Kereső toggle

Lápvidék

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Mint néhány napja tudjuk, létezik olyan törvényileg védett, kétezer hektáros tőzegláp az országban, amelynek éppen a mintegy tizedét kitevő legközepe valami rejtélyes okból hivatalosan nem tekintendő lápnak. Ezért továbbra is szabadon bányászható az itt rejlő mintegy két és félmillió köbméter tőzeg, ellentétben a terület nagyobb hányadával, ami a természetvédelmi hatóság oltalma alá került. A döntés indokát még a szakmabeliek sem értik, noha laikus logikával is oda jutunk, mint hogy láp nélkül nincsen tőzeg, következésképp, ahol tőzeg van, ott lápnak is kell lennie. Némelyek persze nem átallottak utánanézni, kinek a tulajdona az a cég, amelyik az egyedül bányászható kétszáz hektárt birtokolja, s belebotlottak a miniszterelnök édesapjának és testvérének kft.-jébe. Ezt az információt pedig megosztották a nyilvánossággal, mert úgy gondolták, talán érdekelheti a magyar embereket, melyik az a szerencsés bányatársaság, amelyik éppen ott szerzett feltárási jogot, ahol a becslések szerint hét és fél milliárdot érő valóságos tőzegvagyon a nem lápnak minősített lápból mégis kitermelhető.

Mármost csekély a valószínűsége annak, hogy a Fidesz immár számlálatlan szóvivői közül senki nem hallotta volna a vitán felül figyelemreméltó hírt. A máskor oly fürgeelméjű kommunikátorok azonban mintha elszabotálták volna a megtisztelő feladatot, hogy meggyőző magyarázatot adjanak mindazoknak, akik rosszindulatúan némi részrehajlást sejdítenek a természetvédelmi hatóság eljárása mögött. Sajnálatos ez a restség, hiszen a szokásos, kézenfekvő és főként érdemi válaszok egyikével – mondjuk olyasmivel, hogy „a bukott maffiabaloldal rágalmai nem érnek fel hozzánk” – nyilvánvalóan lefegyverezhették volna a legmegrögzöttebb kétkedőket is.

Ha azonban ennél is nagyobb intellektuális ambícióval látnának munkához, ezt az ellenzéki nemzetrontás cinizmusával felfújt ügyet összekapcsolhatnák a kormányfő valamely ideológiai igényű alapvetésével, és annak fényénél mindjárt világosabbá tehetnék, miért nem kellene akár a legcsekélyebb mértékben is feltételezni, hogy valami nincs rendben a Szévíz-völgyi bányaengedélyek körül. Példának okáért, emlékeztethetnék a közvéleményt, hogy a miniszterelnök úr nemrégiben a Wall Street Journalnak adott interjújában kifejtette: „Nem mindegy, hogy az emberek bíznak-e a nemzeti intézményekben. Magyarországon nő a nemzeti intézményekbe vetett bizalom.” Nos, ha ezt a megejtő tételt axiómaként fogadjuk el – és miért ne fogadnánk? –, akkor már eleve kizárható, hogy a természetvédelmi hatóság, úgy is mint nemzeti intézmény, ne élvezné mindannyiunk növekvő bizalmát.

Ha pedig az iménti idézet folytatását is felidézzük, szemernyi kételyünk sem maradhat a kormányfői szentencia igazsága iránt. Mert Orbán Viktor azt is mondta még a nemzeti intézmények felé áradó bizalmunkról, hogy „ez különösen fontos akkor, amikor az európai intézmények iránti bizalom mindenütt csökken”. Milyen konzekvens iránymutatás! Hiszen a miniszterelnök úrtól már korábban megtudtuk, a Nyugat köztudomásúan hanyatlóban van, magától értetődik hát, hogy ebbe a feltartóztathatatlan alkonyatba belejátszik az európai intézmények végromlása is.

És vajon mire vezethető vissza ez a szomorú fejlemény? Az orbáni kiskáté nem hagy minket kielégítetlenül. „Az európai politikai gondolkodás fő sodrát ma a haladás eszméje motiválja. Azt hiszik, a fejlődésnek van célja. Mi abban hiszünk, hogy Isten által teremtett emberi lényekként élünk. Nem hisszük, hogy az európai történelemnek van valami célja.” A magyar kormányfő tehát nem kevesebbet közölt a világgal, hogy ha úgy hisszük, Isten által teremtettünk, akkor egyszersmind nem fogadhatjuk el a haladás európai eszméjét is. Ezt a merőben újszerű elgondolást ugyan éppen a keresztényi értékekkel nehéz volna összeegyeztetni – tudniillik amennyiben engedünk a krisztusi szeretet parancsának, annyiban napról napra meg kell még haladnunk a teremtett világ borzalmait. És minthogy a személyes értékválasztás felelősségét az Úr miránk hárította, a haladás eszméjéről aligha mondhatunk le.

De maradva a hazai nemzeti intézményeknél, valóban azt kell tapasztalnunk, hogy jobbára megfogadják Orbán Viktor intelmét, és a maguk részéről óvakodnak a haladás útjára lépni. Haladás volna ugyanis – mégpedig nem is kis előrelépés –, ha egyebek között megfelelnének a méltányos eljárás elvi kötelezettségének. Pontosabban szólva érvényesítenék a jogszerűség, még körülhatároltabban: a jogegyenlőség eszményét. Ami történetesen az európai haladás egyik sarokköve. És nem mellesleg a legkevésbé sem mond ellent az isteni elrendelésnek.

Ha úgy tetszik, teremtett emberi lényekként bátran juthatunk tehát arra a konklúzióra, miszerint a természeti erőforrások úgyszintén Isten akaratából adatnak meg nekünk – és akkor ugyan honnan vehetné bárki azt a bátorságot, hogy ha egyszer a tőzeg is, meg a láp is a maga valójában megmutatkozik előttünk, mégis megtagadjuk a tőzegláp identitását?

Olvasson tovább: