Kereső toggle

Sarkalatos trükkök

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Kim Lane Scheppele professzor igazán nem vádolható azzal, hogy késlekedve reagál a magyar alkotmányossággal kapcsolatos politikai fejleményekre. Már eddig is több ízben alaposan górcső alá vette mindazokat a törvényi változtatásokat, amelyeket a kormány az utóbbi években bevezetett, ezúttal azonban kivételes gyorsasággal elemezte az ötödik alkotmánymódosítás tervezetét. Mint ismeretes, Martonyi János külügyminiszter múlt pénteken jelentette be, hogy megküldték Brüsszelbe az Európai Unió Bizottságának kifogásaira válaszoló levelet; Scheppele pedig Paul Krugman Nobel-díjas közgazdász New York Times-beli blogjában már hétfőn közzétette elemzését erről a javaslatról. Amely véleménye szerint csak azért született, hogy elébe menjen a Tavares-jelentésről és a Velencei Bizottság vizsgálatáról nemsokára esedékes brüsszeli és strasbourgi vitáknak, és jelezze Orbánék együttműködési szándékát az európai fórumokkal. A princetoni jogtudós azonban úgy véli, ez a készségesség csupán látszat; a magyar kormány kizárólag a Bizottság három témát érintő bírálatával hajlandó foglalkozni, és nyilvánvalóan megpróbálja elkerülni, hogy az Európai Parlament, illetve az Európa Tanács napirendjére tűzött, átfogó jelentésekről is tárgyalnia kelljen.

Márpedig Scheppele ismét leszögezi: bár a kormány arra törekszik, hogy átpolitizálja a rá váró polémiákat, ennek éppen a terítékre kerülő dokumentumok szakszerűsége áll az útjában. A Velencei Bizottság jelentéstevői ugyanis nem politikusok, hanem jogászok, akik a tények alapján fejtik ki álláspontjukat – igaz, most már rájuk „kevéssé jellemző módon, nyers szavakkal” fogalmazzák meg, hogy „Magyarország támadást intéz az alkotmányos igazságszolgáltatás”, valamint „a demokrácia lényegi elemét jelentő hatalmi ágak megosztása, az emberi jogok védelme és a jogállam ellen”. Scheppele ezzel arra utal, hogy az Európai Unió megelégelte Budapest folyamatos taktikázását, és bár ügyelve a kifogástalan eljárásrendre, a maga lassú módján mégis „kezd komolyan fellépni” a magyar kormánnyal szemben.

Az alkotmány újabb korrekciójának Martonyi-féle ajánlata tehát arra vall, hogy Orbánék, érzékelve Brüsszel növekvő elszántságát, most azt a benyomást keltik, mintha legalább az unió által felvetett három kérdésben meghátrálnának. „Valójában nem teszik” – mondja Scheppele, és kérlelhetetlenül bizonyítja, hogy a kormány még ezzel a részleges visszavonulással is trükközik. Mert noha hajlandó kivenni az alaptörvényből az esetleges uniós szankciók különadókkal való fedezésének lehetőségét, ugyanakkor a gazdasági stabilitásról szóló passzusok közé betenné „a váratlan fizetési kötelezettségek” törlesztésére szolgáló, úgynevezett hozzájárulási adó kivethetőségét. Mivel pedig ez a kerettörvény kétharmados, ezért egyrészt a Parlamentben szinte megváltoztathatatlan, másrészt az Alkotmánybíróság sem foglalkozhat vele addig, amíg az államadósság nem csökken az ötvenszázalékos szint alá.

A másik példa a bírósági ügyek áthelyezésének kérdése. Elvennék ugyan az Országos Bírói Hivatal elnökétől azt a felhatalmazást, amellyel szabadon kijelölheti, egyes pereket melyik bíróság tárgyaljon; ám Scheppele felhívja a figyelmet arra, hogy miután ugyanez a jogosítvány szerepel az igazságszolgáltatás struktúrájáról szóló, szintén sarkalatos törvény 63. paragrafusában, ezért valójában hatályban marad. Kétségtelen persze, hogy a sarkalatos törvényeket legalább vizsgálhatja az Alkotmánybíróság, vagyis ezután elvben fennállna a legfelső kontroll lehetősége. Csakhogy a professzor nem feledkezik meg arról, hogy immár kilencre nőtt a taláros testületben a Fidesz kinevezettjeinek száma, és így „a kormány számára a továbbiakban már nem jelent komoly kockázatot, ha egy törvényt alávet az alkotmányossági vizsgálatnak”.

Tehát az amerikai alkotmányjogász – aki nem mellesleg éveken át élt itt, és jó ismerője a magyar alkotmányos rendszernek –, késlekedés nélkül és viszonylag tömören elvégezte azt a feladatot, amelyet minálunk eleddig egyetlen szakember sem érzett a magáénak. Vajon miért nem vesézte ki senki a hazai alkotmányjogászok közül a tervezett ötödik alkotmánymódosítást, annak minden csapdájával, csiki-csukijával – vagyis valódi értékén? Mondhatjuk persze, rövid idő állt a rendelkezésükre. Szerencsére Scheppele professzornak, jóllehet biztosan akad egyéb dolga is, egy hétvége is elég volt ahhoz, hogy tájékoztassa a világot; hiszen amit leírt, az a New York Times révén bárhol elérhető. Ettől még persze számos magyar szakmabeli is vehette volna a fáradtságot, hogy sietve felvilágosítsa saját honfitársait, mit jelent igazában a kormány legújabb húzása.

Dehát korábban sem volt valami erős késztetése az itthoniaknak arra, hogy felvegyék princetoni kollégájuk munkatempóját a magyar alkotmányosság romló helyzetének elemzésében – Kim Lane Scheppele volt az, aki már vagy tucatnyi írásban vállalta magára a közérthető ismeretterjesztés kötelezettségét.

Igaz, egy amerikai egyetem tanáraként semmiféle retorziótól nem kell tartania.

Olvasson tovább: