világrendet”.

A társadalmi struktúrák változása

Ha komolyan vesszük a globális gazdaságnak messze ható következményeit, akkor a migránsok végső soron kivétel nélkül gazdasági menekültnek tekinthetők – ami viszont ezek szerint a magyar kormányzat szemléletmódjával ellentétben semmiféle ésszerű alapot sem nyújt a hátrányos megkülönböztetésre, megbélyegzésre pedig a legkevésbé. Hiszen a helyi háborúk, fegyveres konfliktusok mögött is legtöbbször gazdasági természetű okok következtében felgyülemlett társadalmi igazságtalanságok húzódnak meg, nem egyszer a vallási-etnikai kisebbségeket téve bűnbakká és ellenük diszkriminatív módon lépve fel.

És természetesen itt – ha másért nem, akkor a köztársasági elnökünk által szorgalmazott klímavédelemmel kapcsolatban – említenünk kell a természeti katasztrófák következtében menekülőket is, annál is inkább, mert rájuk nem terjed ki a nemzetközi jog menekültstátuszt biztosító kategóriája, viszont ettől függetlenül mégsem lehet őket nem létezőnek tekinteni. Létszámukat 2050-re 150 millióra becsülik. Ezért elvárható, hogy Áder János a menekültügyben végre megszólaljon.

A klímaváltozás, a környezetszennyezés elszenvedői, áldozatai elsősorban a szegények, ezen belül is a felnövekvő nemzedék. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint a halálozások kétharmada környezeti ártalmakra vezethető vissza, ennek 40 százalékát az öt éven aluli gyermekek halálozása teszi ki. A káros anyagok kibocsátásával járó, széles körűen alkalmazott technológiák számos multinacionális cég lelkiismeretét terhelhetnék, csakhogy a környezeti ártalmaktól való félelmet fölülmúlja a versenyképesség fenntartásának szükségessége.

Könnyű belátni, hogy a globális gazdaság diktátumai – adott esetben a diktatúrákra emlékeztető kényszerei – nemcsak élővilágunkat alakítják, hanem a társadalmi életünket is. A sohasem tapasztalt méreteket öltő és jobbára a célország szegényeit szaporító migráció, valamint a gazdagok és a szegények között növekvő távolság következtében ma már egyre kevésbé beszélhetünk társadalmi rétegekről, amelyek szerkezetében lépcsőzetes, egymásra épülő és egymásra támaszkodó fokozatosság képzetét kelti. Ez a társadalmi berendezkedés sem tette lehetővé, hogy a lépcsőfokait a tagjai könnyedén átugorják, de a lassú és biztonságos feljebbjutásra tág lehetőséget nyújtott a társadalmi hierarchia legalacsonyabb fokán állóknak is.

A biztonsággal vagy legalábbis ésszerűen mérsékelhető kockázattal átjárható társadalmi struktúrák napjainkban megváltoztak. A középosztály, amely korábban a polgári demokrácia  gerincét alkotta, a szegénység és a gazdagság egyre távolodó pólusainak a vonzáskörébe került, s vagy az elszegényedéshez kénytelen közelíteni, vagy szerencsésebb esetben reménykedhet, hogy a gazdagok zárt klubjának az előszobájáig is eljuthat, de mindkét esetben elveszíti társadalomformáló erejét.

A posztmodern társadalom már nem rétegződik, hanem kettészakad.  Nincsenek rétegek, hanem csak két, egymástól távolodó szféra létezik, az egyre gazdagabbak és az egyre szegényebbek szférája.

Versenyképesség vagy demokrácia?

A globális piacgazdaság felgyorsult sebességgel gázol keresztül a hagyományos demokrácia értékein.  Haladását és a nyomában járó pusztítást a nagy hagyományú, erős demokráciák csak elvétve akadályozzák. A gazdaság mindenhatóságát csak kivételes esetekben kérdőjelezik meg. A hatalomra kerülő diktatúrák alapvető emberi jogokat sértő magatartása felett is szemet hunynak, ha azok egyébként gazdasági értelemben hasznos partnernek bizonyulnak, és a fejlett országok piaci terjeszkedését szolgálják.

A demokrácia alapértékeit az elszabadult piaci verseny gyengíti, rosszabb esetben meg is semmisíti. A szabadságjogokkal a növekvő számú és egyre kilátástalanabb helyzetbe kerülő szegénység nem tud igazán élni, a mindennapok diktatúrája alatt egzisztál. Az egyenlőség, vagy esélyegyenlőség kozmikus távolságba került, éppen az alaphelyzet, a kiindulási pozíció összehasonlíthatatlansága miatt, ami az előrehaladás során embert próbáló erőfeszítéssel is csak nagy ritkán és akkor is csak kismértékben korrigálható, de teljesen ledolgozni sohasem lehet.  A szuperhatalom, az Amerikai Egyesült Államok már régen nem a korlátlan lehetőségek, hanem legalább annyira a korlátlan lehetetlenségek hazája.

A gazdagság és a szegénység közötti szakadék, a két társadalmi szféra életmód- és felfogásbeli különbsége meggátolja a szolidaritást: a gazdagok minél gazdagabbak, annál kevésbé értik és annál kevesebb empátiával nézik a szegénység gondjait, a szegények pedig minél szegényebbek, annál kevésbé bíznak a demokrácia védelmező-fenntartó erejében. Ezért aztán megnyílnak olyan világmagyarázatok befogadására, amelyek a fenntartható fejlődést veszélyeztető tényezők elhárítása s a nehézségek ellenére is létező világrend megvédése helyett a bosszúállás jogosultságát erkölcsi követelményként hirdetik. S mivel sokaknak, nem is egészen indokolatlanul – a törvénytelen anyagi haszonszerzés, a korrupció láttán – a demokrácia iránt elkötelezett politikusaikban is megingott a bizalmuk, a szélsőséges megoldások irányába tájékozódnak. Mert a szélsőségesek önfeláldozó puritánsága rokonszenvet kelt így aztán elfogadják a feléjük nyújtott legpiszkosabb kezeket is.

Valami ahhoz hasonló játszódik le, amelyről József Attila írt a Hazám című versében: „Retteg a szegénytől a gazdag / s a gazdagtól fél a szegény. / Fortélyos félelem igazgat / minket s nem csalóka remény.”

Olvasson tovább: